Szalai Piroska szerint a migráció miatt is háttérbe szorulhat az Otthon Start program

2026. augusztus 15. 18:33

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az Otthon Start program helyett a bérlakásépítés kerülhet előtérbe, amit az uniós migrációs paktum végrehajtásával is összefüggésbe hozott.

2026. augusztus 15. 18:33
null

Szalai Piroska közösségi oldalán arról írt, hogy szerinte nem mindegy, a magyar emberek otthonteremtését támogatják-e, vagy az Európai Unió elvárásait szolgálják ki – számolt be róla a Magyar Nemzet. Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormányok lakástámogatási rendszerében több mint 270 ezer CSOK- és CSOK+-szerződést, valamint mintegy 350 ezer otthonfelújítási támogatást kötöttek meg, az Otthon Start programmal pedig várhatóan további 60–70 ezer szerződés születhet. Állítása szerint így több mint egymillió ember, 

legalább minden nyolcadik magyar olyan otthonban él, amelyhez kormányzati támogatást kapott.

A Fidesz képviselője szerint ezekben az esetekben magyar családok vagy fiatalok kaptak támogatást, miközben a munkát jellemzően magyar építőipari kis- és középvállalkozások végezték. Szalai szerint ezzel szemben Vitézy Dávid és a Tisza-kormány bérlakásprogramban gondolkodik, ezért függesztették fel az Otthon Start program kiemelt lakásépítési projektjeit

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Szalai Piroska úgy véli, a változás hátterében az állhat, hogy Brüsszelből egyre nagyobb nyomás érkezik a bérlakásépítés támogatására. Ezt összefüggésbe hozta a migrációval, és azt állította, hogy a Magyar Péter által aláírt uniós migrációs paktum végrehajtásához elhelyezési kapacitásra van szükség, amelyre szerinte a bérlakások alkalmasak. A képviselő szerint ennek következtében a magyarok pénzéből felépített bérlakásokon külföldi befektetők nyerészkedhetnek, miközben a magyar fiatalok nehezebben juthatnak saját otthonhoz. Vitézy Dáviddal kapcsolatban pedig azt írta, hogy tőle különösen furcsa ez a fordulat, mivel államtitkárként szerinte emlékeznie kellene arra, miért fontos a saját tulajdon támogatása. 

Nyitókép: Képernyőkép

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2026. augusztus 18. 19:43
Akinek saját lakása van az kevésbé kiszolgáltatott. Szuverénebb. Ez nem teccik egyeseknek. Mint paks2. A szélnek, napnak. Fúrják is rendesen.
Válasz erre
0
0
mikehlz
2026. augusztus 17. 09:48
Finanszírozásra van szüksége? Megfelelő finanszírozási lehetőségeket keres? Lépjen kapcsolatba velünk, hogy megbeszélhessük igényeit, és többet megtudjon a rendelkezésre álló hitellehetőségekről és a jelentkezési követelményekről. E-mail: [email protected] Távirat: MGetLoan
Válasz erre
0
0
csulak
2026. augusztus 16. 15:10
Unod már, hogy túl jó dolgod van? Szeretnél több adót fizetni? Szeretnél kétszeres, háromszoros rezsit fizetni? Szeretnél dupla áron tankolni? Szeretnéd, ha megszűnne a 13. havi, 14. havi nyugdíj? Szeretnéd, hogy a családi adókedvezményeket megszüntessék? Szeretnéd ha megszüntetnék az anyák adómentességét? Szeretnéd hogy leálljanak az építkezések és felújítások? Szeretnél munkanélküliséget? Szeretnél brutális megszorításokat? Szeretnéd újra az IMF-et? Szeretnél illegális migránsokat, menekülttáborokat? Szeretnéd, hogy a nemzeti vagyont ismét külföldi kézre játsszák? Önsorsrontó vagy? Akkor szavazz a Tiszára!
Válasz erre
1
0
csulak
2026. augusztus 16. 15:09
aPoloskakormany azon dolgozik ,hogy ez tis megszuntese
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!