Egyre súlyosabb a helyzet – Kárpátalja már a halál árnyékában

Tari Tamás és Veczán Zoltán írása a Mandiner-hetilapban

A háború kezdete óta egyre súlyosabban nehezednek a megmaradt kárpátaljai magyar közösségre a kényszersorozások, az elnyomás és a félelem. 

A július 6-án, besorozása után nem sokkal elhunyt Sebestyén József halála kapcsán magasra csaptak a diplomáciai botrány hullámai: a magyar kormány bekérette az ukrán nagykövetet, kiutasított három ukrán tisztviselőt, és magyarázatot követelt a történtekre. A családja és ismerősei szerint a sorozótisztek által súlyosan bántalmazott, 45 éves férfi ügyében beindult a történtek hiteltelenítése az ukrán és a magyar ellenzéki médiában, aládúcolva az ukrán álláspontot, miszerint a férfihoz egy ujjal sem nyúltak, tragikus halála egészségi problémáira vezethető vissza. 

minden mást árgus szemmel figyel az ukrán titkosszolgálat, s ahogy a kényszersorozások témája a sajtó napirendjére került, az ezzel kapcsolatos bárminemű megnyilvánulás is retorziókat vonhat maga után. 

Lapunkkal három anyaországba menekülő magyar osztotta meg szomorú tapasztalatait otthonuk rémálommá vált mindennapjairól. A megszólalók névtelenséget kértek – mi kereszteltük el őket Katának, Miklósnak és Endrének –, mivel féltik az otthon maradt rokonaikat, barátaikat, és attól tartanak, hogy a nyilvánosság előtt tett kijelentéseik még így is súlyos következményekkel járhatnak, elsősorban rájuk nézve. Több mint tucatnyi megkeresett közül csak ők vállalták, hogy megmásított hanggal és kitakart arccal kamerák előtt is beszélnek a maffiamódszerekről, a megfélemlítésről és arról, ahogyan a háborúban visszaszovjetizálódó Ukrajna a saját polgáraival viselkedik. 

Mindenhol ott vannak 

A területi toborzó és szociális támogatási központok (TCK) által végzett kényszersorozás sokat kritizált gyakorlata a háború 2022-es kitörése óta keseríti a Kárpátalján élő magyarok életét: „A kényszersorozás nem új keletű dolog, nemcsak az előző egy-két hétben, hanem a háború kezdete óta mindennapos” – osztotta meg tapasztalatait Kata. 

A megszólalók szerint a második világháború legsötétebb időszakát idéző módszerek átrajzolták a kisebb kárpátaljai települések mindennapjait. Endre szerint „javarészt nyugdíjasok, gyerekek és nők vannak az utcán. Aki férfiként megjelenik a köztereken, az vagy tehetős üzletember, vagy gengszter, aki megvette a felmentését, vagy stratégiailag fontos cégnél dolgozik”. 

Endre emberrablásként hivatkozott a jelenségre, és a megszólalók tapasztalatai alapján nehéz lenne vitába szállni az értelmezésével. 

gyakran nem helyi, hanem Közép- vagy Kelet-Ukrajnából érkező sorozóbrigádok. 

Elmondása szerint ezek az alakulatok egyenruhában járva vadásznak a hadköteles korú férfiakra, katonai ellenőrző pontokat működtetnek, és amellett, hogy a közigazgatási és egészségügyi szerveknek is bejelentési kötelezettségük van feléjük, kiterjedt spiclihálózatot is fenntartanak. 

„Kárpátalján a köznyelv csak úgy hívja őket, hogy Gestapo. A módszereik a KGB-t idézik: ha lemész az utcára, ott vannak mindenhol. Figyelik a kistelepüléseket. Elbújnak egy buszba. Járnak a rendőrautóval, nézik, hogy ki hány éves” – fogalmazott Endre. 

A stratégiailag fontos, állami cégeknél végzett munka valamelyes védelmet nyújthat, mivel ezek a vállalatok mentességet adhatnak a beosztottjaiknak a katonai szolgálat alól. Aki nem ilyen helyen dolgozik, az kénytelen bujkálni, ami pszichikailag is megterhelő. Miklós szerint a férfiak zöme vagy otthon marad, és a szűk közösségében, ismerősöknél vállal kisebb-nagyobb fizikai munkákat, vagy igyekszik éjszakai műszakban dolgozni, hogy elkerülje a kényszersorozókat. 

Aki pedig egyszer bekerül valamelyik hadkiegészítő központba, az hamar a fronton találja magát. Mindhárom nyilatkozónak van olyan ismerőse, akit vagy a munkából hazafelé menet, vagy a boltba, vagy a templomba tartva gyűjtöttek be az utcáról, nemritkán erőszakkal, és egy rövid, kiképzésnek alig nevezhető folyamat után már vitték is őket a tűzvonalba. Akit viszontláttak, az fizikai és szellemi ronccsá vált, akár elkerülte a háborús szolgálatot, akár nem. 

Kata arról is beszélt, hogy nem mindenki tudott a háború korai szakaszában átjutni Ukrajna nyugati határán, aminek később borsos ára lett. Ugyanakkor sokszor a sorozókommandók is sápot szednek azoktól, akiket összefogdosnak. „Ha látják, hogy tehetős az illető, akkor hazaengedik ugyan, de akár 4000 dollárt is követelhetnek azért, hogy otthon maradhasson, és mivel tudják az elérhetőségét, akár többször is megzsarolhatják” – árulta el Endre. 

„Orosz propaganda” 

A kényszersorozás mint téma feszegetéséért lapunk és más orgánumok is megkapták, hogy „orosz propagandát” terjesztenek, de akik ismerik a valós ukrajnai helyzetet, nevetségesnek tartják ezt az állítást: „Ez nem az ukrajnai, inkább a magyarországi médiában jellemző az olyan »jól értesült« újságírókra, akik soha egy percet sem jártak Ukrajnában” – mondta Kata. 

A kényszersorozások tényét az ukrán média nyilvánvalóan igyekszik elhallgatni, erőszakról is csak akkor esik szó, ha valaki életét veszti a hasonló akciók következtében, és már nem lehet eltussolni az ügyet. De ezeknek az eseteknek sincs semmiféle következményük. A kárpátaljai magyarok közvetlenül tapasztalják, hogy az ukrán állam tényleg elköveti e szörnyűségeket, nem kitalációról van szó. 

„Az ukrán hatóságok gyakran próbálják eltussolni ezeket az eseteket, és indokokat keresnek, amelyek megmagyarázzák, miért történt az, ami történt” – árulta el Miklós. 

A virtuális térben is ajánlatos vigyázni, ki miről mond véleményt, esetleg feltölt-e olyan videót, amelyen kényszersorozásra utaló cselekmények láthatók. De már arra is ügyelni kell, milyen reakciót nyom valaki a közösségi médiában, mert akár már aznap este megjelenhetnek nála az ukrán hatóságok. Ha szerencséje van, akkor csak egy kis „elbeszélgetésre”, ha nincs, akkor úgy megverik, hogy képtelen lesz járni, ahogy az többekkel előfordult. 

„Minden kárpátaljai hírportálra vörös betűkkel van kiírva, hogy mindenki vigyázzon, milyen szavakat használ, hogy fogalmaz, mert a szavaknak ma nagyobb súlyuk van, mint a fegyvereknek” – mutatott rá Kata. 

A kényszersorozás alatt brutálisan bántalmazott, majd a sérüléseibe később a beregszászi kórházban belehaló Sebestyén József tragédiája kapcsán mindhárom megszólaló hangsúlyozta, mennyire szomorú, hogy egy magyar emberrel történt a megrázó eset. 

Átlátható kivizsgálásra kevés az esély 

Megszólalóink visszatetszőnek nevezték, hogy a máskor oly érzékeny jogvédő csoportok makacsul hallgatnak ebben az ügyben és a kényszersorozásokkal kapcsolatban is. 

Bár az ukrán hatóságok tiszta és átlátható vizsgálatot ígértek Sebestyén József halála kapcsán, sőt olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök saját hatáskörében fogja vizsgálni az esetet, ez a nyilatkozók szerint nem tölti el sok reménnyel a kárpátaljai magyarságot. 

Emlékezetes: Sebestyén Józseffel egy időben hunyt el a 31 éves, lucki illetőségű Makszim Muzicska, a halál oka „szívmegállás” volt, miután állítólag leugrott egy teherautó platójáról. Felesége szerint Szerhij Kanalos tavaly szeptemberben szintén Munkácson kapott brutális verést, amit a TCK letagadott, a halál oka pedig a hivatalos papírok szerint egy koponyán belül kialakuló vérömleny volt. 

Sebestyén József esetét forrásaink egynek tartják a sok hasonló drámai haláleset közül. A megszólalók egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a magyar emberek túlnyomó többsége nem akar részt venni a háborúban, nem érzik, hogy bármi közük lenne hozzá, nem akarnak meghalni egy olyan országért, amely csak „büdös magyarként” tekint rájuk. 

A nyilatkozók létfontosságúnak érzik a magyar kormány intézkedéseit, amelyekkel segítséget nyújtott a kárpátaljai magyarságnak. A Nemzetpolitikai Államtitkárság szeretetcsomagot küldött Sebestyén József családjának, és átvállalta a temetés költségeit, továbbá beszáll az elhunyt családfő egyetemista fia tanulmányainak finanszírozásába, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig milliárdos segítséget juttatott az ország rászorulóinak. 

Miklós szerint bár hosszan sorolható, mi mindent tett az anyaország értük, a kormány és a közvélemény részéről is higgadtságra van szükség a háborús helyzetben, nehogy az elhamarkodott lépések a magyar közösségre üssenek vissza. Endre viszont azt hangsúlyozta, fontos, hogy a magyar kormány napirenden tartsa Sebestyén József halálának ügyét, mert így talán kevésbé merik bántani a kárpátaljai magyarságot.

Nyitókép: AFP/Diego Herrera Carcedo/Anadolu