Koltay Gábor: A Trianoni Szemle megszűnése mindannyiunk vesztesége

Tizennégy évvel a rendszerváltozás után, 2004-ben készítettem a magyar filmgyártás első egész estés dokumentumfilmjét és tizennégy részes televíziós sorozatát nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájáról. A Velünk élő Trianon hatalmas közönségérdeklődést váltott ki, s talán még nagyobb köz- botrányt okozott. 

A királyi televízió csak 2010 után tűzte műsorára. 

A filmben jeles közismert személyiségek sokoldalúan elemezték a ma is velünk élő traumát, a történész szakértő Szidiropulosz Archimédesz volt. Ő a görögországi polgárháború idején, édesapjuk hősi halála után, 1948-ban került Magyarországra testvéreivel – és igazán mély hittel teli magyarrá vált. A 2000-es évek eleje óta foglalkozik Trianon utóéletével, 2007-ben alapította kutatóintézetét, két év múlva pedig – felesége kitartó segítségével – Trianoni Szemle címmel már negyedévente megjelenő folyóiratot szerkesztett. 

Tanúja, lelkes propagálója voltam a folyóirat indulásának. A szakavatott szerkesztői gárda elismert történészek, kutatók, publicisták fontos írásait jelentette meg, majd a lap horizontját bővítve a két világháború közötti időszak sokoldalú bemutatását, sőt a diktátum máig ható következményeinek feltárását is vállalta. Az eleinte évi négy számból az idők folyamán kevesebb, összevont lapszámok, majd összefoglaló tematikus kiadványok lettek. 

Olykor egy-egy megértő szervezet, tiszteletre méltón lelkes közéleti ember anyagi támogatása is megérkezett. Ezek a tőkeinjekciók átmenetileg segítettek a kilátástalannak tűnő helyzetben, ki lett fizetve a nyomda- költség, de a nyugodt, tervezhető működés körülményeit sohasem sikerült megteremteni, főleg nem jutott pénz az elengedhetetlen reklámra. Annyi előfizetőt sohasem lehetett szerezni, hogy a lap eltartsa magát, a jó szándékú támogatások pedig csak egy-egy szám megjelenését tették lehetővé, profi szerkesztőség működtetésére nem voltak elegendők. Mintha a szép szavakon túl a lapkészítés feltételeinek biztosítása a döntéshozók közül senkinek nem lett volna érdeke, vagy talán a trianoni tematika volt riasztó. 

Sajnálatosan jellemzi közállapotainkat, hogy a 21. század első negyedén is túl június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a magyar iskolák elenyésző kisebbségében beszélnek csak Trianonról és annak máig ható következményeiről. A témáról egy mai fiatalnak, mi több, az idősebb korosztályok jelentős részének fogalma sincs, pedig a múlt sokoldalú, sohasem mások ellenére, hanem saját magunk lelki épülését szolgáló feltárása nélkül nincs megvilágosodás. 

Ehhez a munkához adott értékes muníciót a Trianoni Szemle, publikációi szellemi megosztottságunk idején a téma a píszí közbeszédnél sokkal őszintébb, mélyebb, sokoldalúbb, árnyaltabb megközelítésmódját jelentették. A lap mindent megtett azért, hogy tisztuljon a homály, ismereteket szerezzünk, megértsük az összefüggéseket, a máig velünk élő trianoni problematikát, amellyel ez a közép-európai térség kényszerűen együtt él.

Most úgy tűnik, az életben maradásért kifejtett, tiszteletre méltó szerkesztői energiák kimerültek, a Trianoni Szemle küldetése egy utolsó, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter életét, munkásságát bemutató, elemző lapszámmal véget ért. A Trianoni Szemle megszűnése mindannyiunk vesztesége. De a közel két évtized lapszámainak értékes tartalma a későbbi kutatók, érdeklődők számára sokoldalúan hasznosítható. Köszönet érte!

A szerző filmrendező