Mi vezetett a Fidesz történelmi vereségéhez? Kik a felelősök? Hogyan tud megújulni a jobboldal?

Békés Márton: Jó, ha mindenki magán kezdi a számvetést

Április 12-én a nép meghozta döntését, amelyet csak elfogadni lehet: gratulálni a győztesnek, és köszönetet mondani azoknak, akik a jobboldalban bízva adták le szavazatukat. Én most mindkettőt megteszem a magam nevében: gratulálok a választás győztesének, és köszönöm a jobboldali szavazók kitartását, állhatatosságát. A tizenhat éve, szinte egyfolytában kétharmados felhatalmazással kormányzó Fidesz–KDNP elvesztette a választást, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének története véget ért. A kihívó fél hatalmas győzelmet aratott listán és az egyéni választókerületekben. A baloldal megsemmisült, a kisebb pártok közül egyedül a Mi Hazánk Mozgalom került be a törvényhozásba.

A nagy győzelem nagy felelősséggel jár, de ez legyen a győztes dolga, a Fidesz–KDNP előtt a vereség meghajtott fejjel való elfogadása, a számvetés keserves munkája és az újjáépítés nagy feladata áll. Meg kell érteni a vereség okait, felismerni a társadalom akaratát, annak miértjét, s ennek megfelelően változtatni. Listán a Tisza Párt mintegy 3,4 millió szavazatot kapott, a Fidesz–KDNP több mint 2,4 milliót, a Mi Hazánk csaknem 360 ezret. Ami igazán fájdalmas és elgondolkodtató, hogy a 106 egyéni körzetből a Tisza 96-ot, a kormánypárt pedig 10-et tudott megszerezni. A társadalom üzent, az üzenetet el kell fogadni, meg kell köszönni, meg kell érteni, és annak megfelelően kell változtatni. Elszámolni- és beszámolnivaló akad, jó, ha mindenki magán kezdi a belátás és a számvetés, valamint a korrekció munkáját. Én most mindenkit megkövetek, és mindenkitől bocsánatot kérek, akit a választási kampány hevében megbántottam. Nincs „ha”, sem félszívvel elnézéskérés, kérem, hogy fogadják el a bocsánatkérésemet! Ez után jöhet a meglévő politikai közösség – amelyhez hűség köt – berkein belüli számvetés, ami azt jelenti, hogy önkritikusan fordulok felé is. Minden kritikát el- és megfogadok, sorsomat eggyé teszem a közösségével, és a kezébe helyezem.

Ahogy Veres Péter írta a sötét években keletkezett egyik művében, mintegy otthagyva a mondatot a bekezdés élén: „Az ember nem fordulhat szembe a csapattal, akkor se, ha a csapat nem jól csinálja a dolgát.” Könnyen lehet, hogy 

 Én továbbra is hiszek a magyar népben, Magyarországban és annak a politikai közösségnek az igazában, elveinek a tisztaságában, amelyhez 2001 óta tartozom.

(Forrás: Facebook)

Bencsik András: A történet nem ért véget

Csupán annyi volt, hogy szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtünk. Mi azt üzentük, hogy veszélyes időkben a biztonság a legfontosabb. Ezt több mint 2,4 millió ember támogatta. Győzelemre, a folytatásra készültünk, hiszen a világ tényleg veszélyessé vált. Több mint 3,3 millió ember azonban azt mondta, ő inkább változást akar. Mert a változás jó. Divatos kifejezéssel cool, sőt fancy. Ők voltak többen. 

A választás eredménye úgy hatott ránk, mint egy hatalmas ökölcsapás, még ma is szédelgünk tőle. De a történet nem ért véget. Ők boldogok, mi pedig boldogtalanok vagyunk. Ma még. Holnapra azonban begyógyulnak a sebeink. Fel kell állnunk. Mert azok az elvek és értékek, amelyekben hittünk, nem veszítették el az érvényességüket. A nemzeti függetlenség, a család iránti felelősség, a gyermekek szeretete, az élhető élet vágya és joga nem évült el. Továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.

Ma délután egy padon beszélgettem valakivel, amikor elhaladt mellettünk egy suhanc, és odakiáltott: mi van, tolvajok! (Visszakiáltottam: „hülye seggfej vagy!”, de ezt ne kövessék, a szájalás nem a mi stílusunk.) Sokunknak lesz hasonló élményben részünk, erre föl kell készülni, de ezek a piti provokációk sem változtatnak azon a tényen, hogy az igazság a mi lelkünkben lakozik. És azt az igazságot nekünk meg kell védelmezni. Most még nem tudjuk, hogyan, de meg kell védelmeznünk a gyermekeink tisztaságát mindenféle káros befolyásoktól, a fiataljainkat a genderizmusnak nevezett romboló kultuszoktól, a magyar társadalom békéjét egy migrációs paktum álcájában érkező civilizációs fertőzéstől, a családtámogatásokat, a fiatal párok életkezdésének megkönnyítését, meg kell őriznünk a magyarság szövetségét mindazon közeli és távoli nemzetekkel, amelyek barátsággal és jó szándékkal tekintenek ránk – és legfőképpen meg kell védelmeznünk a békét.

Nem tudjuk, az új kormány mit kezd ezekkel az értékekkel, mert hol ezt mondták a kampányban, hol azt, és más okokból sem lehetnek illúzióink, ezért magunkat kell megerősítenünk. Van benne tapasztalatunk. 2002-ben egy méltatlanul elszenvedett vereség után polgári körökbe szerveződtünk, úgy tartottuk egymásban a lelket és a hitet. Akkor hangzott el először az a mágikus mondat, amely aztán nyolc éven át egyben tartotta a nemzeti jobboldalt: „Továbbra is rendületlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében!” Nekünk lett igazunk, nyolc évet kellett várni rá, de kitartottunk.

Nem tudhatjuk, most milyen hosszú lesz a próbatétel, csak azt, hogy ha nem veszítjük el egymást, ha a szeretet és az összefogás ereje ezúttal sem gyengül bennünk, akkor történjék bármi, végül ismét mi győzünk. És jó, ha tudjuk, hogy azok a fiatal emberek, akik most végtelenül boldogok, akik egy jó bulinak tartották a kormánybuktatást, ha baj lesz, idővel majd hozzánk menekülnek, és tőlünk kérnek segítséget. És mi majd segíteni fogjuk őket, hiszen ők a mi gyerekeink és unokáink.

Az elmúlt tizenhat évben ő volt a felelős minden sikerért és minden kudarcért is. Több volt a siker, sokkal több, mint a kudarc, de ez most sovány vigasz. Jól harcolt, vitézül küzdött, én képtelen lettem volna a kampányban követni őt, de ez sem volt elég. Sok volt az ellenség. A Tisza (a Szita, hogy a fene esne belé), Brüsszel, Ukrajna, a titkosszolgálatok, a láthatatlan ngó-k és a láthatatlanul áramló milliárdok, az arcátlanul manipuláló Facebook, az egoizmus, a laza bulizások kordivatja, és még sorolhatnánk. Ennyi ellenséget ezúttal nem sikerült legyőzni. Veszítettünk. 

Hát akkor talpra, barátaim! Ne csak keressük, találjuk is meg egymást! Rengeteg dolgunk van. A hazánknak továbbra is szüksége van ránk.

(Forrás: Facebook)

Cser-Palkovics András: A választási vereség nem lehet „árva kudarc”

Ez a választási eredmény közös kudarcunk. Mi egy csapat vagyunk, amely most is erős és nagy, több mint kétmillió emberről beszélünk. Ez a közösség most súlyos vereséget szenvedett. A csapatnak van egy kapitánya, őt ismerve alaposan fogja elemezni a választási eredményt, adott esetben a választmányi ülésen is. Hiba lenne ezt az eredményt csupán a kampánynak betudnunk, még akkor sem, ha most súlyos hiba is volt egy téma köré építeni. Ennél mélyebb és komplexebb problémák vannak, amiket először értékelni kell a belső fórumokon.

2019-ben kezdődött az a fajta rossz, elhibázott Budapest-politika, amely először egy főváros kontra kormány problémát okozott, majd ezen keresztül egy önkormányzati világ kontra kormány problémához vezetett. Elfelejtettük, hogy leginkább az önkormányzati szereplők vannak közel az emberekhez. Hiába a számos jó intézkedés, adósságkonszolidáció, fejlesztési programok, ha a sokszor sajnos túlzott központosítás, valamint az olyan politikai bélyegek, mint például a szolidaritási hozzájárulás, más képet alakítottak ki az emberekben. A másik jelentős probléma az volt, hogy a 2024. júniusi eredményekből nem vontak le vagy nem jó következtetéseket vontak le azok, akiknek ez volt a dolguk. Ott még lehetett volna változtatni és más témákkal, stílusban megszólítani az embereket. Nekünk most alapvetően nem a Tiszával kell foglalkoznunk, nem nemzeti ellenállásra van szükség – az április 12-én volt, sajnos velünk szemben.

A kormányzati felelősség most mások kezébe került, az ország érdekében bízunk benne, hogy jól fognak vele élni. A mi feladatunk most az, hogy a saját mozgalmunkat, közösségünket egyben tartsuk, újjáalkossuk – ezt szerintem Orbán Viktor tudja elindítani. Tartom, hogy most nem a lemondásával szolgálja legjobban ezt a közösséget. A Fidesznek meg kell újulnia, és ebben a folyamatban a személyi változtatások, akár az elnökség, akár a parlamenti frakció kapcsán lehetnek nulladik lépések. A főnixmadár feltámad a hamvaiból, nem pedig feltámasztják. Néha fájdalmas, de elkerülhetetlen a szembenézés, az újratervezés, az összefogás, a közös munka.

Demeter Szilárd: Vissza kell vennünk a saját felelősségünket

Kipukkadt a buborékunk, ami azért jó, mert megint működik a gravitáció, visszatértünk a rögvalóba. Az előttünk álló évek arról fognak szólni, hogy a valóság folyamatosan ránk rúgja az ajtót. Ilyen helyzetben pedig időtálló választ az tud adni, aki a valóságban él.

Az eredmény magáért beszél, a kétharmad jelentős része nem Magyar Péter mellett szólt, hanem a választók azt üzenték nekünk, hogy ennyi volt, kalap-kabát, elegük van belőlünk. Most jön a valóságpróba, az ezen fennmaradók tudnak a valóság kihívásaira releváns válaszokat adni.

Az eredménynek mindannyian felelősei vagyunk. Egy csomó jó dolgot tett a nemzeti kormány, de ettől még hibáztunk is, és a hibák után nem vontuk le a következtetést. A 2024-es önkormányzati választásnál látszott, hogy baj van a vidéki támogatottsággal, olyan városokat veszítettünk el, amelyeket nem lett volna szabad. Az én megfejtésem, hogy mi azt gondoljuk, a budapesti és a vidéki valóságpercepció különbözik – pedig ugyanaz.

Vissza kell térni az alapértékekhez. Nem kell nekünk új etika, a tízparancsolat tökéletesen elegendő volt kétezer éven keresztül, mint ahogy a magyar kultúra mélyrétegeit sem kell lecserélni teljesen más kulturális kódrendszerre. A magyar nemzet óriási versenyelőnye a nyugati világ többi részével szemben, hogy nálunk a család fogalma konszenzuálisan értékfogalom. A család a legnagyobb bizalommal bíró intézmény. A feladatunk tehát régi-új értékeink felelevenítése, újraértelmezése, megértése és megélése, valamint a közösségépítés. A múlt sérelmei helyett pedig a jövő kihívásaira kell valósághoz közeli válaszokat találni. Belecsúsztunk az elmúlt tizenhat évben is – ahogyan már előtte is – abba a gyakorlatba, hogy mindent megold helyettünk a kormány, s ha nekünk rossz, azért ő a hibás. A saját polgári szabadságunkat feláldoztuk a kényelem és a biztonság oltárán. Vissza kell venni a saját felelősségünket, mindenkinek el kell végeznie a melót a maga helyén és a maga mértéke szerint.  

(Forrás: Reakció podcast) 

Ferencz Orsolya: A magyarok nem az értékeinkre, hanem a rendszerünkre mondtak nemet

Hónapokon át jeleztem fórumokon, beszélgetéseken politikusoknak és holdudvarbelieknek, hogy nagy baj van, nem abba az irányba megyünk, amerre akartunk, hogy önazonosságig lenyúló konfliktusok vannak, és ha a Jóisten még egyszer megadja a lehetőséget, hogy kormányzó többséget kapunk, akkor az alapokig rendet kell raknunk. De a Jóisten április 12-én is a nép kezébe tette az ítéletét: vox populi vox Dei. Mindenki viselje méltósággal! Akik pedig elmentek tőlünk, és nehéz dilemmák után úgy döntöttek, hogy most a túloldalra szavaznak – sok százezer ilyen ember van –, azoknak azt üzenem, hogy megértve minden fájdalmukat, igyekszünk tanulni a leckéből, és visszavárjuk őket.

Április 12-én este lezárult egy szakasza a küzdelemnek, amelyben Magyarország jövőjének formálásáért a nemzet részei egymásnak feszülve harcoltak. Ebben a harcban az általam képviselt értékközösség alulmaradt. Nem az értékeink lettek kisebbek, hanem a mandátumszámunk. Ennek márpedig oka van.

Új helyzet van. Óriási legitimációval, történelmi erővel megérkezett a kormányzásba a Tisza Párt. Demokratikus felhatalmazással – kérem ennek a tudomásulvételét mindenki részéről. Méltósággal kell tudni veszíteni, és méltósággal kell tudni nyerni is. Lehet, hogy hibáztunk nemzetegyesítő törekvéseinkben, bizonyos vonatkozásban mindenképpen előreléptünk, lásd a határon túliakat, de ettől kezdve a túloldal ne mutogasson senkire, hiszen a kormányzati felelősség és súly most nála van.

A most belengetett elszámoltatások kapcsán pedig azt tudom mondani, ha arra gondol a kormányalakításra felkért politikai oldal vezetője, hogy történtek visszaélések, törvénysértések, és ezek felelőseit meg kell találni, akkor el is várom tőle. Minden eszköz a kezében van. Az állítólagos botrányos ügyekért felelős gazdasági szereplőknek pedig azt tudom javasolni, álljanak helyt ezekben az ügyekben, és mutassák meg, ha nekik volt igazuk. De azt a fenyegető hangnemet, amit a leendő miniszterelnök megenged magának, nem javaslom tovább. Kegyelmi pillanat van, éljenek vele, mert el fog telni. Ha ezzel a hangvétellel mennek tovább, akkor tévedni fognak ők is.

Orbán Viktor azt kérte tőlünk, ha megkérdezik, ki a felelős, akkor azt mondjuk, hogy egy személyben ő. Ezt itt most én is megteszem, de hozzáteszem a saját véleményemet, mert ez jóval komplexebb kérdés. Mivel jelentős nemzetközi politikai és gazdasági érdekek álltak a táborok mögött, nem volt mindegy a nemzetközi világnak, hogy ki nyer. A mi oldalunk egy valódi értékközösség, amely belefeszült abba a dilemmába, hogy miként tudja keresztülvinni az általa képviselt értékeket egy rendkívüli világ­politikai konfliktuszónában. Nagy erők mozdultak meg velünk szemben az eltelt tizenhat évben. A választók pedig nem az értékeinkre, hanem a rendszerünkre mondtak nemet. Arra, amivé a Fidesz rendszere vált az előző évtizedben.

Hogy kik voltak a felelőseink a kudarcért, az ügyben még nem akarok konkrét személyeket megnevezni, mert méltányos vagyok – a politikusainknak, a gazdasági hátországnak, az agy­trösztöknek ugyanúgy megáll a felelősségük, mint a közvélemény-kutatóknak és a médiának, ki-ki végezze el a saját önvizsgálatát. Egy kivételt azonban mégis teszek, egyvalakit megnevezek, aki nem a Fidesz politikusa volt, de óriási tehertételt jelentett mind emberi, politikusi arcéle, fellépése, hangvétele, mind szakmai munkája miatt: őt Nagy Mártonnak hívják. Teljesítménye egy kerek nulla, ami nem az én személyes véleményem, hanem a statisztikai adatok és számok igazolják. Ebben a tizenhat évben óriási gazdasági sikerek, előrelépések történtek, aki ezt vitatja, az nem mond igazat. Még tőlünk elpártoló szavazók sem vitatják. De azt a gazdasági vergődést, ami az utolsó ciklusunkat jellemezte, nem lehet eltagadni.

Az egyik jogos kritika a kampányunkban Ukrajna kérdésköre volt. Nem az volt a probléma, hogy ne lett volna igazunk az orosz–ukrán háború kapcsán. Hiszen fontos volt az üzenetünk, a brüsszeli Ukrajna-politika rossz, az Európai Unió aránytalanul sok pénzt, erőforrást és politikai tőkét invesztál egy megnyerhetetlen ügybe. Ám nem tudtuk elég eréllyel és hitelességgel elmondani, miért jó nekünk, hogy Magyarország eltérő állásponton van. Ráadásul voltak olyan panelek, állítások a kampányban, amelyek ott mozogtak a megengedhető túlzás és a hazugság határán. Például az az állítás, hogy Magyar Péter katonákat küldene Ukrajnába. Nem szerettem ezt a panelt, mert volt ugyan igazságmagja, azt állítani, hogy Magyar Péter háborúba vinné az országot, túl van a politikában megengedhető túlzáson. És általánosságban

Nem a kampányon ment el a választás.

Nemcsak a most ránk szavazó 2,4-2,5 millió emberhez van mondandónk, hanem azokhoz az emberekhez is, akik most nem ránk szavaztak, és azokhoz is, akik sosem szavaztak ránk. Nekünk ugyanúgy az egész nemzethez van mondandónk, ahogy remélem, minden politikusnak. Nem hiszek a szekértábor-logikában, a kompromisszumképtelenség nem erősít egyetlen politikai oldalt sem.

(Forrás: Reakció podcast)

Kocsis Máté: A Tisza Párt sikerei árulásból születtek, a mi hibáink a hűségből

A Tisza kétharmados győzelme után mindannyian önvizsgálatot tartunk. Mi négyszer kaptunk ilyen arányú felhatalmazást, ne becsüljük le az erejét, de sokak helyében kerülném a túlzó képzelgéseket is, minden irányban. A megszerzett voksok alapján korábban volt nekünk ennél jóval nagyobb arányú győzelmünk is, például 2022-ben. Orbán Viktor gerinces vezetőként magára vállalta a teljes felelősséget a vereségért. Köszönjük a korrektségét, de szerintem ennél azért árnyaltabb a kép.

Ne szépítsük, a háború kitörése óta gyakorlatilag letérdelt az európai gazdaság, benne a miénk is. Bár a béke folyamatos követelése nem szépelgés volt, hanem sugárút a gazdaságok talpra állítása felé, egyes európai vezetők hajthatatlansága, vadabbnál vadabb elképzelései miatt ahelyett, hogy elindultunk volna a világos irányba, politikai csatatér alakult ki. Pedig pofonegyszerű: háborús környezetben pont úgy nem lehet erős gazdaságot teremteni, ahogy hulahoppkarikával sem lehet derékszöget rajzolni.

Alaposabb értékelést igényel majd az is, hogy mit okozott a kampány háborúellenes és karakteresen nemzetközi része miatti ukrán beavatkozás. Azt is értékelni kell, hogy a következő évek nyilvánvaló biztonsági kockázatai, háborús veszélyei és a már ma is érezhető, aktuális pénzügyi kiadásai számítottak-e egy békés, biztonságos országban élő társadalomnak, amelynek tagjai a mában élnek. Igazat mondtunk azzal, hogy baj közeleg, veszélyek jönnek, ahogy azzal is, hogy mindezt megsínyli majd az emberek pénztárcája. De ez a jövő. Az ellenfél rövidebb lejáratú ajánlatot tett, miszerint változás kell, most. Az internet tanúbizonysága szerint sokan azt sem tudták megmondani, minek kellene konkrétan megváltoznia. Szerintük igazából bárminek, csak most legyen. Ami viszont nem a jövő majdja, hanem az országgal együtt élő közelmúlt, a liberális propaganda állandósult korrupciós vádja és annak támasztékot adó szereplői. Az előző években kíméletlenül, válogatás nélkül építették fel a baloldali sajtóban a korrupciós történetet, vádakat. Konkrétumok nélkül is bárki korrupttá válhatott, akire rámondták. Eljutottunk oda, hogy lényegében bármelyik gazdag magyar, bármelyik sikeres vállalkozó, de bármely falusi polgármester is lehet „korrupt” csak azért, mert jobban él, mint a többiek, többje van, és valakik azt mondják rá. Mindez persze nem sikerülhetett volna az ellenfélnek, ha néhányan nem szolgáltatnak súlyos muníciót hozzá; ha néhány gátlástalan és fékevesztett alak nem akar kivagyiskodni, átgázolni mindenkin és pluszlehetőségekért akár kormányzati tisztviselőket fenyegetni.

Magyar Péter hitelessége azért kérdőjeleződött meg számomra mindjárt a színre lépésekor, mert ő például pont ilyen ember volt.

Sokaknak nem is a gazdagság tényével van bajuk, hanem a hivalkodással. Ez mégiscsak egy polgári párt, és ugyanilyen társadalom. Ahogy azt sem értik, hogy a hivalkodó életmód – még ha nem korrupcióból fedezik is – brutálisan rombolja annak a politikai közösségnek a megítélését, amelynek ők még csak nem is tagjai. Sokan viszont azt nem értik, miért nem csaptunk nekik oda. Mert nem foglalkozunk életmód-­tanácsadással, mondtuk, és persze a hogyan kérdésre általában nincs is konkrét tanács.

Itt van például a derék Matolcsy Ádám. Különösen irritáló, és irgalmatlan károkat okozott a nemzeti oldal kormányzása idején és kampányában. Nem csoda, hogy a hírek szerint az össze­kötője már a kampány alatt is ott volt a Tisza gazdasági holdudvara környékén, hiszen sokat segített a győzelmükben. Persze politikai ellenfe­leink sem hülyék, nap mint nap összemosták velünk. A jogállamiságot tiszteletben tartó miniszterelnök az esetre mindig úgy reagált, hogy zajlik egy nyomozás, annak a dolga, hogy feltárja a történteket, és nem a politikusé, hanem az ügyészségé a bűncselekmények gyanúját minősíteni. Bárhogy volt is, az államgépezet nagyot hibázott azzal, hogy máig nem lépett semmit. Szóval áradt a korrupciós vád, és volt is hozzá gyúanyag.

Emellett nem védekeztünk kellő erővel Magyar Péter egyre agresszívabb hazugságai ellen sem. Felsorolhatatlan, elképesztő hergelést, uszítást vitt véghez. Már magával a választással kapcsolatban is elképesztő álhírgyártás folyt: el fogjuk csalni, harsogták, de ha netán nem fogjuk, és ők nyernek, akkor Orbán Viktor nem adja át a hatalmat. Miért ne adta volna át, ízig-vérig demokrata! Elleptek mindent az álhírek, és sokan elhitték őket.
Mindezek után magunkról beszéljünk. A vereség fentebb említett okai között bizonyosan ott van önmagában a tizenhat év. A Dallas nagyon jó sorozat volt, de a 300. résznél azt is megunták az emberek. Elkapcsoltak. Azt még az ellenfél elemzői is elmondják, hogy a Tisza-­szavazók jelentős része nem rájuk, végképp nem Magyar Péterre voksolt, hanem miellenünk. 

A feladat világos: olyan Fideszt, olyan jobboldalt kell csinálni, amilyet régen nagyon szerettek az emberek. A parlamenti frakcióba nem férnek be azok, akik már nem tudnak teljes erejükkel harcolni, vagy megunták, elfáradtak. Most a spártaiakra van szükség, nem az athéniakra. Azok sem férnek be, akik nem tudnak elszámolni a vagyonukkal, a rájuk bízott feladatokkal, a hivatalukban töltött idővel. Lesznek, akik maguk döntenek a sorsukról, lesznek, akikről a közösség. Egy azonban biztos: újra hadrendbe állunk.

Ezek jó része meg fogja találni korrupciós számításait a Tisza-kormány környékén is. A mi oldalunk 99,9 százaléka nem ilyen. A 0,1 százalék hurkolta a kötelet a nyakunk köré, és ez nem mehet így tovább. Ennek terheit a jobboldal tisztességes és nagy többsége nem veheti többé magára.

A Tisza Párt sikerei árulásból születtek, a mi hibáink a hűségből. Utóbbi tagmondatból nem a hűséget kell elhagynunk, hanem a hibákat, és továbbra is ki kell állni minden jobboldali mellett. A vereséget méltósággal elviseljük, az állami vegzatúrát kiálljuk, és soha, de soha nem adjuk fel! Adjunk hálát az Istennek a nemzeti korsza­kért, álljunk a vívmányaink mellett, fel a fejjel, és rendeződjünk!

