Nyílt levélben szólították fel bocsánatkérésre Lannert Juditot a nők teljesítményének lebecsülése miatt

Az aláírók hangsúlyozták, hogy minden nő munkája komoly és megbecsülendő, függetlenül attól, hogy családanyák-e vagy sem.


Az aláírók hangsúlyozták, hogy minden nő munkája komoly és megbecsülendő, függetlenül attól, hogy családanyák-e vagy sem.


Felszólítjuk Önt, hogy KÉRJEN BOCSÁNATOT A MAGYAR NŐKTŐL és családanyáktól.


A pozitív hatások szinte kivétel nélkül az Orbán-kormányok azon intézkedéseiből fakadnak, amelyeket az új kabinet még nem vezetett ki, miközben a Magyar Péter vezette kormány eddigi lépései kizárólag drágulást eredményeztek a piacon.


Ráadásul a támogatás egy részéhez a családok csak novemberben jutnak hozzá.


Szalai Piroska rámutatott, hogy több intézkedés kivezetése gyors elszegényedéshez vezetne a társadalomban.


Közben alaposan meg is cáfolták Magyar Péter állításait.


Tételesen, öt pontban cáfolták Magyar Péter szerdán elhangzott állításait.


A képviselő megerősítette: semmi sem támasztja alá, hogy az előző kormány meghamisította volna a költségvetést.


A parlament gazdasági és energetikai bizottságának alelnöke javaslatot is tett.


Az ország igazi érdeke az építkezés, a fejlődés, nem a műbalhé, a hergelés, a kampány folytatása.


„Azzal, hogy a miniszterelnök nem a valós számokat mondja, saját magán kívül már nem a Fideszt, hanem az országot járatja le” – hangsúlyozza Szalai Piroska.


Az államháztartás hiánya minden év elején magas, aztán a bevételek beérkezésével csökken. Alacsony nyugdíjat feleannyian kapnak, mint a miniszterelnök mondja. És így tovább. Horváth K. József írása.


Az Orbán Viktor interjúját kritizáló Király Nórának üzentek, Sulyok Tamás válaszolt a fenyegetőző Magyar Péternek, az újdonsült miniszterelnök légből kapott számokkal dobálózott, de kijavították – ezek voltak a legolvasottabb hírek vasárnap.


De nem mindenki megy messzire a távozó kormányfő személyes kiválasztottai közül.


Szalai Piroska közgazdász az M1 műsorában ismertette, hogy mennyire stabil valójában a magyar gazdaság.


Itt az igazság a magyar gazdaság állapotáról — a Tisza Párt teljesen másról beszél.


Az Eurostat szerint 2016 óta mindössze 2 olyan évünk volt, amikor a magyar reálkereset növekedése nem volt benne a legjobb öt tagállam között.


Óriásit nőttek februárban a reálbérek és az inflációt is sikerült visszaszorítani. Szalai Piroska rámutatott: ez a startvonal, az új kormánynak ehhez képest kell javulást elérnie, hiszen azt ígérték, ha lesz változás, jobb lesz.


Mutatjuk a megcáfolhatatlan statisztikákat, a tényeket!


Mit tanulhat a magyar jobboldal Trump 2024-es kampányából? Tényleg Európa legszegényebb országa vagyunk, vagy a statisztikák mögött egy sikeres gazdasági modell áll? És miért költöznek egyre többen a Balatonhoz Németországból, miközben Berlin távolságtartó marad Magyarországgal?
