Attiláról szinte semmi konkrétat nem tudunk, hogyan szólhat akkor róla egy egész kiállítás?
És, teszem hozzá, az 5. századi hunokról sem áll rendelkezésünkre sok lelet vagy tényanyag. Priszkosz rétor eredetiben meg sem maradt beszámolója a leghitelesebb forrásunk mindkét téren; a történetíró a bizánci követség tagjaként 448–449-ben járt Attila udvarában, valahol a Duna–Tisza köze tájékán. Ő a hunok fejedelmét „alacsony termetű, széles mellkasú, nagy fejű, kis szemű, ritka, őszbe vegyülő szakállú, pisze orrú, sötét bőrű” férfiként jellemezte, akit szerényen élő – „aranyserleg helyett fakupából ivott a legfényesebb ünnepségek alkalmával is” –, ám tekintélyt sugárzó uralkodónak, kiváló stratégának és agyafúrt diplomatának ismert meg. Priszkosz ezzel messze ellépett a már a saját korában is uralkodó „Attila mint kegyetlen barbár” képtől. Hasonlóan, mint az egyébként a hunokkal gyakran együtt portyázó germánok: három viking sagában, az Edda hősénekekben, illetve a középkori Nibelung-énekben is nemes, művelt, rokonszenves vezérként jelenik meg.