Kulcsdátum előtt az ország: akár ma is eldőlhet a választás időpontja

A legtöbben azzal számolnak, hogy április 12-én lesz az idei országgyűlési választás, ám ez még nem biztos: .


A legtöbben azzal számolnak, hogy április 12-én lesz az idei országgyűlési választás, ám ez még nem biztos: .



A köztársasági elnök hivatala lapunknak cáfolta a 24.hu információit.


Ünnepi videót tett közzé a köztársasági elnök.


A korábbi államfőnek a napokban jelent meg A haza minden előtt című könyve, amely tíz elnöki évét tárja elénk. Emellett a két ciklus emlékezetes pillanatairól és a kegyelmi ügyről is kérdeztük. Interjúnk.


Hack Péter szerint a jogalkotó egy joghézagot akar orvosolni a köztársasági elnök akadályoztatását érintő javaslattal.



Korábban már a miniszterelnök is üzent a Kossuth-díjas előadónak.


Valójában egy három évtizedes gondolatot fogalmazott sokadszor újra.


A szervezet szerint – melynek tagjai között Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc bizalmasai megtalálhatók – a jogszociológus csak azt mondta el, hogy egy választás után milyen jogi lehetőségei vannak a köztársasági elnöknek.


A jogtudós már négy éve is alkotmányellenes megoldásokat javasolt az akkori ellenzéknek, most a köztársasági elnököt vette célba.


Nem először forgatná fel az alkotmányos rendet Fleck Zoltán.


Visszaküldte az Országgyűlésnek.


Száz éve született a tanár, akinek többek között az Egri csillagok című filmet vagy az István, a király című rockoperát köszönhetjük, de a fiatal Orbán Viktor gondolkodásmódjára is nagy hatással volt.


Sulyok Tamás a közbeszédben egyre inkább elharapódzó agresszív hangvétel és az Országgyűlésben is megjelent fizikai erőszak miatt emelte fel a szavát.


Az államfő ugyanakkor Hszi Csin-ping kínai és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott tavaly.



A Tisza Párt elnöke a társadalmi rend felforgatására szerződött.


Orbán Viktor és a Fidesz a kegyelmi botrány után saját elhatározásból üresítették ki végleg a köztársasági elnöki posztot.


A két érintett jogszabályt várhatóan a február végi ülésszakban tárgyalják újra.
