Háború: Heves harcok Ukrajnában, robbanások olajlétesítményeknél – ÉLŐ

2022. február 27. 07:23

Az ukrán hadsereg közleménye szerint az orosz támadás a kormányerők „eltökélt ellenállásába¨ ütközött. Hétfőn Csernobil mellett találkozhat az ukrán és az orosz delegáció. Zelenszkij elnök pesszimista a tárgyalásokat illetően. Közben úgy tűnik, vasárnap estére körbezárta az orosz hadsereg Ukrajna négymilliós fővárosát, Kijevet.

2022. február 27. 07:23
null

Mi is történt vasárnap? Itt vannak a legfontosabb események a háború negyedik napjáról: 

  • Putyin a „NATO-tagországok vezetőinek agresszív megnyilvánulásai és törvénytelen szankciói miatt" készültségbe helyezte a nukleáris elrettentésre alkalmas orosz erőket.
  • Az EU úgy döntött, fegyvereket vásárol Ukrajnának. Az Unió történetében még sosem fordult elő ilyesmi.
  • Vitalíj Klicsko polgármester délután közölte, hogy az orosz erők bekerítették a fővárost. Később a szóvivője korrigált, hogy ez csak félreértés, álhír, nem igaz.
  • Von der Leyen bejelentette: az Európai Unió egész légterét lezárják az orosz repülőgépek előtt.
  • Orbán Viktor egy rendkívüli interjú keretében kifejtette: háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség.
  • Zelenszkij a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul az attrocitások miatt.

***

22:25 Ukrán belügy: 352-re nőtt az ukrán civil halálos áldozatok száma, közülük 14 gyerek

Az ukrán belügyminisztérium vasárnap arról adott ki tájékoztatást, hogy 352-re nőtt az orosz támadásban életüket vesztett civilek száma. Az áldozatok közül 14 gyerek – közölte a CNN. A minisztérium adatai szerint eddig 1684 civil – közülük 116 gyerek – sérült meg. Bővebben is érdekel...

22:05 Belga miniszterelnök: Belgium fegyverekkel segíti Ukrajna önvédelmét

Belgium fegyverek szállít Ukrajnának, ezzel segíti az ország önvédelmét – közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök a VTM nevű, flamand nyelvű belga közszolgálati televíziónak adott vasárnapi interjújában. Bővebben is érdekel...

21:18 Szijjártó: Oroszországgal szembeni újabb szankciókat fogalmazott meg az EU

A tárcavezető a szankciók között említette, hogy az EU lezárja a légterét az orosz repülőgépek előtt, korlátozásokat vezetnek be Oroszország központi bankjával szemben, és az EU aktiválja az úgynevezett európai békekeretet. Utóbbi azt jelenti, hogy az EU tud fegyvereket szállítani Ukrajnának – magyarázta Szijjártó Péter. Bővebben is érdekel...

20:47 Kiengedik az ukrán börtönökből az egykori katonákat, hogy harcba álljanak

Ukrajnában kiengedik a börtönökből azokat az egykori katonákat, akik megvédenék az országukat a hadiállapot alatt – számolt be a hromadske. Szabadon engedték például Dimitro Balabukhát is, az Ukrán Fegyveres Erők egykori katonáját, akit gyilkosság miatt ítéltek el. Bővebben is érdekel...

20:13 Az EU tervet dolgoz ki a menekültek esetleges elosztására

Az Európai Uniónak az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt menekültek millióinak érkezésére kell felkészülnie, ezért az Európai Bizottság tervet dolgoz ki a nemzeti erőfeszítések összehangolására és a menekültek esetleges tagállamok közötti elosztására – közölte Ylva Johansson belügyi biztos Brüsszelben. Bővebben is érdekel...

19:59 Katonai segítséget küldenek Ukrajnának a svédek

Többek között páncéltörő fegyvereket, sisakokat és védelmi felszereléseket indítanak útnak. Részletekért kattintson IDE.

19:42 Úgy tűnik, vasárnap estére körbezárta az orosz hadsereg Ukrajna négymilliós fővárosát, Kijevet

Vitalij Volodimirovics Klicsko , az ukrán város polgármestere az AP hírügynökség megkeresésére közölte, hogy Kijevet bekerítették az orosz csapatok és a lakosság evakuálása nem lehetséges, mert minden kifelé vezető utat blokkolnak. További információkért kattintson IDE.

19:25 Hatvanhatan adtak be menedékkérelmet Magyarországra az ukrán háború kezdete óta

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vasárnapi esti közleménye már hatvanhatan adtak be úgynevezett „menedékeskénti elismerés iránti kérelmet”. Vasárnap reggel ez a szám még csak tíz volt. További információkért kattintson IDE.

