A székelyföldi köztársasági asszony üzent a magyaroknak: „Nem egymást kellene szidni, hanem összetartani” (VIDEÓ)

Székelyföld üzent – Miként váltál influenszerré – vagy ahogy te mondani szoktad, „influenzássá”?

Sose gondoltam volna, hogy influenszer leszek. Korábban csak figyeltem a közösségi médiát, majd egy alkalommal megláttam, hogy Forstner Csenge tízóraira epret csipeget egy dobozba. Akkor döntöttem el, hogy ezt megcsinálom székely verzióban. Felkeltem az ágyból, kócosan a kamera elé álltam, a zsíros kenyeret magyarosan megpaprikáztam, a videót pedig feltöltöttem a Facebookra.

Egy órán keresztül figyeltem a reakciókat, és láttam, hogy ezrek reagálnak, sokan meg is osztják – ezen nagyon meglepődtem. Előtte már írtam egyperces szövegeket, és készítettem napi vlogokat is, de egy idő után láttam, hogy ezeket nem igazán olvassák. Megkérdeztem, mit csináljak, és azt mondták, nagyon szeretik, amikor videóban beszélek. Mondtam, rendben, akkor beszélek. Szóval ezek voltak a kezdetek.

Mit gondolsz, mi a sikered titka?

Még ma is zavar, hogy a közösségi oldalakon mindenhol azt hirdetik: egy nőnek csontsoványnak és négerbarnának kell lennie. Ezért is szoktam megmutatni „a nagy belem”, hogy a követők lássák: valójában ez a normális. Nem lehet elvárni egy húsz-, negyven-, hatvan- vagy nyolcvanévestől, hogy mindössze negyven kiló legyen.

Nem tagadom, egyszer én is nekiálltam komolyabban fogyókúrázni. Futottam, számoltam a kalóriákat, naponta háromszor mérlegre álltam. Fogytam is, de állandóan éhes voltam, és folyamatosan fájt a fejem. Éppen ezért próbálok a társadalom felé görbe tükröt tartani. Lehet, hogy egyesek kinevetnek, de meg akarom mutatni azoknak a nőknek, akik hajlamosak bedőlni a közösségi médiának, hogy egy igazi nő valójában úgy néz ki, mint én. A nagymamák is úgy szépek, ha kövérek.

Lassan százhúszezer követőd lesz a Facebookon. Sokan felismernek Székelyföldön és Magyarországon is. Hogyan kezeled ezt a népszerűséget?

Nálam mindez a mai napig nem tudatos. Egy nap egyszerűen elkezdtem ezt az online tevékenységet: bekapcsoltam a telefont, és elmondtam az életem negatív és pozitív történéseit. Azt hittem, hogy ez másnak is ilyen könnyen megy, aztán egyre többen jelezték, hogy ez koránt sincs így.

A követők közben csak gyűltek: Európán túl Amerikából és Ausztráliából is sokan figyelemmel kísérik a mindennapjaimat. Ez számomra megtisztelő. Ha csak egyetlen napig nem teszek ki új tartalmat, már érkeznek privátban az üzenetek, hogy ugye nem vagyok beteg. 

A kommenteket még mindig úgy kezelem, mintha csak száz követőm lenne. Azt pedig most sem tudom igazán felfogni, hogy amikor Budapestre utazom a páromhoz, a Fény utcai piacnál még fiatal lányok is kipattannak az autóból, utánam kiabálnak, és megállítanak egy közös fotóra.

Egyébként a terveim között szerepel, hogy áttegyem a székhelyemet Magyarországra, mert Székelyföldön egyre inkább zavar, hogy a saját pátriámban nem mindig tudok a saját anyanyelvemen kommunikálni.

Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy az életmód mellett közéleti témákkal is foglalkozni fogsz?

Ahogy mondani szokták, a „Magyar kicsi Petkó” feje irritált, ezért összeraktam egy vicces videót, egy paródiát. Nem fűztem hozzá különösebb magyarázatot, csak rátettem egy rajzot. Láttam, hogy a követők nagyon szeretik, és az üzenet is átment. Így amikor időnként felhúzom magam ezen a Magyar Péter-jelenségen, általában vicces videókat készítek róla – és úgy tűnik, van is ehhez érzékem.

Ezért nyilván kaptál hideget-meleget. Hogyan kezelted a kritikát, a negatív megnyilvánulásokat?

Ha valaki ezzel akar foglalkozni, annak fel kell készülnie arra, hogy ezt nagyon komolyan kell venni. Kemény kommenteket írnak, és ezt bírni kell. Az elején, amikor még nem is készítettem politikai témájú videókat vagy poénokat, ahogy nőtt a követőtáborom, úgy szaporodtak a negatív hozzászólások is – és most még finoman fogalmaztam.

Durva kommenteket kaptam. Volt olyan is, hogy véletlenül töröltem kétszáz videót, sőt, még a Facebookról is kiléptem, mert nem bírtam a hozzászólásokat. Később egy podcastműsorban, ahol vendég voltam, egy hölgytől azt hallottam, hogy az influenszerkedés egy szakma, amit főiskolán tanítanak. Mondtam is, milyen jó, hogy nem géplakatosokat, villanyszerelőket vagy vízvezetékszerelőket képeznek, hanem influenszereket. Én mindent saját magam tanultam meg, többek között a videóvágást is.

Vannak időszakok, amikor nem kezelem jól az ellenségesebb megnyilvánulásokat, ilyenkor kőkeményen tiltok. De ha valaki normálisan szól hozzám, és nincs panasza rám vagy a követőimre, az maradhat. 

