Márki-Zay Péter szerint a Tisza saját ellenzékét építheti fel, ha nem korrigál

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Tisza vezetésének meg kell hallania a választók kritikáját, különben saját táborával kerülhet szembe.


Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Tisza vezetésének meg kell hallania a választók kritikáját, különben saját táborával kerülhet szembe.


Ligeti az interjúban azt mondta, hogy az augusztus 20-i, tiszás korrupciógyanús botrányt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal akár ki is vizsgálhatja, hiszen a vonatkozó törvény alapján ennek sem elvi, sem hatásköri akadálya nincs.


Magyar Péter az állampolgároktól azt kérte, hogy ne üljenek fel a sokszor személyeskedő, bántó provokációknak, hanem álljanak azok mögé, akik ezt a munkát vállalták, adjanak nekik bizalmat, és védjék meg őket a minden ténybeli alapot nélkülöző támadásoktól.


A Fideszes politikusoknak és csinovnyikjainak rettegniük kellene a következményektől, ehelyett a pofánkba röhögnek.


A Tisza Párt elnöke közölte: péntektől mindkét intézményvezető (az újonnan felállított vagyonrekvirálási hivatal vezetőiről van szó) számára 24 órás rendőri védelmet rendeltek el.


Csatári Ernő füzetet és színes ceruzát vitt a gyermekeknek.


A hivatkozott leveleket nem olvastam, azokra nem válaszoltam, tartalmukról a sajtóból értesültem. Az állami rendezvényszervezésben nincs sem feladatom, sem hatásköröm.


Több jelentős szervezet is hivatalos levélben kifogásolta az eljárásrendet és a jelölési folyamatot. Szerintük a jelölési folyamat nem felelt meg sem a szakma, sem a társadalom által elvárt legitimációs és kiszámíthatósági követelményeknek.


„Ők vajon miért nem?” – tette fel a kérdést a kereszténydemokraták frakcióvezetője. A Fidesz-frakció korábban közleményében azt írta: a kormánypárt hazudott az iskolakezdési támogatásról.


„A legtisztább eljárás kellett volna legyen az NVVH-elnök kiválasztása, ehelyett katyvaszt csinált belőle a Tisza” – ezzel a címmel publikálta cikkét a liberális lap, ami nyilvánvalóan nem nyerte el a miniszterelnök tetszését.


Kőszegi Krisztián, a TISZA Párt országgyűlési képviselője meglepődött azon, hogy Kövér László nem fogadta el a kézfogását.


Toroczkai László szerint urambátyámrendszer szerint működik a Tisza Párt.


A Kolozsvári Magyar Napokra azért nem látogatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, de üzenni üzent, nem is akármit.


A Fidesz-frakció közölte: közérdekű bejelentést tesz a Közbeszerzési Hatóságnál, hogy vizsgálják meg az augusztus 20-i rendezvénysorozat közbeszerzésének körülményeit.


A G7 cikke szerint a közel négymilliárd forintos megbízást elnyerő cég már hetekkel a hivatalos közbeszerzés kiírása, sőt a korábbi szervező szerződésének felbontása előtt egyeztetni kezdett a lebonyolításról.


A döntés ugyanakkor nem jelent személyi változást a hivatal élén.


Kapkodás és az előző kabinet hibáztatása jellemzi Magyar Péter kormányát az ellenzéki párt szerint.


Legkorábban 2027 végén lehet közvetlenül választott államfője Magyarországnak – árulta el Magyar Péter sógora.


A tagoknak véleményt kell nyilvánítaniuk arról, hogy a jövőben kemény, harcias ellenzéki fellépést vagy szakmai alapú, építő kritikát várnak-e el.


Teljes tiszás támogatással sem sikerült nyerni egy független jelölttel szemben.