19:07 Zelenszkij: Nem igazán hiszek a találkozó eredményében

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rövid televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy nem vár sokat az ukrán és az orosz delegáció hétfői találkozójától. „Megmondom őszintén, mint mindig: Nem igazán hiszek ennek a találkozónak az eredményében, de próbálkozzanak csak” – mondta Zelenszkij. Bővebben is érdekel...

18:50 Olaszország 110 millió euró azonnali segélyt küldött Ukrajnának

Olaszország 110 millió euró azonnali segélyt küldött az ukrán kormánynak a „szolidaritás és a támogatás jeleként” – jelentette be vasárnap Luigi Di Maio külügyminiszter. Bővebben is érdekel...

18:14 Von der Leyen bejelentette: az Európai Unió egész légterét lezárják az orosz repülőgépek előtt

„Az orosz gépek ezentúl nem tudnak majd leszállni, felszállni vagy átrepülni az EU területén” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Bővebben is érdekel...

17:55 Orbán Viktor: Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség

Orbán Viktor vasárnap délután rendkívüli interjút adott a köztévének. Magyarországnak ebből a háborús konfliktusból ki kell maradnia! – hangsúlyozta a kormányfő. Kiemelte: „Stratégiai nyugalom. Most erre van szükség!”. Az interjúról készült beszámolónkat ide kattintva olvashatja.

17:42 Varga Juditék befogadtak egy kétgyermekes kárpátaljai családot

Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy befogadtak egy kétgyermekes kárpátaljai családot az otthonukba, és felajánlottak félmillió forintot a háború elől menekülők megsegítéséért dolgozó szervezeteknek, többek között az Egy Vérből Vagyunk Alapítványnak. Bővebben is érdekel...

17:05 Horvát önkéntesek csatlakoznának az ukrán hadsereghez

Úgy tudják, az önkéntesek az ukrán hadsereghez akarnak csatlakozni, hogy harcoljanak az oroszok ellen. Napokon belül indulhatnak. Bővebben...

16:52 Sajtóhírek szerint az Antonov An-225-ös a Kijev melletti Hosztomel repülőtéren vívott harcok során semmisült meg

„Megsemmisült a világ legnagyobb repülőgépe” – idézi a BBC az ukrán külügyminisztert. A világ legnagyobb repülőgépe – az Antonov An-225 – megsemmisült az orosz előrenyomulás során – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Bővebben ITT.

15:35 Orbán: „Mindenkiről gondoskodunk. A háborús menekülteket Magyarországon barátok várják”

Orbán Viktor az ukrajnai háborús menekültekkel találkozott a hétvégén. A miniszterelnök egy videót is közzétett erről Facebook-oldalán. A felvételt ide kattintva tekintheti meg.

15:25 Putyin a legmagasabb készültségbe helyezte az orosz atomrakétákat

Az orosz elnök a szükségállapotot azzal magyarázta, hogy a NATO vezetői „agresszív kijelentéseket tettek”. Putyin olyan magas rangú katonai tisztségviselőkkel beszélt, mint Szergej Sojgu védelmi miniszter, akikkel azt közölte: helyezzék az orosz stratégiai atomrakéta-erőket a legmagasabb szintű készültsége. Bővebben is érdekel...

15:15 Az ukrán elnök szerint eddig 210 ukrán civil vesztette életét

Eddig 210 ukrán civil vesztette életét az invázió kezdete óta a háborúban, 1100-an pedig megsebesültek – közölte az ukrán kormány. Bővebben is érdekel...

14:52 Csecsen szabotőrök egy csoportját őrizetbe vették, mentőautóval menekültek Kijevben

Csecsen szabotőrök egy csoportja mentőautóval haladt át Kijevben, ahol őket részben őrizetbe vették, részben agyonlőtték őket. Részletek ITT.

14:41 Disznózsírral kenik be töltényeiket az ukránok, így üdvözlik a muszlim csecseneket

Videóra vették az ukrán katonák, hogy hogyan töltik meg a fegyvereiknek a tárát, mielőtt harcba vonulnának a muszlim vallású csecsenek ellen. A videón jól látható, hogy a töltényeket disznózsírba mártják, mielőtt a tárba helyezik őket. Részletek ITT.

14:32 Zelenszkij a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul az attrocitások miatt

A népirtás jeleit hordozza magán az Ukrajna ellen csütörtökön elindított orosz invázió, amely miatt meg kell fosztani Oroszországot vétójogától az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vasárnapi videoüzenetében. Bővebben is érdekel...

