Döntött az Országgyűlés, Budapest mentőövet kap a kormánytól

Karácsony Gergely főpolgármester korábban kijelentette, nem fognak élni a segélyhitellel, inkább pénzintézetektől vesznek fel kölcsönt – emlékeztetett a Magyar Nemzet.


Karácsony Gergely főpolgármester korábban kijelentette, nem fognak élni a segélyhitellel, inkább pénzintézetektől vesznek fel kölcsönt – emlékeztetett a Magyar Nemzet.


A ferences szerzetes Kövér László laudációja és a díj átvétele után mélyreható teológiai előadást tartott arról, mit jelent polgárnak és magyarnak lenni.


Hosszú távú, kiszámítható finanszírozás erősíti a HUN-REN kutatói közösségét és a tudományos eredmények társadalmi hasznosulását


Van a bankároknak pártja: a Tisza Párt – mondta Orbán Viktor a Parlamentben.


A törvénymódosítási javaslatról hamarosan dönthet az Országgyűlés.


Megálljt parancsolnának a politikai erőszaknak, megvitatják a fogyatékossági programról szóló javaslatot, módosíthatják az egészségügyi törvényt – többek között ezekre lehet számítani a parlament keddi ülésén.


Én nem állítottam, én csak kérdeztem.


Alaposan kiosztotta Tordai Bencééket a Fidesz frakcióvezetője.



A miniszterelnök részletesen ismertette a következő időszak legfontosabb gazdasági lépéseit.


A családpolitika és az otthonteremtési programok Somogyban is kézzelfogható eredményeket hoztak – mondta lapunknak Kelei Zita, a vármegye 2-es számú választókerületének újonnan kinevezett fideszes elnöke.


Most érdemes megnézni, Magyar Péteren kívül ki mellett tűnt még fel Tseber Roland.


A kormányfő ellenzéki képviselők felvetéseire reagált.


Így dolgozott az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban.


Szél Bernadett és Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs ügye már évek óta húzódott az Országgyűlés plenáris ülésein tanúsított magatartásuk miatt kiszabott tiszteletdíj-csökkentés miatt.


Polt Péter meghatározó figurája volt az elmúlt három évtized magyar igazságszolgáltatásának.




A magyar kormány szerint egy politikailag motivált szervezetté vált az ICC.


Benyújtotta a kormány a tavaszi adócsomagot, ősszel pedig újabb fontos változások jönnek.
