Ezernél több áldozata volt, jót és rosszat is hozott aztán, de a legfontosabb hozadéka a szabadság volt, amit azóta is tanulgatunk. Csender Levente írása.
„Melyik volt a legkülönlegesebb karácsonyod?” – teszi föl a kérdést a nagylányom. Kicsit elmélázok a válasz előtt. Először képek jelennek meg. Nagyapámmal megyünk fenn az erdőn, a fagyott hó tetején csillog a napfény, és mi karácsonyfának valót keresünk a fiatal fenyvesben. Szép, szabályos koronájú, ritkás ezüstfenyőt, amit aztán a szánkóra kötünk, és úgy ereszkedünk le a faluba. Aztán ízek, illatok, színek jönnek elő. Nagyanyám gömböcös töltött káposztája, a kemence parazsa, a kenyér melege, a diós kalács illata. Nagyanyám, amint saját készítésű szaloncukrot csomagol az újrahasznált sztaniolpapírba. A kántor hangja az éjféli misén, a friss hó ropogása a talpunk alatt. A kémények füstje a házak közt. Disznóvágások. Pásztorkutyák az úton, juhok a hóban, esti szánkózások a dombon, kántálások, István-nap, János-nap, a szánhúzó lovak csengettyűje. Így telt az első tizenkét évem. A diktatúrán belül kellett kialakítani egy elviselhető életet, de ezt mi, gyerekek, alig éreztük.
Aztán 1989-ben kitört a forradalom Temesváron, és mindent megváltoztatott.
A Bánság fővárosába visz az utam idén adventkor. Nekem Temesvár mindig a forradalom városa lesz. A szabadság városa. Tisztelettel lépek a földjére. Három nagy terét románul Egyesülés, Szabadság és Győzelem térnek nevezik. Most fényfüzérek, óriáskerék, kirakodóvásár van, de én tudom a történetét. Nagyanyám ebben a városban szolgált, amikor 1946-ban éhínséget eredményező szárazság volt Székelyföldön. Tizennégy évesen két barátnőjével felült a vonatra, és Temesvárra jött. Nagyapám is elszegődött egy bánáti sváb gazdához, ott tanulta meg a rendet. A nyolcvanas években élelmiszerből több jutott valahogy Temesvárra. Székelyföldről oda mentek zsírnak valóért az emberek, amikor nálunk üresen kongtak a boltok. 1988-ban a piacán már lehetett zenélős kvarcórát kapni.
Ez a város változtatta meg az életem. Innen csírázott ki az a mag, amely megmutatta a kivezető utat az aranykorszaknak, epoca de aurnak hazudott diktatúrából 1989. december 16-án. Ez egy magyar embernek, Tőkés Lászlónak köszönhető – aki túlságosan szabadon prédikált, aki nem ment abba bele, hogy csak úgy félreállítsák őt valahová Szilágy megyébe –, és a híveinek, akik élőlánccal megvédték a Securitate mindenhatóságától. Átsétálok a Béga fölött a parókiához, ahol emléktábla jelzi, hogy innen indult útjára a forradalom. Hozzánk, Székelyföldre is hamar megérkezett a híre. December 22-én ott álltam a néptanács épülete előtt Székelyudvarhelyen, az erkélyről valaki szónokolt, kidobálták a Ceaușescu-képeket, az összes kommunista limlomot rakásba, és meggyújtották. Aztán ez történt a milícián is.
Miután feltartott kézzel kijöttek a milicisták, volt, akit papszékben vittek haza, volt, akit meglincseltek. Olyan volt ez, mint a végítélet. Égtek a raktárból felhordott fegyverek, nagy rakásban izzottak a vascsövek, aztán égett a milícia épülete is.
Nagy tisztítótűz volt ez. A félelmet felváltotta lassan a remény, a szabadság mámora. Aligha hitte valaki is, hogy ez megtörténhet, ráadásul ilyen gyorsan. A Ceaușescu házaspár kivégzését se hittük el. Annyi legenda keringett az ő sérthetetlenségükről és érinthetetlenségükről, hogy valószínűtlen volt a rögtönítélő bíróság és a kivégzés.
Igen, és mindez innen indult, Temesvárról. Az 1989-es forradalom múzeumáról kevesen tudnak, pedig látszik a Piața Uniriiről, az egykori Losonczy térről a kaszárnya, melynek az épületében működik. Magyar vezetést is kapunk. Felidézzük, hogyan kezdődött a forradalom, és hogyan terjedt át más városokra. Megrendítő fotóanyaguk van, és egy félórás dokumentumfilmet is megnézünk, magyar felirattal. Visszautazom az időben. Fura érzés. Újra ott vagyok gyerekként a forradalomban. Örökre belém égtek azok a napok.
A nagylányomat beavattam: ő még megtanult nagyanyámtól kenyeret, diós kalácsot sütni, összerakni a töltött káposztát úgy, ahogy az Székelyföldön szokás. A füstölt gömböc beszerzése nagy kihívások elé állít, de megoldjuk. Sokszor jelenik meg előttem a nagyanyám meg a nagyapám is. Gyermekkorom karácsonyai. Egyetemistaként is hazajártam hozzájuk karácsonyozni mindig. Ott volt az ünnep. Vittem mindig egy tokaji aszút, azt megiszogattuk karácsony éjszakáján, az éjféli mise után, s akkorra nagyjából megfőtt a füstölt gömböcös töltött káposzta, friss pityókás házikenyérrel, bivalytejföllel volt az igazi.
Igen, mondom a lányomnak,
az 1989-es karácsony volt a legkülönlegesebb: új korszakot nyitott. Ezernél több áldozata volt, jót és rosszat is hozott aztán, de a legfontosabb hozadéka a szabadság volt, amit azóta is tanulgatunk.
Nyitókép: A forradalom 1989 decemberében Temesváron
Fotó: erdelyinaplo.ro
„Meg kell hagyni a művészetnek azt a szabadságát, hogy egy más bőrszínű ember játsszon egy adott karaktert” – jelentette ki az időközben közéleti szereplővé is vált rendező.
135 vállalkozás szűnt meg az elmúlt egy évben.
Sokan állítják, hogy április 12-én generációs lázadás történt. De vajon igaz ez?
„Ezeknek az embereknek nem műsoridőt kell adni, hanem egy csíkos ruhát, és lehet menni követ törni” – fogalmazott Gelencsér Ferenc közösségi oldalán.
Érdekesre sikeredett Magyar Péter kampányzárója.
Az 56-os veteránok szerint a választás egy „új szabadságharc és új pozsonyi csata lesz”, ezért arra kérik a választókat, hogy támogassák a kormánypártok jelöltjeit.
A kijevi katonai vezetés rendkívül magabiztos.
Hajnali agresszió a város forgalmas helyén.
