
Megszólalt Matolcsy György: „Állok elébe az összes vizsgálatnak”
A volt jegybankelnök szerint az MNB alapítványaiba került vagyon közpénz maradt, ezért szerinte indokolt annak teljes körű ellenőrzése.

A volt jegybankelnök szerint az MNB alapítványaiba került vagyon közpénz maradt, ezért szerinte indokolt annak teljes körű ellenőrzése.

Jogi eljárás is indul.

A kormányfő az egészségügy, a hulladékgazdálkodás és a gyermekvédelem területén is jelentős változásokat jelentett be.

„A DK-tól a TISZA-ig és a jószándékú influenszerekig, aktivistáig tényleg szégyellje magát mindenki és menjen a picsába.”
A Fidesz EP-képviselője szerint a tiszás oktatási miniszter kijelentései miatt nem maradhat a posztján.

A volt jegybankelnök szerint az MNB alapítványaiba került vagyon közpénz maradt, ezért szerinte indokolt annak teljes körű ellenőrzése.


Egészen addig él az ország egy jelentős része bántalmazó kapcsolatban a kormány kommunikációjával, amíg ezt hagyjuk.


Lassan 8 éve indult az M5-ön az Ez itt a kérdés…, aminek nem csak az első adását vezethettem, de sokáig tán én csináltam a legtöbbet.



Én a mai kormányszóvivői tájékoztató után sem kapizsgálom.


A kormányfő az egészségügy, a hulladékgazdálkodás és a gyermekvédelem területén is jelentős változásokat jelentett be.


„A DK-tól a TISZA-ig és a jószándékú influenszerekig, aktivistáig tényleg szégyellje magát mindenki és menjen a picsába.”


A Fidesz EP-képviselője szerint a tiszás oktatási miniszter kijelentései miatt nem maradhat a posztján.


A politológus szerint a Tisza-szigetek felszámolása történelmi hiba lenne, miközben őt és feleségét ellenpárt szervezésével is megvádolták.


Lannert Judit annyira kreatív, annyira éles eszű és újító szellemű, hogy soha eszébe nem jutott volna tanárnak állni.


Azért nem kell ezentúl napi egymillió eurót fizetnünk, mert a magyar kormány ezentúl „betartja a bíróság kötelező érvényű ítéletét”?


Kevesebben tartják alkalmasnak Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint egy hónapja.


A háttérben üresen áll az e célra létrehozott magyar állami tulajdonú Karmelita!


A kekváktól visszakerültek a Mol részvényei a magyar államhoz.


Eleget fog tenni a megkeresésnek a református püspök, legalábbis állítása szerint.


A 444-es szerző azzal próbálkozott, hogy „a szcénával kapcsolatban antropológiai jellegű érdeklődést mutató olvasók” számára „összeszedje”, hogy „kifélék-micsodák az új posztfideszes lapok, és mire számíthatunk tőlük.” Jelentem, a vállalt feladat csak töredékesen sikerült.


A Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben.


Úgy az új szabályok értelmében elkobozhatják az óvodások motorjait. A kormányzati gépjárműflotta akkor meg is van.


Magyar Péter szerint tömegesen érkeznek a panaszok a MOHU működésére.


Még soha nem volt ilyen meleg hónap Magyarországon a mérések 1901-es kezdete óta.
