Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról (VIDEÓ)

2025. december 04. 17:31

Petschnig Mária Zita nem fogta magát vissza, szerinte gazdasági összeomlás jön, ha nem a nemzetközi bankárok legújabb reménysége nyer.

2025. december 04. 17:31
null

Kaotikus állapotok uralkodnak a Tisza Pártban – árulta el Petschnig Mária Zita közgazdász a Klubrádió műsorában. Petschnig arról beszélt, hogy számtalan konfliktus van a Tisza-szigetek és a központi vezetés között, mivel ezek valójában nem pártszervezetek, hanem „civilszervezetek”. „Ezek nem pártegységek. Tulajdonképpen ebből van konfliktus. Ugye van konfliktus, mert a központ azt gondolja, hogy feltétlenül mindent teljesíteni kell, ők viszont úgy gondolják, hogy nem feltétlenül (…) Jó, hát nyilván be kell tartani bizonyos szabályokat” – fogalmazott.

Hozzátette: jelenleg például az a szabály van érvényben, hogy a három jelölt egy körzetben nem tarthat nagy közös rendezvényeket. A közgazdász szerint a legfontosabb, hogy a Tisza Párt elkerülje: a politikusai ne kotyogják ki idő előtt a párt terveit. „Ennek azt a logikáját értem, hogy nagy rendezvényen mind a három jelölt kiáll, ott bárki megjelenhet, és kellemetlen kérdéseket tehet fel, amikre esetleg nem tudnak válaszolni. Ezt a konfliktushelyzetet úgy lehet kivédeni, hogy kimennek az utcára, pultok mellett beszélgetnek az emberekkel, de

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el
Tovább a cikkhezchevron

például ne fordulhasson elő olyan Tarr-féle jelenség, hogy valaki kifecseg valamit, amit nem lett volna szabad, vagy olyan képet alakítanak ki magukról, ami nem kedvező”

– mondta. A műsor végén Petschnig Mária Zita arról is beszélt, hogy szerinte mindenképpen megszorításokat kell bevezetni a választások után. „Mindenképpen kell valamit csinálni, bárki nyer is: a választások után helyre kell állítani a fiskális fegyelmet” – jegyezte meg. Hozzátette: Magyar Péter győzelmében a külföldi bankok és hitelezők is bíznak.

Nyitókép forrása: Krizsán Csaba/MTI

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wadcutter
2025. december 05. 00:33
csak beszéltetni kell ezeket, minden szavuk aranyat ér
Válasz erre
5
0
elcapo-2
2025. december 04. 21:16
Már rég szopóágon van a szekta! Eggyel több vagy kevesebb lebukás.....nem számít!
Válasz erre
5
0
Marhagulya
2025. december 04. 21:11
Ez a nő 15 éve minden választás előtt vizonálja az ország csődjét, a megszorításokat, hogy a bankok, meg az IMF meg a gazdasági szereplők kinek örülnének, de aztán jön a valóság és a férje Kéri Laci meg rázza a fejét, hogy “nem értem Olga, nem értem”. Addig jó míg ez az önjelölt pénzügyi zseni ilyeneket mond. Az jobban idegesítene, ha mindennel meg lenne elégedve.
Válasz erre
9
0
Titi
2025. december 04. 21:07
A vén mocsok elvégezte a foxi-maxi egyetemet,és szakértőnek titulálja magát.Nagyon jól emlékszem az ő,és a fajtája szakértelmére.Eladtak mindent amit értek,a fajtájuknak játszottak át mindent,amit lehetett.A kárpótlási jeggyel is jól átverték az embereket.Hogy befogják az emberek száját,elküldték őket előnyugdíjba.A sok hülye még örült is ennek. Később jöttek rá,hogy jól átverték őket.Azt viszont saját kárunkon tanultuk meg,hogy mindegy mit ugat bármelyik párt,amelyik mellett feltűnnek ezek az ún.szakértők, nekünk végünk lesz.Amit a kormány felépített 15 év alatt, megy a levesbe, a visszavásárolt állami vagyon, aranytartalék,repülőtér,szolgáltatók mennek megint kótyavetyére.Ha ezek hatalomhoz jutnak,kivéreztetnek bennünket pillanatok alatt,és végignézhetjük amit nem egyszer már át kellett élnünk.A nyomorult irigy,boldogulni képtelen,lusta prolik miatt,akiknek abból áll az életük, hogy irigylik a másikat.Mindenki kétszer gondolja meg, aki a brüsszel qrvájára akar szavazni!
Válasz erre
9
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!