Pánik a Tiszánál? Megbukott a Sulyok-terv, egymásnak eshettek a kormányban

Radikálisok és mérsékeltek között zajlik a küzdelem.

A baleset az M7-esen történt.

A Budapesti Autósok Youtube-csatornájára nemrég felkerült egy videó, melyen egy, az M7-es autópályán történt baleset látható, amit egy olvasójuk fedélzeti kamerája rögzített. A felvételből kiderült, hogy a forgalom a 80-as kilométerkő közelében lassulni kezdett, azonban a mögöttük érkező motoros ezt későn észlelte, és már nem tudta elkerülni az ütközést.
Az autós az eset kapcsán azt írta, „a 80-as kilométerkő előtt már látszódott, hogy le fog lassulni a haladás, ezért elkezdtem csökkenteni a sebességem. Sajnos a mögöttünk haladó motoros nem érzékelte ezt időben, túl későn fékezett és már nem tudott eléggé lelassítani”.

A motoros így nagy sebességkülönbséggel érkezett a lassuló járművekhez, majd az utolsó pillanatban próbált fékezni, végül azonban beleütközött az előtte haladó furgon hátuljába és elesett.
A baleset után a kamerás autó sofőrje azonnal megállt és a sérült segítségére sietett, miközben felesége értesítette a mentőket – írta a Budapesti Autósok a videóhoz fűzött kísérőszövegében. Hozzátették, hogy egy helyszínen lévő volt mentős is segített az elsősegélynyújtásban. A videót beküldő autós elmondása szerint közel húsz percen keresztül szorította a sérült sebét, amíg a mentők meg nem érkeztek és át nem vették az ellátását.
Azonban a fordulatok még nem értek véget, a felvételen ugyanis egy szomorú jelenetsor is látszott:
a sérült motoroson kis híján áthajtott egy másik motor, amin ketten ültek.
Meglepő mód ők nem álltak meg, hanem továbbhajtottak.
A felvételt alább tekintheti meg:
Nyitókép: Képernyőfotó