A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy a konfliktus kirobbanása előtt a szövetségesekkel sem egyeztettek.
Szeretném emlékeztetni önöket arra is, hogy az Egyesült Államok és Izrael a háború előtt nem konzultált velünk, és Washington a konfliktus kezdetén kifejezetten azt mondta, hogy európai segítségre nincs szükség és nem is kívánatos.
Berlin egyre több kérdést tesz fel az iráni háborúval kapcsolatban
A Politico szerint a mostani álláspont azért is figyelemre méltó, mert Friedrich Merz korábban jóval támogatóbb volt az amerikai és izraeli lépésekkel kapcsolatban, mint több európai vezető. Míg Emmanuel Macron és más uniós politikusok illegálisnak nevezték a csapásokat, Merz az Ovális Irodában arról beszélt, hogy egyetért azzal a céllal, hogy változás történjen az iráni politikai rendszerben.
A konfliktus elhúzódásával azonban Berlinben is egyre több kétség merült fel. Kornelius hétfőn azt mondta, Németország továbbra is egyetért azzal, hogy a térségben politikai változásra van szükség a békés rendezés érdekében. Ugyanakkor hozzátette: