
Tisza Párt

Nem hiszed el. Az egyiknek koszos a kocsija, de büszke rá, a másik meg lekapcsolja a villanyokat

És ezt elmondják.

Bejelentette a Tisza Párt: ha szomjasak vagyunk, igyunk vizet!

A kétharmados kormánypárt újabb tuti tippet osztott meg a lakossággal.

Nem ezt ígérte Magyar Péter – szkeptikus lett a tiszás vállalkozó a kormány „teljesítményét” látván

Felföldi József bírálta a Tisza-kormány gazdaságpolitikáját.

Ha most sem leszünk képesek megalkotni Magyarország teljes energia- és vízstratégiáját, akkor sohasem

A miniszterelnök, valamint a másik két ellenzéki párt frakcióvezetője is támogatta a javaslatomat.

Nem igazán értem dr. Unoka hisztijét

Hiszen tőle tudjuk, hogy a Fidesz egyre fogyatkozik, már nincsenek is, vége van. VÉGE VAN!

Jövő hétre is rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez Ruff Bálint

A parlament tavaszi ülésszaka hivatalosan június 15-én véget ért, a kormány azonban azóta is minden héten kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

Bujdosó Andrea még új az Országgyűlésben

Ha a legerősebb érv egy óvodás hasonlat, akkor talán nem az ellenfél, hanem a politikai színvonal ült le. Ideje lenne felnőni a feladathoz.

A népi demokráciában a nép ellenségeinek nem jár a demokrácia

Azon lamentálok, hogy miként is nevezik azokat, akiknek elvben a Fidesszel másfél évtizedig az volt a bajuk, hogy nem tartja magát a normákhoz, most meg bőszen harsogják, hogy a normák nem számítanak.

Ha egy ilyen új párt létrejön, az a Tisza számára is kihívást jelenthet

Egyre több jel utal arra, hogy Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor egy új jobboldali politikai közösség létrehozásán dolgozik.

A miniszterelnök kipihenten sem képes igazat mondani

Az alkotmánymódosítás kapcsán rám, illetve a Fidesz-frakcióra vonatkozó valamennyi állítása valótlan.

A Tiszának most kell megmutatnia, hogy komolyan gondolja az akkugyártók megzabolázását

Egy utcai demonstráció pedig még akkor is jele a problémáknak, ha a tüntetők – egyelőre – nem az új kormányt tartják értük felelősnek. Ez pedig legalábbis figyelmeztetés a TISZA számára.

Szögek és az életlen kard

Ha a Jóisten velünk van, akkor a kardok előbb lesznek élesek, mint ahogy az utolsó szegek előkerülnének.

A Tisza a hatalom megszerzése után sem a szakszervezetek vagy a szegényebbek igényeit igyekszik kielégíteni

A bosszúhadjárat jellemzően olyan személyek és intézmények ellen irányul, akik a felső középosztályhoz tartoznak, de nem annak az érdekeit képviselték. A revansrezsim szíve közepe a patríciuslázadás: a mellőzött elit és felső középosztály akar bosszút állni az „osztályárulókon”.

Nem, nem bocsánatkérést várnak el a bukott kormánypártoktól a tiszások, hanem valami egészen mást

A folyamatos bocsánatkérésre való felszólítás, az újabb és újabb követelések a megalázkodásra – mindennek valójában csak formailag van köze a bocsánatkérés rítusához. Veczán Zoltán írása.

Haladéktalan intézkedésre szólította fel a Greenpeace a Tisza-kormányt

A szervezet szerint nincs egységes országos intézkedési terv az azbesztszennyezés kezelésére, ezért azonnali és átlátható kormányzati lépéseket sürget.


Évezredek és percemberkék

Szimbolikus, hogy egy új kormányzat mit tart a legfontosabbnak, melyek az elsők között elfogadott törvényeik.

Párhuzamok a közéletben

Minden idők egyik leghiúbb politikusa úgy tátogott a tévénézők szeme láttára, mint a partra vetett hal.

Megdöbbentek a békásmegyeri tiszások, hogy nézett ki korábban a Budai Vár

A kommentelők sem értik, mi történt a kormánypárti oldalon.
