Ki vagy te, Attila? Magyar (h)ős vagy Isten örök ostora? – Zsigmond Gábor a Mandinernek

Attiláról szinte semmi konkrétat nem tudunk, hogyan szólhat akkor róla egy egész kiállítás? 

És, teszem hozzá, az 5. századi hunokról sem áll rendelkezésünkre sok lelet vagy tényanyag. Priszkosz rétor eredetiben meg sem maradt beszámolója a leghitelesebb forrásunk mindkét téren; a történetíró a bizánci követség tagjaként 448–449-ben járt Attila udvarában, valahol a Duna–Tisza köze tájékán. Ő a hunok fejedelmét „alacsony termetű, széles mellkasú, nagy fejű, kis szemű, ritka, őszbe vegyülő szakállú, pisze orrú, sötét bőrű” férfiként jellemezte, akit szerényen élő – „aranyserleg helyett fakupából ivott a legfényesebb ünnepségek alkalmával is” –, ám tekintélyt sugárzó uralkodónak, kiváló stratégának és agyafúrt diplomatának ismert meg. Priszkosz ezzel messze ellépett a már a saját korában is uralkodó „Attila mint kegyetlen barbár” képtől. Hasonlóan, mint az egyébként a hunokkal gyakran együtt portyázó germánok: három viking sagában, az Edda hősénekekben, illetve a középkori Nibelung-énekben is nemes, művelt, rokonszenves vezérként jelenik meg. 

És mennyire vehetjük akár ezt, akár az ellenkezőjét igaznak? 

Erre nincs válasz. A mai értelemben vett történelem- és régészettudomány eleve csak nagyjából kétszáz éve létezik, a magyar őskor kutatását például Herman Ottóék kezdték el a 19. század vége felé. Az Attila és ez időszak között eltelt másfél évezred kötőanyaga színtisztán az emberi emlékezet. És ez a legizgalmasabb a mi nagyszabású vállalkozásunkban is: mivel Attilával kapcsolatos tárgyi leletünk egyáltalán nem, és írásosak is csak szórványosan maradtak, sőt, még azt sem tudjuk, hol van eltemetve, nem lehet másként megfogni, csak ha 1600 esztendő emlékezetén keresztül megkíséreljük valahogy rekonstruálni – vagy egyáltalán megkonstruálni – az alakját. Ami lehet, hogy megosztó, de nem sokan vannak a világtörténelemben, akikről elmondhatjuk, hogy a születésük után ennyi idővel is számontartják őket keleten és nyugaton egyaránt. Pláne onnan nézve, hogy a hunok birodalma alig egy évszázadig állt fenn, a vezérük halála után egy szempillantás alatt szétesett minden.