Az altábornagy, aki haláláig hű maradt a Kormányzóhoz: Aggteleky Béla élete és kutatása

Bár nevét mára elfeledte a közemlékezet, Aggteleky Béla (Sopron, 1890-Genf, 1977) altábornagy nem csak azért fontos a történészek számára, mert a budapesti I. hadtest parancsnoka volt az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet során, s mert még a kormányzói proklamáció beolvasása előtt utasította csapatait a németek megtámadására, mielőtt helyettese, a nyilasbarát Hindy Iván vezérőrnagy letartóztatta őt. Aggteleky svájci emigrációban több mint tíz éven át egyfajta „vitalevelezést” folytatott emigráns tisztekkel és politikusokkal, október 15-e szereplőivel és főszereplőivel, s megpróbált néhány alapvető kérdést tisztázni a máig nagyrészt homályba burkolódzó kulcsmomentumok kapcsán.

Aggteleky a német fogságot követően 3,5 évet volt szovjet hadifogságban, majd 1948-as hazatérte után még három hónapot volt előzetesben, mielőtt felmentették. 

1951 végén visszatérhettek Sopronba, majd 1956-ban emigráltak. A svájci Genfben telepedtek le, ahol a családfő egy automata szerszám gépgyár könyvelője lett. Az idős altábornagy a profi történészekkel is vitába mert szállni. A fő kérdés számára ez volt: „mik voltak az okai ezeréves történelmünk legnagyobb tragédiájának, az október 15-i fegyverszünet sikertelenségének?” 

Közel tíz éven át levelező partnere volt a Bernben élő magyar származású történész, Gosztonyi Péter. 

„Világos, hogy okt. 15. főleg Lakatosék tétovázásán »szúródott« el. [...] Ez esetben Horthyt kéne felmagasztalni!” – írta 1973 novemberében, utalva a kiugrási kormány miniszterelnökére, Lakatos Gézára. 1974 januárjában jelent meg Gosztonyi német nyelvű könyve Horthyról. Aggteleky megdöbbenve tapasztalta, hogy a történész az övétől eltérő álláspontot képviselt, és azt írta, hogy a honvédség „elárulta” a kormányzót: „A honvéd-hadsereget tudatosan és alaptalanul megvádoltad” – mennydörögte az altábornagy. Aggteleky a barátságot megszakította.

Másik levelező-, majd vitapartnere Hennyey Gusztáv, a Lakatos-kormány egykori külügyminisztere volt. 

Különösen vita tárgyát képezte, hogy Lakatosnak évtizedekbe került beismernie: nem Vattay Antal, hanem ő maga hazudta azt október 15-én éjjel, hogy Horthy kész német „oltalom” alá helyezni magát. Lakatos azzal védekezett, hogy elfeledkezett a momentumról, mert fájt a hasa. Aggteleky viszont okkal utalt arra, hogy Hennyeynek már korábban is tudnia kellett arról, hogy valójában Lakatos volt ebben a felelős. „Itt valami rejtőzik” – állapította meg, de végül nem vádolta meg Hennyeyt áruló tevékenységgel. 

Aggteleky álláspontja az volt, hogy Hennyey pamfletje („Ungarns Weg aus dem Zweiten Weltkrieg”) 

Különösen utalt arra a momentumra, amikor október 15-én délután-este és október 16-án Lakatos és Hennyey effektíve a magyar fél megadásáról kezdtek tárgyalni a német követségen. Mivel Aggteleky nem hagyta magát, ezért Hennyey a levelezést rövidesen berekesztette vele.

Ilyen értelemben nem is néhány fő különálló árulásáról, hanem egy nagy árulásról lehetett szó. Élete végén így írt egy tiszttársának: „Írod azt is, hogy »árulás árulást követett«. Ebben más a véleményem: lényegében egy összeesküvés-szerű árulás történt, mely »hosszú kézzel« jó előre meg lett szervezve a vezérkari főnökségen.” Aggteleky fő gyanúsítottjait is megnevezte, így a közismerten nyilas-szimpatizáns László Dezső vezérezredest, Nádas Lajos vezérkari ezredest és Major Jenő altábornagyot és Porzezinsky György vezérkari alezredest.

Mint írta, a Színház utca „Augeiasz istállója” volt, „telve volt német kollaboránsokkal”. Ám ő inkább geopolitikai magyarázatok irányába tolta volna Aggteleky kutatását, mondván: hazánk sorsa végső soron elkerülhetetlen volt. Aggtelekyt láthatóan őrjítette a megérzése, hogy jó nyomon van, ám egyszerűen híján volt azoknak a dokumentumoknak, melyek segíthettek volna összeilleszteni a kirakóst. Aggteleky 1974 februárjában – három évvel halála előtt – összefoglalta kutatási eredményeit: „A kormányzó a fegyverszünet meghiúsulásáért nem felelős. Azonnal felismerte, hogy a fegyverszüneti feltételeket el kell fogadni, az átállást maradéktalanul végre kell hajtani. Elhatározása mellett elejétől végig, ingadozás nélkül kitartott, akkor is, amikor úgyszólván teljesen egyedül maradt. A Honvédség nem hagyta cserben Legfelsőbb Hadurát, nem volt hűtlen, esküszegő, áruló. Felelős az 1. és 2. hadsereg parancsnoka, mert az átállási parancsot nem teljesítette. Felelős a Lakatos kormány, elsősorban maga a miniszterelnök és a külügyminiszter, akiket a kormányzótól áthidalhatatlan ellentét választotta el, amennyiben az átállást, a németekkel való szakítást következetesen elvetették, a megoldást a németekkel való megegyezés útján keresték, a kormányzót a fegyverszüneti kérdésben elhatározásának megvalósításában kezdettől végig akadályozták.” Félkész kéziratának a Magyar Végzet címet szerette volna adni. 

Gyűjtése nélkül, melyet sajnos kortársai és az utókor sem értékeltek ki teljes egészében, sokkal kevesebbet tudnánk a második világháború magyarországi történetéről és máig a sötétben tapogatóznánk sok fontos kérdést illetően. Aggteleky bizonyos értelemben túl korán született, hiszen a levéltárak megnyílása előtt nem férhetett hozzá október 15-e történetének kulcsdokumentumaihoz. Igaz ez még akkor is, ha Aggteleky feltételezései nem bizonyító erejűek, és a kérdés nyilván további kutatást igényel. Munkatempója a ’70-es évektől kezdve fokozatosan csökkent, nem csak saját látásromlása miatt, de feleségének Sárának is egyre súlyosabb betegsége miatt. Nem sokkal halála előtt még interjút adott Bokor Péter kommunista tévésnek, aki végül csípős megjegyzések között, megkérdőjelezhető forrásértékkel közölte le a szöveget. Álláspontja viszont végig konzekvens maradt. Hennyey egy 1967-es levelében feltette a kérdést: „Ismét kérdem, mit tettek volna akkor a kritizáló urak?” Aggteleky ceruzával velős választ kanyarintott a kérdésre:

Fotó: Szakály Sándor gyűjteményéből