Karácsony és a lélek termodinamikája

2025. december 25. 15:18

A mámorító lüktetése a létezésnek és nem létezésnek, ez maga az Isten.

2025. december 25. 15:18
null
Bogár László
Magyar Nemzet

„»Miféle isten az, akinek magyarázatokra van szüksége, és akivel állandóan az igent is meg a nemet is mondatják?« – írja egy helyen Voltaire, ám egy másik helyen egyenesen úgy fogalmaz, hogy »ha nem lenne Isten, ki kellene találni«.

Ennek az írásnak természetesen nem az a célja, hogy ezzel vitatkozva »tudományosan« igazolja Isten létezését, már csak azért sem, mert egyfelől a tudomány önmaga is egy zárt vallási rendszer, vagyis önmaga istene, így egy ilyen »bizonyításra« eleve alkalmatlan, másrészt pedig azért nem, mert

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig
Tovább a cikkhezchevron

Voltaire-rel szemben úgy vélem, hogy Istennek semmiféle magyarázatra nincs szüksége önmaga létének igazolásához. És azért nincs szüksége, mert a tudomány semmit nem képes anélkül megfogalmazni, hogy »felfedezéseivel« önmaga számára sokszor fel sem ismert módon újra és újra ne igazolja Isten létét.

(A tudomány műveléséhez ugyanis »OKosságra« van szükség, vagyis arra, hogy az ok-okozati viszonyokat megismerjük, de az emberi létezés legmélyebb szintjein az ok-okozati összefüggések csak egy és nem is feltétlenül a leglényegesebb elemét jelentik a lét megértésének. A fizika tehát anélkül megy át metafizikába, hogy erről tudomást szerezne.)

Ehhez az egyik mindenki által átélhető és könnyen belátható fizika összefüggést használnám fel, ami a termodinamika témakörébe tartozik, és amit entrópiá­nak szokás nevezni. Egészen hétköznapi nyelven fogalmazva az entrópia azt fejezi ki, hogy minden »magára hagyott« rendszer spontán módon egyre rendezetlenebbé válik. »Elhull a virág, eliramlik az élet« – írja Petőfi vagy »Csak, ami nincs, annak van bokra, / csak, ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra« – mondja kicsit filozofikusabban József Attila.

Az ember egyik legősibb tapasztalata, hogy egyfelől minden »nem lenni igyekszik« (József Attila), a kényelmes, nyugalmas, békés, mondhatni »energiatakarékos« irányba megy minden világban megtapasztalható jelenség.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Advent Bazilika Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Élő Éva
2025. december 27. 16:35
A hit kegyelem.
Válasz erre
0
0
delphinus
2025. december 26. 20:29
"Bonyolult", elmék, tenném hozzá még. Kitaláltuk, hogy van és hosszú időn keresztül cifráztuk a megfogalmazást arról, hogy milyen is lehet ő, megszülték nekünk a teológusok. Engem nem bánt Voltaire megfogalmazása, a mögöttes szándéka más dolog, de végülis úgy gondolom, hogy kitaláltuk, kicsit hasonlóan mint Newton a gravitációs elméletét. De én csak egy egyszerű nyugdíjas katolikus hívő vagyok aki régóta és mindezidáig keresem vele a kapcsolatot.
Válasz erre
0
1
fintaj-2
2025. december 25. 21:19
Entrópia a pusztulás, a lélek által elhagyott test, az elhagyott ház szétesik. De mégis, a teremtett világban, Teremtő parancsa szerint, új életek, születhetnek, miközben magukkal viszik az eltávozott lelkek örökségét, a házak romjaiból új házak épülhetnek.
Válasz erre
1
0
templar62
2025. december 25. 20:40
Melyik a hihetőbb teoria : 1. Örök élet , 2. Kommunizmus = tökéletes társadalom .
Válasz erre
2
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!