


Négy ügyben is az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz
Tuzson Bence szerint Magyar Péter miniszterelnök a „saját hatalmi önkényének kiépítésén dolgozik”.

Abszolút kettős mérce: nincs uborkaszezon!
Gulyás Gergely lemond, a Fidesz-frakció után a Tisza is kivonul, Sulyok Tamás pedig a centit vágja. Kacsoh Dániel írása.
Az Európai Bizottság szerint minden rendben zajlik Magyarországon
Kijött a jogállamisági jelentés.

Megy a fejvakarás a Tisza-kormányban, hogyan mozdítsák el székéből a Kúria elnökét
Úgy tudni, a hivatalban lévő bírósági vezetőknek egyelőre nem kell tartaniuk az azonnali elmozdítástól, és akár ki is tölthetik 2028-ig, illetve 2030-ig tartó mandátumukat.
Döntött a kormány: hozzányúlnak az adórendszerhez
Magyar Péter szerint „egyszerűbbé, átláthatóbbá és igazságosabbá" teszik az adórendszert.

Magyar Péter épp követeli vissza a migrációs bírságokat Brüsszeltől, de a jogi realitások nem neki kedveznek
A konfliktus gyökere, hogy az Európai Unió Bírósága 200 millió eurós egyszeri és napi egymillió eurós bírságot szabott ki Magyarországra, amiért nem hajtotta végre a menekültügyi szabályok módosítását előíró ítéletet.

Mintha mi se történt volna: újabb 7,5 milliárdot emelt le az államkincstár a főváros számlájáról
Bár a kormányváltás előtt a Karácsony Gergely által vezetett önkormányzat anyagi helyzete és a kormányzati elvonások nagy figyelmet kaptak, azóta mintha már nem lenne olyan érdekes a téma.

A jogállamiság nemes harcát meg kell harcolni, nem a máért, hanem a holnapért
A politika matériáját adó szakterületek tehát kikerültek a politika homlokteréből. Maradt egyetlenegy téma: a jogállamiság. Kohán Mátyás írása.
Trump sokkol: Kína beavatkozhatott az amerikai választásokba
Dokumentumokat hozott nyilvánosságra az elnök, ez lehet a kampány egyik kiemelt témája.
Starmer pénteken a Munkáspárt, hétfőn a brit kormány éléről távozik
Utódja Andy Burnham, Manchester korábbi polgármestere lesz mindkét pozícióban.

Tényleg rosszul kormányzott volna Orbán Viktor? Felelősség, önkritika és felkészülés az ellenállásra
Igenis a kemény mondatok és az őszinte elemzések, szembenézések ideje jött el, hogy ismét tere legyen a patrióta politikai sikereknek Magyarországon! Kacsoh Dániel írása.

„Súlyos hiba” – jelentős ellenállást váltott ki Zelenszkij döntése
Ritka megnyilvánulása ez az elnökkel szembeni elégedetlenségnek.
Szakértő: Zelenszkij kritikus pillanatban tönkrevágja országa sorsát
Bendarzsevszkij Anton biztonságpolitikai szakértő oldalán arról írt, hogy teljesen érthetetlen az ukrán elnök döntése.

Pánikkeltés a Velencei-tó körül: valóban nincs rendben minden, de egyes állítások egyszerűen nem igazak
A Velencei-tó valóban nincs a legjobb állapotban, azonban a helyieknek kezd elegük lenni a negatív kampányból: elriasztja a vendégeket, sok kárt okoz a helyi gazdaságnak, és egyes állítások egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak.
Fogadási csalás gyanúja miatt függesztették fel állásából Donald Trump súgógépének kezelőjét
Összesen 100 ezer dollárt nyert.

A modernitás meg akar szabadulni Istentől, de ezzel nem felemeli, hanem degradálja az embert
Az ember megszentségtelenítése – Hogyan vezet Isten elutasítása emberi méltóságunk leépüléséhez? Szilvay Gergely könyvajánlója.

Úgy őrzi a Magyar-kormány Magyarország autóipari versenyképességét, mint Homer Simpson az atomerőművet
A kormánynak látványosan nem drága legfontosabb munkaadóink és exportőreink kontójára piti politikai játszmákat játszani. Kohán Mátyás írása.

Havasi Bertalan tisztázta: nincs tervben az Orbán–Trump-találkozó
A volt miniszterelnök magánprogramon tartózkodik az Egyesült Államokban, a futball-vb néhány mérkőzését tekinti meg.

Miénk a Balaton, de meddig? Ha nem vigyázunk, a Velencei-tó sorsára juthat
Vészesen apad legnagyobb tavunk, és nem csak az alacsony vízállás fenyegeti a jövőjét: a túlzott beépítés és a klímaváltozás együtt sodorja válságba. Szakértők szerint ha nem változik a szemlélet, a Balaton idővel a Velencei-tó sorsára juthat.

A Fidesz KIVONUL, a Tisza másol, ORBÁN Amerikában | REAKCIÓ Deák Dániellel (VIDEÓ)
Hatásos eszköz-e a Fidesz-KDNP számára a parlamenti kivonulás Magyar Péter beszéde alatt? Hogyan dönthet Sulyok Tamás? Lesz-e Fidesz-MI Hazánk együttműködés? Ezekről is szó esik az elemző és Kacsoh Dániel beszélgetésében. Itt a REAKCIÓ!

Megvan, mikor dől el, hogy ki veszi át Szijjártó mandátumát és hogy ki lesz a Fidesz új frakcióvezetője
Havasi Bertalan elmondta, a Fidesz kibővült országos elnöksége július 21-én tart ülést, és az elnökség várhatóan még aznap a frakcióval együtt is tanácskozást tart.

Őrizetbe vett influenszerek, letartóztatott politikusok: felpörögtek a hatósági intézkedések
Az utóbbi hetekben látványosan felpörögtek a hatósági intézkedések: jobboldali influenszereket vittek el és hallgattak ki, több jelenlegi és volt polgármestert, országgyűlési képviselőt és állami vezetőt letartóztattak. A hatóságok kommunikációja ellentmondásos.
Szakács István influenszert kizárólag a politikai véleménynyilvánítása miatt tartóztatták le, a tiszás hatalom így akarta megfélemlíteni, és ezért alkalmaztak ellene durva rendőrségi intézkedéseket.
Az ügyészség mai határozatában helyt adott Szakács István influenszer panaszának, és megállapította, hogy a gyanúsítás törvényi feltételei nem állnak fenn.
Az új miniszterelnök még alig több mint két hónapja van hivatalban, parlamenti felszólalásai azonban már most hemzsegnek az ellenfeleit bántó, személyeskedő, durva és gúnyolódó megjegyzésektől.
A világnézetünk érvényesítésének mindenképpen meg kell előznie a párt saját létezéséből fakadó érdekeit.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a szervezők beismernék: a Tisza iránti érdeklődés hiánya miatt fújták le az idei ellen-Tusványost.
A forgóajtónak ugyanis az a tulajdonsága, hogy forog: oda-vissza, keletről nyugatra, nyugatról keletre.
Migrációs büntetés: változatlanul fizetni kell, ami elfogadhatatlan, de dolgoznak az ügyön.
Hogyan bánhattak el azokkal, akik mindig velünk voltak?
Az óellenzék pontosan arra ment rá, hogy folyamatosan rendkívüli helyzetre hivatkozott, viszont a legszokványosabban cselekedett.
Eladták ezek a hazát az Oroszoknak és Kínaiaknak is.
Nem, nem az a baj - sőt -, hogy nem hintik be sóval a profi focit, hanem az, hogy nincs következetes, egyértelmű kommunikáció.
Egyre több jel utal arra, hogy Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor egy új jobboldali politikai közösség létrehozásán dolgozik.
Mindenki megtekintheti, mi vár ránk a 12 éves időkorláttal, csak sokkal alacsonyabb szinten és előre megfontoltan. (Konkrétan nagyvállalatok fogják összeválogatni a képviselőket).
Magyar Péter rögtön lecsapta a magas labdát.
Álljon ki az, aki ezt a mostani helyzetet kitalálta, és mondja bele a mikrofonba, mit vár attól, hogy Ede bácsit megfosztották az élete részét képező eddigi Kossuth Rádiótól.
A Fidesz most már hivatalosan is elindult a megszűnés útján, követve az SZDSZ-t és az egykori rendszerváltó pártokat.
A Tisza "párt" (inkább Zrt.) lényegében ellensúly nélkül garázdálkodik: alkotmányoz önkényesen, és írja át a gazdaságot a globális nagytőke javára.
Szerencsére viszont Budapest nem ül fel az ilyen provokációnak. A teraszok és a kocsmák a kerületi rendeletek szerint akkurátusan zárnak, menjen szépen mindenki haza, a közteres pedig teszi a dolgát és megb*sz ha ciccentesz egy sört.
Akik a kotorékozás betiltását kezdeményezték, már az agarászatra fenik a fogukat, aztán majd jön a többi kutyázás, végül a vadászat teljes betiltása, ne legyenek illúzióink.
A szemet kiveri, amiként a globalista-neoliberális háttérhatalom a tenyerén hordozza a despota-miniszterelnököt.
Mészöly az emberi minőséget nem tartotta többre a szarvasénál. Egy orgonabokor és Albert Camus mély rokonsága. Győrffy Ákos írása.
Videók

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

„Itt SENKI sincs biztonságban” – Máthé Zsuzsa és Takács Péter a Mandineren (VIDEÓ)
Meddig vezethet a politikai gyűlölet? Valóban egy új korszak kezdődött Magyarországon? És mi történik a Parlament falai között akkor, amikor már nem forognak a kamerák?

Jobboldal a kétharmad árnyékában – Földi László a Stratégában
Válságban a stabil értékrend? Új utak a hazai jobboldal előtt, kiútkeresés a digitális társadalmi káoszból, és kemény diagnózis az április 12-e óta tartó politikai valóságról.
galéria

Robbantás történt Esztergomban
Robbantás történt Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án. Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Szoboszlai Dominik karrierje képekben

Döbbenetes fotók a franciaországi migránslázadásról
























































Háború Ukrajnában 





















Választás 2024