Úgy tűnik, a „független-objektív” 24. hu 50 ezer karakteres Magyar Péter-interjújába Ukrajna kérdése már nem fért bele

A legfontosabb kérdések közül néhány kimaradt, ami erősen azt az érzetet kelti, mintha ez lett volna az interjú feltétele.

Orbán Viktor firkájáról többen beszélnek, mint a Tisza Pártról, ráadásul Magyar Péterék nem tudták lemosni magukról a megszorítással kapcsolatos terveiket, az adatbotrányukat, és Ukrajna támogatása is egyre kínosabb. A 24.hu és az IDEA azonnal a segítségükre sietett.

Magyar Péter előhúzta a szokásos trükköt: amikor bajban van a Tisza Párt vagy személyesen ő, azonnal közzéteszi valamelyik baloldali elemzőcég a friss közvélemény-kutatást, amely alapján szinte már a választást sem kell megtartani, akkora hátrányban van a Fidesz; esetleg jön egy baráti interjú valamelyik „független és objektív” portál asszisztálásával.
Most is ez történt, igaz, a 24.hu talán túlzásba vitte Magyar Péter támogatását: Nagy József az 50 ezer karakteres interjúban a gyerekkorától elkezdve számtalan témában hagyta áradozni a Tisza Párt elnökét, ám
arra már nem jutott idő, hogy például arról érdeklődjön, mi a véleménye a háború kérdéséről, Orbán Viktor washingtoni alkujáról, esetleg Ukrajna EU-csatlakozásáról, amit a Tisza-szimpatizánsok többsége támogatna, több mint 2 millió választópolgár viszont határozottan nem.
Ezzel szemben a baloldali közvélemény-kutatók manipulációs kerekasztaljának tagja, az IDEA kicsit „elmérte”: bár továbbra is azt állítja, hogy simán vezet a Tisza Párt, azért az adatokból az látszik, hogy még a kormányellenes kutatók szerint is erősödik a Fidesz, Magyar Péterék pedig gyengülnek.
Ezt is ajánljuk a témában

A legfontosabb kérdések közül néhány kimaradt, ami erősen azt az érzetet kelti, mintha ez lett volna az interjú feltétele.

Az régóta köztudott, hogy Magyar Péter nem tudja elviselni, ha nem ő van a főszerepben, márpedig Orbán Viktor előbb a Donald Trump társaságában rendezett washingtoni csúcstalálkozóval, majd az ATV-ben Rónai Egon meghívására megtartott interjújával is letarolta a közbeszédet.
A YouTube-on közzétett videó 810 ezernél is több megtekintésnél jár, ez a csatorna történetének legnézettebb felvétele, miközben nem sokkal korábban a Magyar Péterrel készített interjúra még 260 ezren sem voltak kíváncsiak.
Az ATV-nek adott Orbán-nyilatkozatot ráadásul jobb és baloldali elemzők, politikusok, influenszerek és más közszereplők értékelték – Magyar Péter 24.hu-nak adott kamuinterjújának finoman fogalmazva sem volt ekkora utózöngéje.
Sőt!
Magyarország miniszterelnöke az interjú alatt szokásának megfelelően „firkált”, ám ezt kivételesen meg is mutatta a kamerának: a különös rajz akkora sikert aratott, hogy már pulóveren és pólón is megvásárolható. Nem véletlenül akadt ki a Tisza Párt elnöke, sajtóhírek szerint azt mondta: „Még Orbán Viktor firkájával is többet foglalkoznak, mint velem!”
Ezt is ajánljuk a témában

Egyre rosszabb hangulat uralkodik a Tisza Pártban.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) és a rendőrség is nyomoz a Tisza Párt adatbotrányában, amelynek során 200 ezer magyar legszemélyesebb adatai szivárogtak ki. Azt egyelőre nem tudni, hogyan történt, az viszont már nyilvánvaló, hogy Magyar Péterék az applikációt részben ukránokkal fejlesztették, a PettersonApps nevű céggel, ami tovább növeli az ügy nemzetközi súlyát.
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke elárulta:
a Tisza kihasználja az összes jogi lehetőséget, hogy az utolsó időpontban vegye át a hatóság megkereséseit.
Magyar Péter ráadásul egyébként sem teheti meg, hogy kihátrál az ukránok mögül Ursula von der Leyen és Manfred Weber magyarországi miniszterelnök-jelöltjeként, pedig Kijev támogatása egyre kínosabb: kiborult az aranybili, kiderült, hogy Volodimir Zelenszkij legszorosabb szövetségesei is menekülnek, mert brutális korrupciós botrányba keveredtek.
Nem véletlen, hogy Nagy József nem is mert az 50 ezer karakterből néhányat erre a témára „pazarolni”, de könnyen elképzelhető az a forgatókönyv is, hogy Magyar Péter csak ezzel a feltétellel volt hajlandó interjút adni a lapnak, hiszen eddig sem voltak olyan válaszai Ukrajna ügyében, amit ne utasítana el a magyar választók túlnyomó többsége.
Ezt is ajánljuk a témában

A kiszivárgott adatok alapján úgy tudni, hogy volt SZDSZ-es politikusok, balliberális megmondók, terhelt ex-MSZP-s és „független” újságírók is vannak a Tisza-app felhasználói között.

A 444 alaposan meglepődött, hogy még a legkisebb településeken is tudják, mit mondott Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk; előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet.
Az elmúlt hetekben aztán nyilvánvalóvá vált, mire gondolhatott a politikus: az Index által kiszivárogtatott dokumentum alapján brutális adóemelésre készül kormányra kerülése esetén a párt (a mostani 15 százalék mellett 22 és 33 százalékos sáv is lenne), ennek következményeképpen 4 millió ember fizetése csökkenne, többek között tanároké, orvosoké, védőnőké, katonáké. Rendkívül negatívan érintené a családokat is a megszorítás, hiszen a tervezet megszüntetné az szja-kedvezményeket. Ez főleg a többgyermekeseknek és a fiataloknak fájna igazán, akiknek az adóterhük hirtelen évente sok százezer forinttal növekedne.
A Tisza Párt egyik nyugdíjszakértője ráadásul arról is beszélt, hogy
a jelenlegi nyugdíjrendszer túl bőkezű az induló nyugdíjaknál, ezért csökkenteni kellene azokat, a mostanihoz képest jobban megadóztatva.
Sőt, a párt egyik programírója arra utalt, hogy a 13. havi nyugdíjat el kellene törölni – eközben viszont Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormány fokozatosan, négy év alatt bevezeti a 14. havi nyugdíjat. Februárban a rendes nyugdíj mellé minden nyugdíjas megkapja a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj egy heti összegét.
Ezt is ajánljuk a témában

Sorra lepleződnek le a Tisza Párt politikusai és tanácsadói, akik nyugdíjadóról és reformokról beszélnek. Közben Orbán Viktor miniszterelnök megüzente az időseknek, hogy a Fidesz nemcsak megvédi, hanem emeli is a nyugdíjakat.

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala