Csata Némethon ottonaiért: németek és migránsok küzdenek egymással a lakhatásért

Nagy vihart kavart Németországban az Integrációs és Migrációs Szakértői Tanács (SVR) éves jelentése: a „Lakhatás és migráció” című dokumentumot Berlinben mutatták be, és számos száraz megállapításba burkolva tárta fel a német lakáspiac egyik legnagyobb rákfenéjét:

Miközben a lakáskínálat bővülése megállt, az igények nőttek, egyrészt, mert a németek közül sokan egyfős háztartásban élnek, másrészt, mert durván megugrott a lakosságszám.

Mint a jelentést feldolgozó Handelsblatt idézi, 2024 végén körülbelül 83,6 millió ember élt Németországban, ami két Budapesttel, 3,8 millióval több, mint az 1989-es újraegyesítés után, s 

A válság természetesen elsősorban a jobb megélhetési lehetőségeket kínáló nagyvárosokat sújtja. A jelentés mindemellett kitér a migránsokra is, akik – szerényebb anyagi lehetőségeik és a diszkrimináció miatt – fokozottan ki vannak téve a lakhatási szegénységnek.

Az SVR jelentése itt németesen-szemérmesen félrenéz, amikor a bevándorlók egyéb karakterisztikáiról eshetne szó (például a Bild által idézett statisztika szerint a 2,8 millió német munkanélküliből 1,5 millió fő migrációs hátterű) és arra hivatkozik, hogy a szűkös lakáspiac „régóta akadályozza a jó fizetéssel rendelkező nemzetközi szakemberek toborzását”.

Mint a jelentés megemlékezik róla, Németország a „bérlők országa”, az emberek közel fele bérli a lakását, egy 2022-es adat szerint viszont ebben is a migránsok vezetnek, míg a „sima” németek 46 százaléka bérli otthonát, előbbiek 68 százaléka, és idefért még egy (ál)naiv rácsodálkozás arra, hogy azoknak, akik öt évnél nem régebbóta élnek Németországban, alig hét és fél százaléka birtokol ingatlant.

A jelentésben van még egy kemény rész: talán kevesek számára ismert, de az úgynevezett Königstein Kulcs (Königsteiner-Schlüssel), a szövetségi köztársaság közös büdzséjét meghatározó, adóbevételeken és lakosságszámon alapuló számítási rendszer tartalmaz migrációra vonatkozó részt is. 

S félelmetesen ismerős fogalmakkal operál: egy informatikai rendszer kiszámolja az adott tagállam számára az előírt befogadási kvótát. 2015. október 31-ig csak a felnőtt menedékkérőket osztotta így szét a német állam, azóta a gyermekekre is vonatkozik. 

Ennek kapcsán lapunknak Sayfo Omar, az MCC Migrációkutató Intézetének kutatási vezetője úgy fogalmaz: alapvetés, hogy a nagyobb és gazdagabb nyugati tartományok – például Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország vagy Baden-Württemberg – eleve több embert kapnak, míg a keleti tartományok általában kevesebbet. „Tehát ha az az érv, hogy a nyugati nagyvárosok lakhatási rendszere túlterhelt, ezért a migránsokat jobban szét kellene teríteni kelet felé, akkor ez politikailag logikus érv lehet. Csak nem teljesen új gondolat, mert a kvótás elosztás már most is létezik. A kérdés inkább az, hogy ezt tovább akarják-e vinni egy erősebb, pénzügyi ösztönzőkkel összekötött rendszer felé” – fogalmaz.

A jelek szerint igény volna rá: az SVR elnöke ugyanis hangsúlyozta: a frissen érkező migránsok ellátása nagy terhet rótt az önkormányzatokra, a Königsteiner Schlüssel viszont csak átmeneti megoldás, a munkaerőpiac ezt jobban el tudná dönteni. A jelentéstevők élesen bírálták a menedékkérőket legfeljebb három évre egy szövetségi államhoz, sőt néha egy adott városhoz vagy kerülethez kötő német jogszabályokat is, mert ezek miatt a migránsok ottragadnak a gazdagabb tagállamokban. Ehelyett szerinte éppen a gazdagabb régiókban kellene korlátozni a migránsok beáramlását – 

Hogy ezt a helybéliek mennyire akarják, arról álljon itt egy beszédes térkép a legutóbbi, 2025-ös választási eredményekről (a világoskék a radikálisan bevándorlásellenes AfD):

Az újabb és újabb érkezőkkel a probléma csak fokozódik. „Lakhatási válság elsősorban a nagyvárosokban van. Ennek több oka van: Az Európán kívülről érkezők elsősorban a már az adott országban élő diaszpórákhoz szeretnének csatlakozni, akik ugyebár a nagyvárosokban élnek” – mondja a kutatási vezető. Hiszen a helyi és külföldi fiatalok az egyetemeket célozzák meg, amelyek szintén gyakran nagyvárosokban vannak. „És ami a legfontosabb: a munkahelyek többsége is a nagyvárosokban van. Természetes hát, hogy ezekben nő a legjobban az ingatlanok ára”.

Arra egy korábbi századvéges elemzés is rámutatott, hogy a bevándorlók jellemzően a stabil gazdasági növekedéssel rendelkező régiókat részesítik előnyben, mint például a fontos ipari központok vagy kereskedelmi központok közelében lévőket, „ami tovább növeli a keresletet olyan helyeken, ahol már régóta súlyos lakáshiánnyal küzdenek”.

Nem is kicsit: egy 2017-es amerikai tanulmány szerint a felmért nagyvárosi régiókban 

Emiatt az eredeti lakók kijjebb költöznek a külvárosokba, ami újabb árfelhajtó hatást és lakáshiányt generál, tovább rontva az életfeltételeket – mind az őslakosok, mind a migránsok számára.

Nyitókép: A berlini Mohrenstraße (Mór utca) tavaly nyári átnevezési ceremóniája; 
az eredeti elnevezés ugyanis sértette a bevándorlóközösséget.
Forrás: Raphaelle LOGEROT / AFP