Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

„Maga a rendezvény – ha minden igaz – megszegi, az pedig egészen biztos, hogy teljesen semmibe veszi a jelenleg is hatályban lévő, 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi („propaganda”) törvényt, amelyet egy 2022-es – a baloldal által megpuccsolt – népszavazáson 3 millió 800 ezren támogattak érvényes szavazatukkal.”

„Közel száz iskolás jelenlétében, a Tisza-kormány képviselőjével tart tanévnyitót ezekben a percekben is tucatnyi olyan szélsőséges, destruktív szervezet, mint amilyen az Amnesty International, a Labrisz vagy a Háttér Társaság.
Érdemes megjegyezni, hogy Lannert Judit oktatási miniszter – aki szerint a szexuális nevelés nem csak a szülő feladata – az elmúlt hónapokban gyakorlatilag csak ezekkel a szélsőliberális szervezetekkel egyeztetett az oktatás jövőjét illetően, legalábbis a nyilvánosság előtt.

Olyan dolgokat is tanulhattok, amelyek a tananyagnak jelenleg még nem feltétlenül részei – hangzott el az érzékenyítő rendezvény megnyitóján.
Az évnyitónak álcázott érzékenyítő foglalkozásra mi is bemehettünk és kérdezhettünk a „civil szervezetek” képviselőitől. Szerettünk volna kérdéseket feltenni a rendezvényt megnyitó Pálfi Erikának, a közoktatásért felelős államtitkárság tartalomfejlesztésért felelős osztályvezetőjének is, ám az interjúra sajnos nem kapott engedélyt.
Érdekesség, hogy Pálfi ugyanezt a pozíciót töltötte be a Belügyminisztérium égisze alatt az előző kormányzat alatt is.
Az Amnesty International részéről egy budapesti gimnazista tartott beszédet, aki az új oktatási politikát dicsérte, kiemelve, hogy a kormány illetékes minisztériuma párbeszédet folytat azokkal a „civil szervezetekkel”, melyet az Orbán-kormány „propaganda törvénye” kitiltott az oktatási intézményekből.
Maga a rendezvény – ha minden igaz – megszegi, az pedig egészen biztos, hogy teljesen semmibe veszi a jelenleg is hatályban lévő, 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi („propaganda”) törvényt, amelyet egy 2022-es – a baloldal által megpuccsolt – népszavazáson 3 millió 800 ezren támogattak érvényes szavazatukkal. Többen, mint amennyien idén áprilisban a Tiszára szavaztak.”
Nyitókép forrása: Lipták Tamás Facebook-oldala