14:00 Mégis elindult az ukrán küldöttség a fehéroroszországi Gomelbe

Ukrán delegáció indult Gomelbe Oroszország képviselőivel tárgyalni – közölte vasárnap a TASZSZ fehérorosz politikai forrásra hivatkozva. Bővebben is érdekel...

13:28 Fegyverkezni kezd Németország „Putyin orosz birodalma” ellen

Százmilliárd eurós pénzügyi alapot hoz létre a német szövetségi kormány az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezen felül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordít védelemre – jelentette be Olaf Scholz kancellár vasárnap a szövetségi parlamentben (Bundestag). Bővebben is érdekel...

12:38 Magyar Honvédség: senki ne osszon meg semmit a magyar csapatok mozgásáról!

„Bármit is tudsz a magyar csapatokról, NE BESZÉLJ!” Bővebben is érdekel...

12:34 Románia lőszert, katonai felszerelést és gyógyszert küld Ukrajnának

Románia lőszert, katonai felszereléseket, üzemanyagot, élelmiszert, vizet és gyógyszert küld Ukrajnának, a katonai és civil kórházai pedig készen állnak az ukrán sebesültek fogadására. Bővebben is érdekel...

12:25 Víz nélkül maradt Donyeck több mint 130 ezer lakosa

A szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai Donyeck város egyes kerületeinek vízellátása korlátozott, a település több mint 130 ezer lakosa víz nélkül maradt. Bővebben is érdekel...

12:05 A románok és a finnek is lezárták légterüket az oroszok előtt

Finnország és Románia lezárja légterét az orosz kereskedelmi repülőgépek előtt az ukrajnai orosz invázió miatt – vált ismertté vasárnap. Bővebben is érdekel...

11:22 Így érte dróntámadás az orosz menetoszlopot

Az ukrán hadsereg tette közzé az alábbi videót.

 

9:11 Orosz küldöttség érkezik Fehéroroszországba, hogy az ukránokkal tárgyaljon

Zelenszkij világossá tette: semmiképpen sem tárgyal Minszkben, ellenben Varsó és Budapest vagy Isztambul szóba jöhet. Bővebben is érdekel...

8:31 Orosz csapatok hatoltak be Harkivba, a második legnagyobb ukrán városba

Tovább nyomulnak előre az oroszok. Bővebben is érdekel...

***

Nemzetközi Légió kötelékében lehet harcolni az ukránok oldalán

„Nemzetközi légiót” hoz létre Ukrajna azoknak a külföldi önkénteseknek, akik szeretnének részt venni az oroszok elleni harcokban – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij. Bővebben is érdekel...

***

Az elmúlt három napban több mint 62 ezren léptek be a magyar-ukrán határon

Az Ukrajna felé kilépők számában is emelkedést tapasztaltak. Bővebben is érdekel...

***

Így működik majd az Oroszországgal szembeni SWIFT-szankció

Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból – jelentette be szombaton az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány. Bővebben is érdekel...

***

Nobel-békedíjra terjeszthetik fel Volodimir Zelenszkijt

Nobel-békedíjra terjesztené fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a norvég jobboldali Haladás Párt (FrP) egyik képviselője az ukrajnai orosz hadművelet közepette. Bővebben is érdekel...

***

Egy japán milliárdos hárommilliárd forintnyi összeget adományozott Ukrajnának

A férfi Zelenszkij ukrán elnöknek levelet is írt. Bővebben is érdekel...

***

7:43 Görög civilek haltak meg, dán újságírók is megsebesültek

Meghalt tíz görög állampolgár, többen megsebesültek Mariupolnál. Bővebben is érdekel...

***

Az ENSZ szerint akár ötmillió ukrán menekült is lehet

Már csaknem 300 ezren menekülhettek el a harcok elől. Bővebben is érdekel...

***

Morawiecki attól tart, hogy az oroszok az unió keleti országait fogják támadni

A lengyel elnök szerint a Nyugat pénzeli Putyint azzal, hogy megveszi tőle a gázt és az olajat. Bővebben is érdekel...

***

Zelenszkij: Az oroszok a mentőkre is lőnek

„Brutális éjszaka volt, amikor az oroszok mindent megtámadtak, beleértve a mentőket is” – mondta Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi videójában. Bővebben is érdekel...

***

Heves harcokról érkeztek jelentések vasárnapra virradóra Ukrajnából, az ukrán kormányerőket több térségben is „minden oldalról” támadták. Az ukrán hadsereg közleménye szerint az orosz támadás a kormányerők „eltökélt ellenállásába” ütközött.    

Legfrissebb sajtóértesülések szerint találat ért egy nukleárishulladék-tárolót az ukrán fővárosban, Kijevben. A Kanal 24 televízió szerint a Radon Union nevű vállalat lerakatát több orosz gránát találta el. Az első mérések alapján „a védelmi övezeten kívüli civil lakosság nincs veszélyben”. A történteket hírügynökségek ugyanakkor nem tudták független forrásból ellenőrizni. Az 1960-ban alapított Radon Union vállalat fő profilja a különböző eredetű nukleáris hulladékok kezelése.    

A helyszíni beszámolók szerint a kelet-ukrajnai Harkivnál visszaverték a támadókat.

A városban a harcok következtében felrobbant egy gázvezeték vasárnapra virradóra. Az UNIAN helyi hírügynökség jelentése szerint orosz csapatok robbantották fel a vezetéket, bár ezt nem lehetett független forrásból ellenőrizni. Kijev egyik elővárosában rakétatalálat ért egy olajfinomítót, amely ennek következtében lángra kapott. A Kyiv Independent című hírportál a Kijevtől délnyugatra fekvő Vaszilkiv polgármesterére hivatkozva arról számolt be, hogy a települést és a helyi repülőteret ballisztikus rakétákkal lőtték.    

– mondta Natalia Balasinovics polgármester. Az interneten megjelent felvételeken az éjszakai eget megvilágító hatalmas lángnyelveket lehetett látni.  A déli Herszon megyében heves harcok árán az orosz csapatoknak sikerült előretörniük. Szintén nehéz összecsapásokról érkeztek jelentések Kijev külterületeiről és Luhanszk megyéből.    

Szombat este a délkelet-ukrajnai Luhanszk megye szakadárok uralta térségében felrobbant egy üzemanyagraktár. Kétszáz tonna dízelolaj lobbant lángra. A luhanszki népköztársaság tájékoztatása szerint a Rovenki településen történt robbanást az ukrán kormányerők rövid hatótávolságú ballisztikus rakétájának (Tocska-U) becsapódása okozta. A szeparatisták szerint vannak áldozatok. Az egyik helyi hírcsatorna Telegram-oldalán felvételt tettek közzé az éjszakát megvilágító, lángoló raktárról.    

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb becslése szerint már csaknem 300 ezren menekülhettek el a harcok elől.

160 ezren Ukrajnán belül kerestek menedéket biztonságosabb térségekben, míg hozzávetőleg 116 ezren hagyhatták el eddig az országot főleg Románia, Lengyelország, illetve Moldova irányába. A világszervezet attól tart, hogy akár ötmillióra is duzzadhat az ukrajnai menekültek száma.

(MTI/dpa/TASZSZ)

Fotó: MTI/EPA/Alisa Yakubovich

Összesen 242 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2022. március 02. 09:31
Amíg a magassarkús zelenszkij nincs orosz kézen, nem lesz vége.... élve vagy halva de zelenszkij rezsimjének vége kell legyen.
Frutti
2022. február 27. 21:08
Vékony jégen lépkedünk. Bármikor beszakadhat alattunk, ha nem figyelünk. MOST ÉSZNÉL KELL LENNÜNK!, egyébként visszafordíthatatlanná válnak a helyzetek, az emberiség sorsa, jövője, fennmaradása. AZ EMBERISÉG EGÉSZÉRŐL VAN SZÓ! Nem kevesebbről. Minden szónak, lépésnek felelősségteljesnek, ÁTGONDOLTNAK kell lennie. Most nem lehet kapkodni, heveskedni, indulatból cselekedni. Most félre kell tenni az EGÓT! Most az emberiségért, a Föld békéjéért kell cselekedni! Most az esetleges eddigi érdekeket, büszkeséget, megtorlást félre kell tenni, most MAGUNKÉRT kell cselekednünk! Vissza kell szerezni a békét, meg kell tartanunk a békét! Nem sodródhatunk világháborúba. SEMMIKÉPPEN! A mostani világháború nem is hasonlítana az előzőekhez!
JohnnyFirpo77
2022. február 27. 20:58
https://www.ferfihang.hu/2022/02/27/peticio-tiltakozunk-az-ukrajnai-magyar-ferfiak-kenyszersorozasa-ellen/#comment-145622
Alcofrybas
2022. február 27. 20:37
Még jó, hogy leghamarabb hétfő! Tegye fel a kezét, aki várt valamit a péntek alkonyattól szombat alkonyatig terjedő időszakban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!