A Vasas védője az NB II-ben is úgy megy bele a párharcokba, ahogy Rooney és Ibrahimovic ellen tette
Az angyalföldiek rutinos hátvédje többek között arról is beszélt, hogy mire számítsunk a csapattól az NB I-ben.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Révész Attila megint saját magát fényezte, ezúttal arról beszélt, hogy milyen sokat köszönhet neki Erős Gábor. Ezt most már nem tudta szó nélkül hagyni a Vasast feljuttató vezetőedző, aki a Facebookon üzent neki.

A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila az Indexnek adott interjút, amelyben ismét megemlítette, hogy az ezúttal a Vasas FC-t feljuttató Erős Gábor ő miatta vált ennyire jó edzővé. Erre aztán maga az érintett is reagált a Facebookon – hívta fel a figyelmet a Csakfoci.

Jobb edzőt csinálok belőlük. Nézzük csak meg például Erős Gábort, aki tizennégy évig dolgozott velem. Amióta elment, a Kazincbarcikával és a Vasassal is feljutott az NB I-be. Mindent, amit a szakmáról tud, Kisvárdán tanulta”
– mondta Révész, aki nem először emelte ki mindezt.

A Vasast irányító szakember a közösségi oldalán kommentelt az Öltözőn Túl vonatkozó részt megosztó bejegyzése alá egy nyilvános csoportban:
Kezd unalmassá válni”
– írta Erős Révész szavaira. A kommentet azóta már nem látni a poszt alatt, de a Csakfoci lementette.
Mint ismert, a Vasas bajnokként jutott fel az élvonalba (rajta kívül még a másodosztály másodikja, a Budapest Honvéd is az élvonalban folytathatja). Az angyalföldiek bajnoki címe kapcsán a rutinos Baráth Botonddal beszélgettünk, a cikket ide kattintva olvashatja el!
A magyar válogatottban eddig 11-szer szereplő védő többek között arról is beszélt, hogy miben kell fejlődniük ahhoz, hogy helytálljanak az NB I-ben.
„Fejben, mentálisan mindenféleképpen érnünk kell. Vannak olyanok a keretben, akik még nem is nagyon játszottak első osztályú mérkőzést, tehát nekik először is hozzá kell szokni az NB I légköréhez. Mi, tapasztaltabb játékosok segíteni tudjuk őket ebben. Lehet, az elején egy kicsit nehezebben fog menni a játék, bele kell majd rázódnunk, de mivel nagyon jó futballra vagyunk képesek, bízom a jó szereplésben.”
Ezt is ajánljuk a témában
Az angyalföldiek rutinos hátvédje többek között arról is beszélt, hogy mire számítsunk a csapattól az NB I-ben.

Nyitókép: Krizsán Csaba/MTI/MTVA