Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP súlyos vereséget szenvedett a 2026. április 12-i választáson. Ennek a ténynek rengeteg következménye van, és még lesz is. De van itt egy olyan jelenség a választás után, ami szinte példátlan a politikatörténetben. Nézzük is, miről van szó!

Ez lenne a szokásos ügymenet

Minden egyes választás után az a megszokott ügymenet, hogy kormányváltás esetén nemcsak a közvélemény, hanem a média figyelme is a győztes irányába fordul. Teljesen érthető, hiszen a polgárok életét jóval kevésbé befolyásolja egy ellenzéki alakulat, mint egy kormánypárt. Minden európai, de Európán kívüli parlamentáris rendszerben a vesztes párt körüli érdeklődés gyorsan csökken, és a kormányzás kérdései kerülnek előtérbe.

Egy bukott ellenzéki párthoz képest az érkező kormánypárt vagy kormánypártok sokkal érdekesebbek. Sőt, ha olyan kormánypártról beszélünk, mint a Tisza, amely két éve még nem is létezett, még nagyobb az elvárás arra nézve, hogy többet tudjunk meg a győztesekről. A józan ész talaján állva minél többet szeretnénk megtudni az eddig nem ismert képviselőkről, az eddig kevésbé ismert miniszterjelöltekről. Elveket, irányokat, konkrét terveket szeretnénk hallani a leendő kormánypárttól, de ezzel egyelőre nem kényeztetnek el minket a szereplők.

Miért Orbán Viktorról beszélnek?

Ráadásul miután 16 év után vesztett egy kormánypárt, azt várnánk, hogy az újonnan érkezők iránti figyelem meghatványozódjon. Ez a várakozás azonban egyelőre nem teljesült. Sőt! Április 12-e óta jószerével többet hallhattunk és olvashattunk a Fideszben várható történésekről és Orbán Viktorról, mint arról, hogyan próbál majd kormányozni a Tisza Párt.

Ezek legitim dolgok. Mivel Magyarországon még van szólás- és véleményszabadság, így a politikai kérdésekről mindenki azt beszélhet, amit akar.

Teljesen legitim, hogy egy kormányváltás előtt naphosszat az ellenzékről diskurálnak a megszólaltatott szereplők. Mégis, a közélet iránt érdeklődő egyszerű ember érzi, hogy itt valami nem stimmel. Gyanúját erősíti, hogy maga a kormányfőjelölt sem nyilatkozik részletesen a várható lépésekről, hanem továbbra is úgy mozog, mint egy valóságshow-szereplő. Magamutogatás és hangzatos közhelyek puffogtatásán kívül nem kényeztet el minket, így a gyanúnk egyre erősebb, hogy itt minket nagyon csúnyán meg akarnak vezetni.

Fortélyos narratívaépítés

Nem is kellett sokat tűnődnünk azon, hogy a Fidesz–KDNP iránti fokozott érdeklődés mögött bizony egy masszív narratívaépítést láthatunk. E narratíva, vagy történet lényege, hogy a széles közvéleményben alakítsák ki azt a képet, hogy ez az ellenzéki csapat már a biztos vesztes kategóriába tartozik, és ebből nem is tud majd kitörni a következő években.

Ennek a narratívának a legfontosabb építőköve, hogy szinte minden megszólaló azt hangsúlyozza: 

• nem történt meg a választási vereség konzekvenciáinak levonása a Fideszben, és a meghozott személycserék sem elegendők; 
• záporoznak felénk a nagy megfejtések kevesebb mint három héttel a parlamenti választás után, de kínzóan hiányoznak a visszakérdezések;
• Tessék megmondani, mégis mire alapozzák a korábban tett kijelentéseiket? Van az állításaikra bármilyen konkrét bizonyíték? Fájóan hiányoznak ezek a visszakérdezések…

Még mielőtt mi magunk is belesétálnánk ebbe a csapdába, érdemes a tények talaján maradnunk, és magunknak feltenni a legfontosabb kérdéseket. A tények a következők: a Fidesz vezetői lemondtak a megrendítő vereség után. A párt elnökségének tagjai közül négyen (Orbán Viktor, Kubatov Gábor, Kósa Lajos és Németh Szilárd) a parlamenti mandátumukat sem veszik fel. Gál Kinga a mögöttünk hagyott kampányban lényegesen kisebb szerepet játszott, ezért nem indokolt, hogy az EP-mandátumát visszaadja, de a Fidesz vezetéséből egyébként ő is távozik.

Nemcsak a volt kormánypárt vezetői, hanem más emblematikus alakjai sem veszik át a mandátumukat. Nagyon sokan a visszalépést választották, miközben a mostani jogi keretek között teljesen másként is dönthettek volna. Az egész folyamatban döntő volt, hogy maga Orbán Viktor, aki az egész átalakítást kezdeményezte, lemondott a parlamenti képviselőségről és az ezzel járó kiváltságokról is. Ez a példaadás kellett ahhoz, hogy a választás utáni rapid változás egyáltalán elinduljon.

Erre nem volt még példa Magyarországon 

Magyarországon az 1990 utáni politikatörténetben teljesen példátlan, hogy egy választás után egy adott párt frakciójában ilyen mélységű változások történjenek. 1994-ben, amikor a jobboldali képviselők száma szintén egyharmad alá szorult az Országgyűlésben, a vesztes pártok frakcióiban szinte 100 százalékban azok foglaltak helyet, akik részesei voltak a korábbi kudarcos kormányzati éveknek. 2010-ben a súlyos vereségbe beleszaladó MSZP szintén nem változtatott semmit. Gyurcsány Ferencen át Veres Jánosig mindenki ott ült a parlamentben a csúfos bukás után. Ez pedig már önmagában mutatta, hogy a szocialisták képtelenek lesznek a megújulásra. Ennek ellenére a mögöttünk hagyott 16 évben elég jól ellébecoltak.

Az átalakítás gyorsasága miatt persze sokan lehetnek elégedetlenek. Egy ekkora választási pofon után egyébként is teljesen érthető a harag, a sértettség és a csalódottság a jobboldali táborban. Nagyon sokan hosszú évtizedeket tettek bele ebbe a történetbe, és most egy pillanat alatt a semmi közepén találták magukat. Egy ilyen állapotot még a legnagyobb jóindulattal és bölcsességgel sem biztos, hogy lehet kezelni. A válságban pedig mindig nagyon könnyű hibázni.

Azt, hogy kevesebb mint három héttel a parlamenti választások után mi történt a Fideszben, bizony érdemes a helyén kezelni. Látszik a változtatási szándék. Sokan értik, hogy a mögöttünk hagyott 16 évben elhasználódott arcokkal nem lehet sikert elérni. Értik, hogy új politikához új emberek kellenek. Lehet várni teljes megújulást és sorcserét, de mindezt ilyen rövid idő alatt nem lehet megcsinálni. Éppen ezért dőreség egy olyan mércét felállítani a 16 éven át kormányzókkal szemben, amit senki nem tudna teljesíteni.

Nem lehet mindent kidobni az ablakon

Nem lehet mindent kidobni az ablakon. Nem lehet teljes, mindent elsöprő változást követelni úgy, hogy a Fidesz mögött mégiscsak hosszú évtizedek szerves fejlődése áll. A rossz döntések és a hibák okozóit meg kell találni, és velük semmiképpen sem szabad folytatni. Mindezt azonban nem lehet pár nap alatt levezényelni! Egy ilyen sokk után a feltörő harag miatt jogos elvárásnak tűnhet a teljes rombolás. De mi lesz másnap? Mi lesz az a szellemi és szervezeti keret, amire egy olyan új közösséget lehet felépíteni, amelyben benne lehet a siker lehetősége? Mit érdemes megtartani, mit érdemes kidobni?

Ehhez bizony több idő, több gondolkodás és több kreativitás szükséges. Mindezek miatt sem szabad felülni arra a gondolatmenetre, miszerint a Fidesz és a patrióta oldal sorsa rendeltetésszerűen eldőlt. Akik azt mondják, hogy hosszú évekre megoldódtak a főbb kérdések, azok bizony át akarnak verni és be akarnak csapni minket. Az általuk kimondott szentenciák politikai célja, hogy azokból valóban beteljesülő ítélet legyen. Ezek átlátszó, de meglehetősen sunyi játékok – a valóságot azonban végül nem lehet legyőzni.

Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos