Vadászatba kezdtek a hozzátartozók – lövések dördültek Monoron (VIDEÓ)

2026. június 11. 20:53

Négy férfit vittek el a rendőrök.

2026. június 11. 20:53
null

Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy többen két autóval jelentek meg egy monori utcában, ahol fenyegették az ott tartózkodókat, majd egy fegyvernek tűnő eszközzel lövéseket adtak le a levegőbe június 9-én. Személyi sérülés nem történt – írja a rendőrségi portálra hivatkozva a Magyar Nemzet.

A történtek előzményeként egy korábbi konfliktus szolgált, amelyben egy 17 éves fiatal könnyebb sérüléseket szenvedett. A sértett hozzátartozói ezt követően a feltételezett elkövetők nyomába eredtek, ami végül az incidenshez vezetett.

A monori rendőrök azonnal megkezdték a tanúk felkutatását és az információk összegyűjtését. A gyors nyomozás eredményeként sikerült azonosítani a gyanúsítottak által használt járműveket, valamint azok tartózkodási helyét.

A nyomozók végül két különböző helyszínen összesen négy férfit állítottak elő. A tanúk kihallgatása során több olyan személyt is meghallgattak, akik fontos információkkal segítették az ügy tisztázását.

A Monori Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított eljárást. A 30 éves P. Eriket, az 56 éves Sz. Lászlót, a 24 éves S. Adriánt és a 34 éves V. Zoltánt őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Képernyőmentés: Youtube

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indaniso
2026. június 14. 22:47
Szép lesz amikor ezek összecsapnak a bevándorlókkal. Bízzunk benne, hogy alaposan megritkítják egymást
Válasz erre
0
0
Kawaski
2026. június 12. 15:35
Á biztos nem cigányok
Válasz erre
3
0
madre79
2026. június 12. 13:02
Pont úgy működnek, mint a migránsok! Ergo meg kell fékezni őket!
Válasz erre
0
0
rugbista
2026. június 12. 08:54
Az igazi bulihoz már csak a szomáliaiak hiányoznak.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!