Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

A magyar válogatott csapatkapitánya sokoldalúságával fontos szerepet tölthet be a Liverpoolban, akár a védelem jobb oldalán is.

Egyre inkább körvonalazódik, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpoolban hosszabb távon is bevethető lehet jobbhátvédként. Andoni Iraola a pénteki Ipswich–Liverpool mérkőzés előtti sajtótájékoztatón egyértelműen jelezte, hogy számol ezzel a lehetőséggel. A magyar középpályás a Nottingham Forest elleni 2–2-es bajnokin már a védelem jobb oldalán fejezte be a találkozót, így úgy tűnik, nem csupán egyszeri kényszermegoldásról van szó – írja a Magyar Nemzet.
Iraola külön kiemelte Szoboszlai hozzáállását és sokoldalúságát.
Ha jobbszélsőként, jobbhátvédként vagy akár balhátvédként kell játszatnunk őt, készen áll rá”
– mondta a spanyol szakember, aki szerint a magyar játékos számára az a legfontosabb, hogy segítse a csapatot. Hozzátette: a jelenlegi sérülések mellett különösen értékesek azok a futballisták, akik több poszton is bevethetők. „Számomra nagyon értékes, hogy vannak olyan játékosaim, mint Dom, mert még mérkőzés közben is lehetőséget adnak arra, hogy megváltoztassam a posztjukat” – fogalmazott.

A Liverpoolnak jelenleg valóban szüksége van alternatívákra a jobb oldalon. Conor Bradley hosszabb ideje sérült, Joe Gomez pedig szintén nem bevethető, bár várhatóan hamarosan újra edzésbe állhat. Iraola szerint jelenleg kevés lehetősége van ezen a poszton, Szoboszlai mellett Ronald Araújo jöhet szóba. A magyar játékos ráadásul az előző idényben is többször kisegített jobbhátvédként, így számára nem ismeretlen feladatkörről van szó.
A középpályán ugyanakkor nagyobb a versenyhelyzet. Iraola Szoboszlai eredeti posztjáról azt mondta, hogy ott „jó a létszám”, miközben Florian Wirtzet központi szerepben számol vele, Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister pedig szintén rendelkezésre áll. Mindez magyarázhatja, hogy a szakember miért lát értéket Szoboszlai többposztos bevethetőségében. A magyar válogatott csapatkapitánya az Ipswich ellen ráadásul jubileumhoz érkezik:
150. alkalommal léphet pályára a Liverpool mezében.
Nyitókép: Instagram/Szoboszlai Dominik