Sűrű hétvégéje van a román légvédelemnek, már három drónt is lelőttek

Az ukrán háború kezdete óta orosz drónok 33 alkalommal sértették meg Románia légterét.


Az ukrán háború kezdete óta orosz drónok 33 alkalommal sértették meg Románia légterét.


De csak a magyar dicsekedett el vele.


Az Európai Bizottság elnöke nem tartja meg a török államfőtől kapott fegyvert.


Bár a magyar miniszterelnököt nem méltatta egy kézfogásra sem, Trump belegyalogolt Spanyolországba, Ukrajna és Szíria pedig kapott az amerikai elnöktől egy-egy kis ajándékot.


Putyint lekicsinyelte, a szövetségesek költéseit dicsérte, Törökországot pedig megvédte a NATO-főtitkár a szövetség ankarai csúcstalálkozója előtt.


Nagyon úgy tűnik, hogy a három vezető ünneplés mögé bújtatott egyeztetést tartott a közelgő NATO-csúcstalálkozóról.


Az amerikai elnöknek továbbra sem elég, amit a NATO-szövetségesek a saját védelmi kiadásaikra fordítanak.


Vilnius egyelőre nem tervezi az atomfegyverek tárolását Litvánia területén, a tilalom eltörlésével az ország ugyanakkor többé nem lesz korlátozva ezen a téren, „amennyiben a jövőben változnának a körülmények”.


Találkozót tartott Ukrajna NATO-képviseletének vezetője és Mészáros Krisztián, a Külügyminisztérium multilaterális ügyek államtitkára.


Határozottan ellenzi Robert Fico szlovák miniszterelnök azt az Ukrajnának szánt több milliárd dolláros támogatási csomagot, amelyről a közelgő NATO-csúcson döntenének.


A brit miniszterelnök a lemondása után már ki is nézte az új pozícióját.


A lengyel külső hírszerzés vezetője szerint Moszkva a katonai kudarcok miatt újabb provokációkkal tesztelheti a NATO-t, különösen a balti államok térségében.


Rutte főtitkárnak az amerikai elnök meggyőzésére is van terve.


A német kancellár szerint Németország számára a döntő, hogy szomszédai nagyobb biztonságban érezzék magukat.


Andrius Kubilius védelemért és űrpolitikáért felelős uniós biztos szerint Oroszország továbbra is nagy mennyiségben képes fegyvereket és drónokat előállítani, ezért Európának fel kell készülnie saját védelmi képességeinek megerősítésére.


Sorba rakta a Politico, melyik ország mennyire van veszélyben. Magyarország is szégyenpadra kerülhet, nem teljesen függetlenül a kormányváltástól.


Mark Rutte szerint nincs miért aggódunk.


Washington jelentős katonai átrendeződést készít elő a kontinensen.


Holger Neumann altábornagy szerint a Luftwaffe pusztító csapásokat mérne az oroszokra, ha Moszkva megtámadna egy NATO-tagállamot.


Névtelen tisztviselő beszélt a következő hónapok terveiről.