(Forrás: Facebook)

Kohán Mátyás: A permanens kétharmad elkényelmesített

Az első szavam a bocsánatkérésé. Három párhuzamos valóságban éltük le az elmúlt egy évet. Az ország egy része szerint áradt a Tisza, a másik része szerint magabiztosan vezetett a Fidesz, a harmadik, a politika iránt talán leginkább érdeklődő része kereste a kettészakadt közvélemény-­kutatási eredmények közötti középutat, az igazság morzsáit pedig összerendezte egy nagyon szoros Fidesz-előnyt, esetleg döntetlent vagy minimális Tisza-előnyt mutató listás eredménnyé, amelyet az ellenzéki szavazók nagyvárosi koncentrációja szűk fideszes mandátumtöbbséggé alakított volna. E harmadik párhuzamos valóságban éltem én is. A választás előtt azt mondtam, hogy a párhuzamos valóságok valamelyikének képviselői nagyot fognak csattanni a választás napján. Mi csattantunk. Ezért bocsánatot kérek Hann Endrétől, Róna Dánieltől és mindenkitől, aki látta, amit mi nem láttunk, s ezért tőlünk, tőlem is gúnyt és vádaskodást kapott.

A második szavam a helyzetértékelésé. 2022 áprilisában a Fidesz-kétharmad láttán örültem, büszke voltam. De úgy éreztem, túlnyertük magunkat. A 2018 és 2022 közötti kormányzás után világos abszolút többséget érdemelt volna a Fidesz–KDNP, nem kétharmadot. A permanens kétharmad elkényelmesített, túl nagyra nyitotta az ollót a kormány hatalma és támogatottsága között. A 2026-os választástól ennek korrekcióját vártam: hogy végre azt az eredményt kapjuk, amit akkor érdemeltünk volna. Egy verejtékes munkával megszolgált, szoros abszolút többséget. Vagy egy nagyon szűk vereséget. Egyik sem lett. Ugyanolyan igazságtalan, brutális vereséget szenvedett most a Fidesz–KDNP, amilyen igazságtalan a 2022-es győzelme volt, és nincs sok reményem abban, hogy a Tisza mindebből a megfelelő következtetést vonná le.

A harmadik szavam a fájdalomé. Valójában nem a vereség fáj, mert az ellentábor győzelme egy demokráciában természetes. Az fáj, amilyen eszközökkel ezt a győzelmet elérték. Egyrészt: kiderült, hogy semmi gond nincs a magyar demokráciával, hibátlanul működik. Ha a magyarok le akarnak váltani egy kormányt, hát szavaznak, és leváltják. Csakhogy ennek a demokráciának a nemléte tizenhat éven át kampánytéma volt, aljas és hazug módon, Magyar Péter részéről a leginkább. Ez fáj. Másrészt: mivel Magyarországon erős a gazdasági szavazás,

 Azok, akik az Európai Uniót minden stratégiai kérdésben tévútra vezették, most tort ülnek egy jobb európai politika halott reménye fölött. Harmadrészt: fáj a szívem a sok jó, szívvel-lélekkel a választókerületéért dolgozó fideszes egyéni jelöltért, és fáj a szívem a jó politikákért, első helyen a magyar családpolitikai rendszerért, a rezsicsökkentésért és a magyar autóiparért, de a sort, ha a fájdalomtűrésem végtelen lenne, folytathatnám jövő áprilisig. Negyedrészt: fáj, hogy a gyűlölet győzni tud. Kikapni mindig fájdalmas; igazságtalan mértékben és rossz okokból vereséget szenvedni elviselhetetlen.

A negyedik szavam az önkritikáé. A független és demokratikus Magyarország legnagyobb választási vereségéért az elsődleges felelősséget az viseli, aki elszenvedte. Rengeteget fogjuk még boncolgatni a vereség részletes okait, ám én az egész probléma gyökerét egyetlen dologban látom: a túlnyertségből kényelmesség fakadt, a kényelmességből pedig gondatlanság, amit nem állított meg senki sem. Ez a kormány jó dolgokat tűzött ki célul maga elé: a magabíró Magyarország megteremtését, a demográfiai válság visszafordítását, az állami alrendszerek fokozatos fejlesztését és az utolsó tíz évben rossz európai politikákból való kimaradást. E feladatok némelyikét jó emberek gondosan, másikát rossz emberek csapnivalóan végezték. Vagy egyenesen lelketlenül, hit nélkül abban, amit tesznek. Mi pedig a szavazók és a holdudvar körében végtelen hatalmi pragmatizmussal elnéztük utóbbit is, mert két kézzel kapaszkodtunk a jobboldali kormányzás legfontosabb értékeibe, és nem akartuk a vizet belső viszálykodással, folyamatos kritikával azok malmára hajtani, akik magukat az értékeket sem tartották semmire. Ez működött – de nem működhetett tovább. Annyi sérelem maradt így a szőnyeg alá söpörve, hogy az már kiadott a rendszer ellen egy választói koalíciót.

Az ötödik szavam a hazaszereteté. Nekem ez a haza nem egy főállás, nem akkor szeretem, amikor mi kormányozzuk – hanem mindig és minden körülmények között. Nem gyűlölöm meg, és nem hagyom el. Elfogadom a döntését, de aggódom és féltem. És mindannyiunk érdekében remélem, hogy az a kétpártrendszer, amely most kialakult, nem betonozódik be. Mindkét oldalon bőven elegen vagyunk ahhoz, hogy évtizedes hideg polgárháborúba süllyesszük ezt az országot. Soha többé nem engedhetjük meg, hogy ezek a táborok olyan távol kerüljenek egymástól, amilyen távol most vannak.

