Bedobták a kavicsot az állóvízbe az oroszok: Putyin most már mindenről tud

2025. december 24. 19:20

„Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat” – állapította meg az orosz külügyminiszter-helyettes.

2025. december 24. 19:20
null

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Miamiban folytatott tárgyalás részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja, az eszmecsere nyomán Oroszországnak lehetősége van rá, hogy megfogalmazza álláspontját, és „a lehető leghamarabb a jelenleg működő csatornákon keresztül” folytassa a tárgyalásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Peszkov leszögezte: a Kreml nem tartja célszerűnek, hogy közölje a médiával, Dmitrijev milyen dokumentumokat hozott magával az Egyesült Államokból.

„Továbbra is úgy véljük, hogy ebben a szakaszban is nagyon nem célszerű a tömegkommunikációs eszközökön keresztül kommunikálni” – fogalmazott. Elmondta, hogy az Egyesült Államok „jól ismeri” az orosz álláspont a főbb paramétereit az ukrán rendezés ügyében. Az orosz elnök sajtótitkára nem kommentálta a Kijev 20 pontból álló béketervéről a médiában megjelent híreket.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig
Tovább a cikkhezchevron

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat.

Jelentős hasonlóság van az álláspontok között abban, hogy mi lehetne az egész megállapodás váza”

mondta a diplomata. Rjabkov hozzátette, hogy nem érdemes „összhangról” beszélni az Egyesült Államok és Oroszország álláspontját illetően.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Pavel Bednyakov / POOL / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belbuda
2025. december 25. 16:23
A szokásos orosz propaganda magyar nyelven… mandiner.ru 🤮🤮🤮
Válasz erre
0
1
materialista
2025. december 25. 14:45
1./Ukrajna saját állampolgárait ölte/ha ölte/ 2./Minden állam alkalmazhat retorziókat állampolgáraival szemben az állam területén. 3./Ukrajna és Oroszország az ENSZ tagja. 4./Az ENSZ alapokmány 2. cikkelye meghatározza,hogy miket kell tenni ha két ENSZ tagállamnak vitája van egymással. 5./Kérem az itt kommentelő oroszcsicskákat,hogy tudassák velem,mikor hogyan történtek a 2. cikkely szerinti események. Nem homályos ezt-azt hallottam,hanem tények,időpontok. 5./Ukrajna lemondott atomfegyvereiről az állam elismerése érdekében. 6./Ha megmaradtak volna az atomtöltetek az oroszok megmerték volna támadni Ukrajnát. Amikor a rakéták 2 perc alatt elérik Moszkvát,Volgográdot. Tudtak volna reagálni ? 1987-ben a német srác több mint 3 órát repült a SZU légterében és leszállt a Vörös tér mellett. 7./Kedves oroszbarátok szörfölni kell az interneten,nemcsak a kurucot,mandinert, ripostot olvasni ,információt gyűjteni és akkor nem haltok meg hülyén.
Válasz erre
0
1
Vasalo
2025. december 25. 13:09
Nagyon helyes, söt közben elvágták Ukrajnát a Fekete tenger-i meg a dunai kikötöktöl, anélkül, hogy megszállták volna Ogyesszát, igy annak a városnak ertéke majdnem teljesen megsemmisült az ukránok számára. Igy beteljesült az eredeti terv az örökké provokálo zsidok el lettek zárva tengertöl meg a Dunátol. Remek alap a béke tárgyalásokhoz.
Válasz erre
0
0
Obsitos Technikus
2025. december 24. 22:19 Szerkesztve
Az állóputyin most már mindenről víz a tudban.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!