Robog a Vasas az NB I felé, de Erős Gábor óva int a rangadó előtt
Az angyalföldiek vezetőedzőjével beszélgettünk.

Születésnapos álomgól Mezőkövesden. Angyalföldön nem mondtak le a bajnoki címről, a Vasas tapad az éllovasra.

Hétfő esti rangadóval zárult az NB II-es labdarúgó-bajnokság 22. fordulója. A tabellán negyedik Mezőkövesd a feljutásra ácsingózó, második helyen álló Vasast fogadta. A március 16-án 115 éves angyalföldi klub a csapatkapitány, Urblík József duplájával nyert, akinek a második gólja egészen káprázatosra sikerült.
Ezt is ajánljuk a témában
Az angyalföldiek vezetőedzőjével beszélgettünk.

Két mezőkövesdi lehetőséggel indult a találkozó, a 13. percben mégis a vendégek kerültek előnybe. Az első Vasas-helyzetből a csapatkapitány, Urblík József szerzett vezetést, kialakított magának egy lövőhelyzetet húsz méterre a kaputól, majd két védő takarásában kilőtte a rövid alsó sarkot. Az első játékrészben a hazai előtt is adódtak helyzetek, de nem esett több gól, egy kövesdi sérülés azonban borzolta a kedélyeket, Csirmaz Istvánt le is kellett cserélni a szünetben.

A Vasas a fordulás után is mindent megtett a második gólért, de sokáig nem járt sikerrel. Egészen a 74. percig kellett várniuk az angyalföldi szurkolóknak az ünnepléssel, ekkor jött a csapatkapitány újabb találata, amely az év végi összefoglalókba is bekerülhet.
Urblík nagyjából 30 méterről szánta el magát lövésre, kiválóan találta el a labdát, bődületes gólt lőtt,
eldöntve ezzel a három pont sorsát. A mezőkövesdiek maradtak a negyedik helyen, a Vasas pedig a három ponttal tapad a listavezető Honvédra, mindössze két pont a különbség a két fővárosi együttes között, így nyolc fordulóval a zárás előtt teljesen nyílt a bajnoki cím sorsa.
A mérkőzés főszereplői az M4 Sport stábjának értékelték a látottakat. A két vezetőedző mellett egy-egy játékos is megosztotta a véleményét.
„Jól álltunk bele a mérkőzésbe, a kapott gól után is mentünk előre, de kimaradtak a helyzeteink. Végig küzdöttünk, volt esélyünk a bravúrra, szerettük volna megfogni az ellenfelet, de végül kénytelenek vagyunk gratulálni a Vasasnak” – kezdte a mezőkövesdi Merényi Ádám.
„Sokkal fontosabb a győzelem, amint az én két gólom. Nem játszottunk jól, de a lényeg ma a három pont volt. Tudtuk, hogy milyen stabil a mezőkövesdi együttes, de
most nagyon egyben vagyunk, hat meccse gólt sem kaptuk, tíz pontos az előnyünk a dobogón, de egyértelműen a bajnoki címért megyünk”
– jelentette ki Urblík József, a Vasas csapatkapitánya.
A két vezetőedző, Csertői Aurél és Erős Gábor is mikrofonhoz lépett az NB II-es rangadó után.
„A kvalitás döntött. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem rúgtuk be őket, hiányoztak a pontosabb technikai kivitelezések. Helyenként jól játszottunk, de ennyivel jobb volt ma a Vasas.
Folytatjuk a bajnokságot, de nem célunk, hogy felkerüljünk, ez hiú ábránd volt mindenki számára”
– fogalmazott a mezőkövesdi mester, Csertői Aurél.
„Sikerült szép ajándékkal meglepni a szurkolókat és a klubot. Szervezett csapatot láthatott a közönség, voltak nehéz pillanataink, de összességében sokkal több helyzetet tudtunk kialakítani, mint az ellenfél.
Hatodik meccsen nem kaptunk gólt, ezért nagyon büszke vagyok a csapatra.
Tudjuk, hogy Urblíknak nagyon jó lába van, szerencsére ma el is sült, de ez a győzelem az egész csapat sikere. Szerényen, alázatosan megyünk tovább, mert még nem dőlt el semmi” – hangsúlyozta a Vasas vezetőedzője, Erős Gábor.
Az NB II-es bajnokság állása 22 forduló után:
Fotó: Facebook/Vasas FC
***
Ezt is ajánljuk a témában
Országjárásra indult a miniszterelnök, Kaposváron óriási tömeg fogadta.