A hatodik szavam a hűségé – hisz végső soron ez a fides. Én magyar jobboldali újságíró vagyok, és egy percig sem szégyellem, hogy megtartásra javasoltam minden olvasómnak olyan politikákat, amelyekben hiszek, s olyan vezetőket, akikben bízom. Legjobb meggyőződésemből tettem. Hiszek a magyar családpolitikában, hiszek a szuverenitásban, hiszek abban, hogy Európa számára az Orbán Viktor által kijelölt irány jobb, mint amerre most megy.

A hetedik szavam pedig a hité. A hité egy Istenben, egy hazában, egy isteni örök igazságban, Magyarország feltámadásában. A hité abban, hogy „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. És a hité abban, hogy a teremtés Ura nem ad a nyakunkba nagyobb terhet, mint amekkorát el tudunk hordozni. A magyar jobboldal azért kapott most ekkora terhet, mert elég erős hozzá.

Kövér László: Vállalni kell a vitákat a gyerekeinkkel is!

Későn eszméltünk, és nem mértük fel időben az online tér és a közösségi média mozgósító erejét.

A közösség minden tagjának ön­vizsgálatra van szüksége, de mindenkinek nyugodt lehet a lelkiismerete, mert mindannyian az utolsó leheletig dolgoztunk. Máshogy kell a politikához állnunk a jövőben, vállalni kell a vitákat a gyerekeinkkel is. Nem érdemeljük meg, hogy ők egy lendülettel lesöpörjék mindazt az erőfeszítést, amit a mi generációnk, a mi szüleink és nagyszüleink generációja tett ezért az országért. Ezzel a saját jövőjüket is tönkreteszik.

A saját értékrendszerünket osztó, a mi nemzedékünkbe tartozó vagy annál fiatalabb szülő-, illetve nagyszülő-generációt is önvizsgálatra kérném fel, magunkat is, hogy mit tettünk azért, hogy legalább a saját családunkban a mi nagykorúvá váló gyerekeink vagy unokáink nekünk jobban higgyenek, mint a közösségi média manipulációjának. Ez a korosztály ugyanis olyan súlyos manipulációnak van kitéve, amellyel szemben még a legintelligensebbek immunrendszere sem lép működésbe. Valójában nem tudják, hogy miről döntöttek.

A Fidesz megújulásáról: egy választási vereség után mi mást kellene mondani? Nyilván lesznek személycserék, hiszen a bejutó listás helyeken még olyanok voltak, akik egy győzelemre készülő párt jelöltjei, most nem ők azok az emberek, akiknek az ellenzékben eltöltendő következő négy évben ott kell ülniük. Most friss erőt, energiát kell bevinni a parlamentbe.

Tartok attól, hogy visszafordíthatatlan károkat fognak okozni, és súlyosabbak lesznek a romok, mint a rendszerváltozáskor. De ez csak a politikai felszín. Sokkal nagyobb baj, hogy 

 de nem azért, mert gondatlanok lettünk volna, hanem mert ott nem volt meg a társadalmi erő mögöttünk.

A Tisza-kormány minden eszközzel megpróbálja majd szétverni a közösségünket, és ehhez várhatóan asszisztálnak majd hasznos idióták a mi köreinkből is. Ha nem hagyjuk magunkat szétverni, akkor a poklok kapui sem vesznek erőt rajtunk.

(Forrás: Bayer Show)

Orbán Balázs: Alábecsültük a külföldi befolyás jelentőségét

Egy választás után mindig számot kell vetni az elért eredménnyel. Egy vesztes választást követően ez hatványozottan így van. Most nekünk is végig kell tekintenünk objektíven, hogy mi az, amit az elmúlt időszakban jól csináltunk, mi az, amit nem, és mi az, ami következik mindebből ránk és Magyarországra nézve.

Mindenekelőtt szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki szavazatával támogatta a nemzeti oldalt, és dolgozott a kampányban. Rengeteg ember fantasztikus munkát végzett, még soha nem láttunk ennyi energiát egyetlen korábbi kampányban sem. Az eredménytől függetlenül fontos volt küzdeni és kiállni a hazáért, a nemzeti oldalért – és ez fontos lesz a jövőben is.

Ha a választási eredmény okait kutatjuk, több okot is tudunk azonosítani.

Elsőként megállapítható, hogy 2022 óta a háború, az energiaválság, az infláció és a gazdasági nehézségek szűkítették Magyarország mozgásterét, és ennek következtében a társadalom jelentős része nem volt optimista a jövőt illetően. Az elmúlt ciklus politikai munkája azt célozta, hogy megvédjük az emberek életszínvonalát, és ne adósítsuk el Magyarországot, még akkor is, ha ezért bizonyos gazdasági növekedésről le kell mondani. Ezt hangsúlyoztuk a kampányban is: a dolgok nem tökéletesek, de ha körülnézünk a világban, láthatjuk: akár sokkal rosszabb is lehet, ezért a biztosat kell választani. Az ellenfél ezzel szemben változást ígért, és azt, hogy ettől jobb lesz az embereknek, amit a választópolgárok többsége jobb ajánlatnak tartott.

Másodszor, alábecsültük annak a külföldi befolyásnak a jelentőségét, amely ebben a helyzetben megjelent. A kampányban olyan dolgok történtek, amilyenek az elmúlt harmincöt évben nem: külföldi fenyegetések, zsarolások, ukrán olajblokád, brüsszeli pénzügyi nyomás, külföldi titkosszolgálati beavatkozások.

