Távozásra szólították fel a tiszás oktatási minisztert! (VIDEÓ)

Rétvári Bence szerint így még senki nem sértette meg a pedagógusokat, így még senki nem nézte le a tanárokat, mint Lannert Judit.

Nagy Erzsébet szerint a kisiskolák sorsáról egyenként kell dönteni, az igazgatók leváltása helyett pedig a dolgozók véleményét kell figyelembe venni. A PDSZ elnöke arra is reagált, hogy Lannert Judit „nem önállóan gondolkodó embereknek” nevezte a tanárokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) több ponton sem ért egyet Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter elképzeléseivel – mondta Nagy Erzsébet, a szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek. A szakszervezeti vezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a miniszter pedagógusokról tett korábbi kijelentéseit önmagukban nem tartja elegendőnek ahhoz, hogy megítéljék Lannert jelenlegi álláspontját. A miniszter korábban arról beszélt, hogy a jelenlegi oktatási rendszer „testhezálló” azoknak, akik pedagógusnak mennek, és
„ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek”. A kisiskolákról és a pedagógusbérekről szólva pedig azt mondta: „Én az összes igazgatót leváltanám.”
A kisiskolák bezárásának kérdésében a PDSZ már egyértelműen elutasító álláspontot képvisel. Nagy Erzsébet szerint nem lehet pusztán a tanulói létszám alapján dönteni egy intézmény megszüntetéséről, különösen a kistelepüléseken, ahol az iskola gyakran a helyi közösség egyik legfontosabb intézménye. A PDSZ szerint minden esetben egyedileg kell megvizsgálni a körülményeket, többek között azt is, hogy az érintett gyermekek számára biztosítható-e megfelelő közlekedés egy másik település iskolájába.

„Nem lehet általános szabály alapján bezárni a kisiskolákat”
– hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
Az igazgatók leváltásának ötletét szintén elutasítja a PDSZ. Nagy Erzsébet leszögezte: „Egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy az összes iskolaigazgatót le kellene váltani”. A szakszervezet ugyanakkor régóta szorgalmazza, hogy az intézmények dolgozóinak legyen érdemi beleszólásuk az igazgatók megítélésébe. Ennek részeként bizalmi szavazást vezetnének be, amelyen a tantestület titkosan véleményezhetné az intézményvezető munkáját. Ez a rendszer a PDSZ szerint nem automatikus vezetőcserét jelentene, hanem lehetőséget adna a jól teljesítő, a dolgozók bizalmát élvező igazgatók megerősítésére.
A pedagógusokról tett korábbi kijelentéseit illetően Nagy Erzsébet óvatosabban fogalmazott. Szerinte elsősorban Lannert Juditot kellene megkérdezni arról, hogy ma is fenntartja-e korábbi álláspontját, és addig nem helyes egy korábbi, kiragadott mondat alapján megítélni a miniszter jelenlegi gondolkodását. A PDSZ ugyanakkor saját álláspontját egyértelművé tette: szerintük a pedagógusok önállóan gondolkodó, kreatív és innovatív szakemberek. Nagy Erzsébet úgy véli, a korábbi kijelentés helyett inkább a magyar közoktatás valós problémáival kellene foglalkozni.

Rétvári Bence szerint így még senki nem sértette meg a pedagógusokat, így még senki nem nézte le a tanárokat, mint Lannert Judit.


A Fidesz EP-képviselője szerint a tiszás oktatási miniszter kijelentései miatt nem maradhat a posztján.

Nyitókép: Képernyőkép/Youtube