Azért folyamodom ilyenkor tiltáshoz, mert arra is volt példa, hogy ezek a kritikusok elkezdték jelentgetni az oldalamat.

Ez a különbség Székelyföld és Magyarország között

Mi a tapasztalatod: az erdélyi vagy az anyaországbeli magyarok nyilvánulnak meg durvábban?

Őszintén szólva azt vettem észre, hogy 

Természetesen Erdélyben is vannak ilyen emberek, ott is, de többnyire megosztások révén jutnak el hozzájuk a videóim, így sokszor nem értik, hogy iróniáról, poénról vagy paródiáról van szó, és ennek megfelelően reagálnak.
Tény azonban, hogy Magyarországról, az ellenoldal szimpatizánsaitól érkeznek a legdurvább, legerősebb kommentek. A többiekkel nincs gond. Hála Istennek, sok jobboldali követőm van, akik szeretnek, és én is szeretem őket.

Hogyan alakult ki az, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt keresztapádként, Lázár János minisztert pedig kereszttátiként emlegeted?

Csángóföldön a keresztapákat keresztátinak hívják. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy Orbán Viktor a bérmakeresztapám, Lázár János pedig a kereszttátim. Újabban azonban megtudtam a baloldali követőktől, hogy Lázár nemcsak a kereszttátim, hanem az unokatestvérem is – távoli rokonságban állunk. Ennek nagyon megörültem!

A viccet félretéve: örültem, amikor Sepsiszentgyörgyön, a Lázárinfón személyesen is találkozhattunk. Civilként és politikusként is nagyra tartom Lázár Jánost. Remélem, lesz még Lázárinfó Csíkszeredában és Erdély más részein is, mert sokan várják a miniszter urat. Itt nagyon szeretjük.

Hogy kezeli az erdélyi magyarság, mikor a baloldal a szavazati joguk miatt támadja őket?

Való igaz, hogy a baloldalon gyakran támadják az erdélyi magyarokat. De mi, a határon túlra szakadt magyarok másképp éljük meg a magyarságunkat, mint aki Magyarország területén él. 

Nem is tudom, hogy van-e itt baloldali. Esetleg akad néhány híve Magyar Péternek. De őket is összeszedték valahonnan vagy nem szeretik a magyarságot, nincs nemzettudatuk.

Persze a kommentekben megkapjuk, hogy románok vagyunk, Romániában szavazzunk, meg lehet nézni a kommentszekciót. Nem értem igazából ezeket a hozzászólásokat, ezek az emberek nem jártak iskolába, nem ismerik a történetemet, hogy mi történt velünk, határon túli magyarokkal, miért kerültünk ide.

Nekem ne mondja senki – „kerülök idegállapotba’, Mónika” – hogy oda szavazzak, ahova az adót fizetem. Akkor a Berlinben, Londonban vagy Amerikában élő magyar állampolgár, az se szavazzon, mert nem Magyarországra adózik? Micsoda érvelés ez? Jogom van szavazni, mert ezt visszakaptuk, azt, amit elvettek az őseinktől, a nagyanyámtól, a dédnagymamámtól. Igen, visszahonosítottak, és épp ezért el fogunk menni szavazni. A követőimet sem kell biztatnom, maguktól írják, hogy bár eddig nem szavaztak, most elmennek, mert érzik, mekkora a tétje. 

Mi a véleményed az ugyancsak a baloldalon gyakran előkerülő „Bezzegrománia-toposzról”?

Bezzeg Romániában állítólag olyan magas az életszínvonal – főleg most, hogy egy brüsszeli báb nyerte meg a választást. Ehhez képest olyan megszorítások jönnek, hogy az emberek azon gondolkodnak, hova költözzenek el az országból. 

• Egyre magasabbak az adók,
• minden drágul, növelik az áfát,
• és már odáig jutottak, hogy még a beteg gyerekektől is elveszik a pótlékot.

Én pontosan ismerem a különbséget, mert gyakran járok Magyarországra: Budapestre, a Balatonra, és látom a fejlődést, látom a különbséget a két ország között. Akármit is mondanak egyes hangok, Románia olyan messze áll Magyarországtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Hiába jönnek azzal, hogy itt olcsóbb a parizer – ez egyszerűen nem igaz. Sőt, mostanra már az is drágább lett. Meg merem kockáztatni, hogy ma egy bevásárlás Romániában már kétszer annyiba kerül, mint Magyarországon.

Úgy gondolom, ha a „kicsi Petkó” nyerne most tavasszal – amit egyébként teljesen elképzelhetetlennek tartok –, akkor Magyarország komoly bajba kerülne. Olyan állapotok uralkodnának az anyaországban, amelyek még a mostani román helyzetnél is rosszabbak lennének.

Elég nagy a feszültség a társadalomban a kampány és a közelgő választás miatt. Mit üzensz a Magyarországon élő magyaroknak?

Nem egymást kellene szidni, hanem összetartani.

Hogy csak egy példát mondjak: Romániában ilyet nem tapasztaltam a magyarok között. Ilyen mértékű megosztottságot csak Magyarországon látok – családon belül, munkahelyeken belül egyaránt. Hogy ennek mi az oka, azt őszintén nem tudom megérteni. Olyat is hallottam, hogy testvérek tiltották le egymást a közösségi oldalakon pusztán azért, mert más pártra szavaznak.

Lehetünk különböző véleményen, ez természetes. De az nem állapot, hogy a politika családokat szakít szét. Ez egyszerűen nem normális.

A nyitóképet György Hajnalka bocsátotta rendelkezésünkre.