Egy nyár emléke

A napsütést hirtelen szétkergető zápor, a part és a víz, ugrás a surrogva köröző kerti locsoló sugarai közé – a végtelen gyerekkori nyarak emlékei, amelyek lenyomata örök vágyként szinte mindannyiunkban él. Egy ilyen nyarat mesél el első nagyjátékfilmjében Sophy Romvari, pontosabban egy ilyen nyár rekonstrukciójára tesz kísérletet – kontrasztba állítva a boldogság egyszerű pillanatait egy család lassú szétesésével. Nem a szokásos, mozgóképen is már milliószor látott tragédiák mentén: az abszolút normális szülők nagyon is szeretik egymást és a négy gyereket. Átlagos kilencvenes évekbeli mindennapok Kanadában, mondhatnánk, ha a legnagyobb, tizenéves fiú viselkedése nem lenne egyre furcsább – jóval túl az alapesetben is néha az elviselhetőség határán billegő kamaszdacon. 

A sokszor csak kitartott képekben jelen lévő töredezettség oka, hogy a múltban játszódó részeket leginkább a legkisebb gyerek és egyetlen lány, Sasha szemszögéből láthatjuk, és utal az emberi emlékezet már sokszor sokféle módon tárgyalt bizonytalanságaira is. Sasha egyébként maga a rendező, Sophy Romvari – a neves díszlettervező Romvári József unokája –, akinek magyar szülei még az ő világrajövetele előtt költöztek Kanadába; az első generációs emigránslét beilleszkedési nehézségei szőrmentén meg is jelennek. 

És aki ezzel a mozival tulajdonképpen az önterápiás útjának a következő állomására is lépett, hiszen korábban készített már rövid dokumentumfilmet a nagyapjáról és a két idősebb testvére halála miatti „megoldatlan családi gyászról is” (Still Processing). A Blue Heron – Egy nyár emléke ugyanezt a megoldatlanságot és bizonyos értelemben túlélhetetlenséget fejti ki bővebben, miközben arra is érzékletesen reflektál, hogyan maradnak sokszor ma is magukra az olyan családok, amelyeknek valamely tagja viselkedés- vagy pszichés zavarral küzd – pláne ha ez a zavar nem tankönyvi módon érhető tetten. 

A Blue Heronban több szempontból is benne van egy olyan kiváló mozi ígérete, mint a 2022-es, szívfacsaró angol Volt egyszer egy nyár (Aftersun). Kár, hogy egy merész, de nem túl jól sikerült stílusváltással az egész a második felében szétesik – a felnőttkori „nyomozós”, szociális munkásokkal beszélgetős, dokumentarista jelenetek kimódoltsága elhalványítja a hangulatában és képileg is magával ragadó első etapot. Összességében mégis megérdemelten díjazták a torontói és a locarnói filmfesztiválon is mint a legjobb első filmet. 

Blue Heron – Egy nyár emléke. Kanadai–magyar játékfilm, 2026. Június 11-étől országszerte a mozikban.

Nyitókép: Mozinet