Pár éve még beszántotta volna, most az RTL egyik realityműsorában tűnhet fel Vona Gábor

2026. június 08. 20:32

A politikus korábban még úgy nyilatkozott: „Eltörölné a föld színéről az RTL-t”.

2026. június 08. 20:32
null

A Blikk értesülései szerint ugyanis Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke szerepelni fog az RTL Árulók – Gyilkosság a kastélyban című realityműsorában. 

A csatorna leírása szerint a produkció a „taktika, a mentális hadviselés és a totális megtévesztés kegyetlen játéka”, amelynek cselekményét maguk a résztvevők alakítják. Úgy tudni, Vona részvétele váratlanul érte a többi játékost.

A politikus szerepvállalása azért is különös, mert a múltban élesen bírálta a kereskedelmi televíziókat:

2007-ben még úgy fogalmazott, hogy az RTL és a TV2 székházát is „eltörölné a föld színéről”, bár ettől a kijelentésétől nyolc évvel később már elhatárolódott.

A Blikk megkeresésére Vona Gábor nem kívánta kommentálni az értesülést, mondván: „Nem tudok ebben az ügyben önnek segíteni”.

Az RTL válaszában jelezte, hogy a forgatás már lezárult, a műsor szereplőivel és a premier pontos időpontjával kapcsolatos részleteket pedig a későbbiekben osztják meg a nyilvánossággal.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Lakatos Péter / MTI

***

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Borzalmas
2026. június 09. 09:29
Ez a senkiházi köpönyegforgató szerepelni szeretne. Van egy jó ötletem: vegyél a szádba egy darab szart, és játszd el a segget, mert az vagy.
Válasz erre
0
0
haxima
2026. június 09. 00:03
Hány hét múlva fog coming outolni?
Válasz erre
2
0
grad
2026. június 08. 23:04
Hogy is mondta Hofi.... a mesztelen csiga ehhez képest egy gerincoszlop! Nos, Vona ennek megfelel!
Válasz erre
3
0
BBrutus
2026. június 08. 21:32
Vonától még Gyurcsányt is többre értékelem.
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!