Harmadszor, a közösségi médiában folytatott küzdelem egyenlőtlen volt, és az ott zajló folyamatok – enyhén szólva – nem a nemzeti oldalt segítették.

Negyedszer,

Mi végig láttunk egy ösvényt, ami a győzelembe vezet, és ezen az ösvényen szerettünk volna végigmenni. Valószínű, hogy ha jobban a kutatások vagy a mozgósítási tapasztalatok mélyére nézünk, akkor láthattuk volna, hogy egy teljesen más stratégia mentén kellett volna politizálni. Tévedtünk, tévedtem én is.

Meg kell említeni a nyugati politikában mindenhol megjelenő erős elitellenes attitűdöt is – ebben a helyzetben konzervatív, visszafogott, az emberek problémái iránt megértést mutató viselkedést várják el a nemzeti oldalon. Azok a viselkedések és életmódok, amelyek ezzel ellentétesek, nem illeszkednek ebbe a közösségbe. Ez nem pusztán kommunikációs kérdés, hanem a nemzeti közösség újjászervezésének kérdése is.

Mi várható ezek után az ellenféltől?

A Tisza Párt hasonló történet, mint nyugat-európai társai: egy centrista, alapvetően liberális, a Macron-féle En Marche-hoz hasonló, balosokkal kiegyező, a jobboldal felé kommunikációs, de nem tartalmi gesztusokat tevő párt. Európa elitje e formációra támaszkodva biztosítja az integráció további mélyítéséhez szükséges többséget. Ezen formációk jellemzője, hogy a politikai közösség egészére vonatkozó vízió helyett az „ügyintézés” kerül előtérbe: politika helyett menedzsment, vezetés helyett koordináció.

Ennek megfelelően a politikai spektrum baloldalától a centrumliberálisokig mindenkit egyesítő szivárványkoalíció jön létre. Az ilyen kormányzás esetében lesznek kérdések, amelyekben az EU vezetése igazodást vár el, és ezekben a kérdésekben igazodni is fognak, miközben gazdasági ígéreteiket nyilvánvalóan nem tudják majd tartani. Ha valóban gazdasági rendszert akarnak váltani, ahogy ígérték, annak fedezetét elő kell teremteni: ennek módja vagy az eladósodás, vagy az, hogy többet kell fizetni, a végén pedig mindenképpen a választók állják a számlát.

A brüsszeli forrásokhoz való hozzáférés könnyebb lehet, de ehhez egy „nagyon pici” szuverenitásról le kell majd mondani, miközben a rossz brüsszeli irányok miatt az uniós források így is, úgy is szűkülni fognak, az energiaárak magasak maradnak, az euró hazai bevezetése pedig a növekedés ellen hat.

Ezzel Magyarország ismét a mintakövetés útjára lép, miközben a menedzser elit próbálja átszervezni a nagy alrendszereket, de az általános stagnálás miatt érdemi hatékonyságnövekedés nem várható. Ezzel szemben a patrióta erők állnak, amelyek szerint a szűkülő európai erőforrások mellett harcolni kell a nemzeti érdekekért, és önálló, pragmatista, realista politikai fellépésre van szükség.

A választópolgároknak belátható időn belül elegük lesz a centristák által kínált „se hal, se hús” megoldásokból. Magyaroszágon ekkorra kell készen állnia egy megújult patrióta oldalnak, amelynek van stratégiája, amely bátor és szókimondó, harcedzett és higgadt, megoldásaiban innovatív, töviről hegyire ismeri országot, és hű ahhoz a gondolathoz, hogy minden konfliktusban Magyarország az első. Hogyha az igény újra megfogalmazódik az emberek többségében egy ilyen politika iránt, akkor el tud jönni újra a mi időnk.

Szentkirályi Alexandra: Embert próbáló időszak következik

A víz szalad, a kő marad – ha elég nagy, és szilárdan a mederbe ágyazódott. Meg­győződésem, hogy 

 sikereinket, a magyarok kitartását, egymás iránti felelősségérzetét és szabadságszeretetét. A polgári jobboldal tizenhat év alatt visszaadta hazánk tartását, hitét, erejét és lelkét – azt, amit a világháborúk után elvesztettünk, és a rendszerváltoztatás után sokáig csak kerestünk. 
Ma Magyarországon jó élni, jó dolgozni, jó családot alapítani. Biztonságban élünk, Európa legalacsonyabb rezsijét fizetjük, megvédtük határainkat, és nem hagytuk, hogy külföldről lefölözzék a magyarok munkájának gyümölcsét. Az április 12-ei eredmény kijózanító, de leginkább feladatot látok benne. Embert próbáló időszak következik, de ezt a munkát nem is bíznám senki másra, csak a mi közösségünkre. Tudjuk, honnan jöttünk, és azt is, miért dolgozunk: hogy a hazánk erős, békés, biztonságos és magyar maradjon. Most a megújulás, a kemény munka és az igaz szavak ideje jön. 
A közel két és fél millió magyart, aki ránk szavazott, nem hagyjuk cserben. Ellenzékben is támogatunk mindent, ami épít, és ellenzünk mindent, ami rombol. Ránk számíthattok!

Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos