Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Új stúdióba költözik a Különutas

2026. augusztus 09. 17:19

A két műsorvezető egyértelműen kijelentette: a Különutas-történet nem ért véget, sőt, most kap igazán lendületet.

2026. augusztus 09. 17:19
null

„Megérkeztünk. Pontosabban: megérkeztek” – írja a Különutas, melynek Hangpróba műsora új stúdióban, új energiával folytatódik. Móna Márk és állandó társa, Hoppál Hunor az első adásban nemcsak a friss helyszínt mutatják be, hanem azt is, miért van szükség egy új hangra a magyar közéletben. A két műsorvezető egyértelműen kijelentette: a Különutas-történet nem ért véget, sőt, most kap igazán lendületet.

A műsor hangja pontosan az, amire sok mérsékelt jobboldali régóta vár: kritikus a kormánnyal szemben, de nem felejt el kérdéseket feltenni a szervezett jobboldali pártokkal kapcsolatban sem. Társutasok is, hiszen demokratikus érdek, hogy az ellenzék jól teljesítsen – közben azonban konstruktívak maradnak, ahol csak lehet. És ami talán a legfontosabb: közösséget építenek.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A Hangpróba ezentúl hétfőn, szerdán és pénteken jelenik meg a Különutas YouTube-csatornáján. 

Friss adások, új stúdió, új lendület. Ha érzel magadban erőt, indíttatást és gondolatot, jelentkezz az inkubátorprogramba. A történet folytatódik, és most ti is beírhatjátok magatokat. Nézzétek meg az adást, csatlakozzatok a közösséghez, és tartsátok az ujjatokat a Különutas ütőerén. Itt nem állt meg a politika – és a Hangpróba sem”

– közölték. 

Nyitókép: Képernyőmentés

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jott_a_csosz
2026. augusztus 09. 22:39
a trásutas jelentése: hallgatólagosan elfogadja a rezsimet, vele úszik, de nem feltétlenül mutatja meg magát a kollaborációban. hát ez sok jót nem ígér.
Válasz erre
3
0
tomekjosef
2026. augusztus 09. 20:40
A fórumok trollkodása ellen a leggyorsabb megoldás a beérkező szövegek tisztítása a felesleges egymás utáni sorközök eltávolításával. PHP megoldás (Szerveroldali védelem)Ezt a kódot a hozzászólás feldolgozását és adatbázisba mentését végző PHP fájlba kell beépíteni.php// A felhasználó által beküldött szöveg (példaként) $hozzaszolas = $_POST['comment_text']; /* * Reguláris kifejezés: * \r\n - Windows soremelés * \n - Linux/Unix soremelés * \r - Mac soremelés * {3,} - Ha 3 vagy több üres sor követi egymást, azt lecseréli 2 soremelésre. */ $tisztitott_hozzaszolas = preg_replace("/(\r\n|\n|\r){3,}/", "\n\n", $hozzaszolas); // Ezt a tisztított változót kell elmenteni az adatbázisba
Válasz erre
6
1
tomekjosef
2026. augusztus 09. 20:40
JavaScript megoldás (Kliensoldali védelem)Ezt a kódot az űrlap elküldése (submit esemény) elé lehet beilleszteni, hogy a böngésző már elküldés előtt kitakarítsa a felesleges sorokat.javascript// A szövegbeviteli mező lekérése (módosítsd a megfelelő ID-ra) let commentTextArea = document.getElementById("comment_textarea_id"); if (commentTextArea) { let szoveg = commentTextArea.value; // Minden 2-nél több egymást követő soremelés lecserélése maximum kettőre let tisztitottSzoveg = szoveg.replace(/(\r\n|\n|\r){3,}/g, "\n\n"); // Visszaírjuk a tisztított szöveget a mezőbe elküldés előtt commentTextArea.value = tisztitottSzoveg; }
Válasz erre
0
0
Welszibard
2026. augusztus 09. 19:15
Mandiner Admin! Ez a kommentszekció is napok óta folyamatos támadás alatt van! Miért nem tesznek ellene? Nincs hozzáértő informatikusunk? Vagy az admin is már a Tiszának dolgozik?
Válasz erre
13
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!