Minden egyes aranybudi-tulajdonos porba hullása visszaszámlálás Zelenszkij számára

Hihetetlenül gyorsan kezdtek peregni az orosz–ukrán háború lezárását célzó békefolyamat eseményei a háttérben. A nemzetközi helyzet hírhedt fokozódásának pedig nincs jobb vízmértéke, mint a bizonyos geopolitikai szereplők egyre nyilvánvalóbb idegessége. Márpedig hiába kardoskodnak sokan akár Európában, akár Ukrajnában a szavak szintjén a béke mellett, valójában semmi sem rettenti meg őket jobban, mint a háború elérhető közelségbe kerülő lezárása. Az ijedelem pedig Brüsszelben és Kijevben is tapinthatóvá vált a héten.

Emlékszik még valaki a koronavírus-járványra? A 2022 óta tartó háborús időszak ugyanis roppant gyanús hasonlóságokat mutat a 2020–21-es járványapokalipszissel. Azzal az időszakkal, amikor az addig a demokráciára, a jogállamiságra és az egyéni szabadságjogokra oly kényes Európai Unió és vezetése egy emberként, lelkesen kapcsolt át a totális irányítás, elnyomás, cenzúra és véleményterror amolyan bürokratikusan kimért, túlszabályozott, européer fokozatába.

Az orosz–ukrán konfliktust övező helyzetről ugyan nem a kötelező védőoltások, az arcmaszkok és a karantén jut az ember eszébe, de az Európai Bizottság „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” típusú hozzáállása már nagyon is ismerős lehet. Akárcsak a véleménykorlátozás, és főleg az, hogy az aktuális krízissel minden megindokolható

• Ukrajna soron kívüli uniós és NATO-tagságának erőltetésétől kezdve;
• az európai költségvetés, illetve
• az európai és amerikai hadiipar termékeinek ellentételezés nélkül való Ukrajnába lapátolásán;
• Magyarország energiabiztonságának és szuverenitásának fenyegetésén át egészen
• a kárpátaljai magyarok terrorizálásáig, meggyilkolásáig és erőszakkal a frontra hurcolásáig.

Ezeket mind el kellett tűrnünk egy fennkölt, de annál megvalósíthatatlanabb cél érdekében, ami hivatalosan nem kevesebb volt, mint Vlagyimir Putyin és Oroszország harctéri legyőzése. Legalább annyira irreális ábránd, mint a teljes oltottság és a totális immunitás mindig már csak két hétnyire lévő mesés állapota volt.

Nem véletlen, hogy a vírussal is még hosszú évekig terveztek azok, akik sms-ben intézték az uniós szintű vakcinabeszerzéseket, és akik most hasonló nagyvonalúsággal dobálóznak a tagállamok pénzével. De ahogy az a fránya kórokozó, úgy az aktuális amerikai vezetés is túllépett a mindenre is hajlandók koalícióján: a Covid végképp ártalmatlan náthává szelídült, így nem teljesíthette be a világot még évtizedekre megbénító, az egyéni és kollektív jogok megnyirbálásának indokául szolgáló ürügy szent küldetését.

A színfalak mögött már javában zajlik a rettegett béke véglegesítése, amiben Európának semmilyen szinten sem osztottak lapot. Emellett úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok elnöke pedig azt is belátta, hogy amíg Volodimir Zelenszkij áll Ukrajna élén, nem lehet lezárni a konfliktust. Mert hiába nézett ki úgy az alaszkai találkozó környékén, hogy az ukrán vezető észhez tér, és hajlandó lesz engedményeket tenni a béke érdekében, az európai vezetők kezüket-lábukat törve rántották vissza a permanens háború őrületébe.

Amit az elmúlt másfél-két hétben láthattunk Ukrajnában, az ennek a hibának az orvoslása. Az aranybudis korrupciós botrányban és az ukrán kormánytagok kicsinálásában minden egyes fej porba hullása visszaszámlálás Zelenszkij számára. Az ukrán parlamentben egyik napról a másikra felbátorodott, az elnök kapcsán nürnbergi pert emlegető ellenzék, az eddig kényszerűségből vagy opportunizmusból bólogató nemzetközi szereplőkkel hirtelen hűvösebbre váltó hangnem mind-mind a végjátékot jelzik a kijevi rezsim számára.

Mi magyarok ismerjük a „rettenetes béke” fogalmát, több mint egy évszázada kénytelenek vagyunk együtt élni ennek a szomorú és katasztrofális realitásaival. Tudjuk, milyen az, amikor egy érdemtelen vezető, egy szerepet játszó pojáca a nemzet legkritikusabb pillanatában kapott bizalmat játszotta el, miközben remegve fél a saját népe jogos haragjától, illetve annak katonáitól.

Tudjuk, milyen az, amikor idegen hatalmak szakítják szét az országunkat. Akármennyire is próbálták 1920 óta a fejünkbe verni – nagy részt pont azok, akik most Ukrajna kapcsán az ellenkezőjével furkósbotoznak minket –, hogy ez jó és igazságos dolog volt. Tudjuk, hogy nem volt az. Ahogy az ukrán területi veszteségek sem lesznek azok.

Viszont az elmúlt 105 év arra is megtanított minket, hogy bár nagyon szép, ha egy országnak fennkölt elvei vannak, de a hangzatos moralizáláson túl (ami már 1918–19-ben sem segített rajtunk) mindig ott áll a rideg érdek. Az ukrán nép – nem az ukrán vezetés! – érdeke pedig jelenleg teljesen egybevág a miénkkel, ami az, hogy véget érjen a vérontás. A kijevi bunker félelme épp olyan ismerős a számunkra, mint a fronton húzódó lövészárkokban halálra váró vagy a háborús pusztítástól szenvedő civilek félelmei. Az előbbit megvetéssel és szánalommal, az utóbbit őszinte együttérzéssel és reménykedve figyeljük.

Ami viszont a brüsszeli és tágabb értelemben vett európai rettegést illeti, az mélységesen idegen: az a nyerészkedők, a hullarablók, a fegyvernepperek, a halálkufárok és a gyarmattartók rettegése. Akik attól félnek, hogy oda az újabb jó lehetőség:

Ha valaki a morális érzékét szeretné köszörülni, az forduljon nyugodtan azok felé, akik a világjárványban is csak azt keresték, hogyan húzhatnának még egy kis hasznot az aktuális krízisből. Azoknál tessék kopogtatni, akik most, hogy talán végre belátható közelségbe került a XXI. század első európai háborúja, azon alkudoznak, hogy nem kéne-e még folytatni egy kicsit. Legalább jövő télig? Naaa, légyszi...

Nagyjából most tartunk ott a háború kapcsán, ahol 2021 tavaszán, a terasznyitási vitában tartottunk: a béke makacs ellenzői pontosan ugyanolyan vehemenciával kapálóznak a konfliktus lezárása ellen, pontosan ugyanúgy riogatnak milliók halálával az egyetlen logikus megoldással szemben, és pontosan ugyanúgy féltik a saját relevanciájukat, vélt vagy valós hatalmukat, illetve üzleti érdekeiket, mint az akkori károgókórus.

És, ahogy az akkori „szakértők” is mentek a levesbe, úgy remélhetőleg Európa és a nyugati világ ezt már nem fogja elfelejteni a haszonlesőknek, és mihamarabb megszabadul tőlük. Ha pedig esetleg a felelősség kérdése is szóba kerül, akkor csak reménykedhetünk, hogy 2022–25 mellett 2020–21 sem megy feledésbe.

***

Fotó: Anatolii STEPANOV / AFP