Végre megszólalt a Kreml: ezt lehet tudni Orbán és Putyin moszkvai találkozójáról

A magyar kormányfő pénteken találkozhat az orosz elnökkel.


A magyar kormányfő pénteken találkozhat az orosz elnökkel.


A Kreml tanácsadója szerint az orosz elnök figyelmeztette, hogy a Tomahawk rakéták ukrán kézbe adása a két ország közötti kapcsolat megromlásához, tovább a háború eszkalációjához vezetne.


A Kreml szerint a Steve Witkoff elleni támadások a békefolyamat ellen irányulnak.


Megugrott a titokzatos adások száma, és ezzel együtt a találgatások is: vajon valódi katonai riasztás, vagy csak pszichológiai hadviselés?


A Kreml még hivatalosan nem kapta meg az Egyesült Államoktól a 28 pontból álló tervet.


A magyar olajipari vállalat is versenybe szállt a Lukoil romániai finomítójáért és benzinkút-hálózatáért – az amerikai szankciók miatt sürgőssé vált az üzlet.


A Kreml szóvivője többek között Kijevet tette felelőssé.


Az egybiteseknek jelezném: a Nemzeti konzultációkon sem vettem részt soha. Viccesnek, de egyben lehangolónak is tartom az összes ilyen áldemokratikus bohóckodást.


Moszkva inkább a részletek aprólékos kidolgozására fókuszálna.


Oroszországban ítéletet mondtak az Európai Unió döntéséről, és Magyarországot külön is kiemelték. Ezek voltak a szerdai nap legfontosabb történései.


A Kreml szerint téves az orosz–amerikai csúcs lemondásáról beszélni, mivel az időpontot még nem véglegesítették.


Az amerikai elnök legújabb Oroszország elleni szankcióinak célpontja két olyan olajvállalat, amellyel lerombolná az oroszok gázpiacát.


Merkel egyértelműen kibeszélt a kortárs európai kórusból.


Rutte úgy véli: „Oroszországnak rossz pilótái vannak”, jött is a válasz.


Az oroszok cserébe brutális, szárnyas bombákat eresztettek Harkivra.


Putyin első embere enyhén szólva nincs elragadtatva az Európai Bizottság kezdeményezésétől.


Az amerikai elnök kedden egy egészen új háborús narratívával állt elő. Azt állította, Ukrajna mégis megnyerheti a háborút a harctéren.


Peszkov szerint túl érzelmes volt az amerikai elnök.


A Kreml szóvivője nyíltan elismerte, hogy az Ukrajnával folytatott béketárgyalások jelenleg inkább szünetelnek, mint előre haladnának.


Dmitrij Peszkov leszögezte, hogy az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciákat nem lehet külföldi katonai kontingensekkel biztosítani.
