Lánczi András: A szigorú erkölcsöt valló nép az örök hiszékenysége miatt vakhittel omlott az elit képmutatóbb részének a karjaiba

Az új kormánynak kevés közösségépítő célja van. Ezek egyike a nemzeti egység megteremtése, mivel egy hazában nem élhet két nemzet. Csak Amerikában, mert ott már keletkezése óta zajlik a vita: egy nemzet-e az amerikai? Fehérek és feketék, fehérek és őslakosok, politikai vörösök és kékek, gazdaságilag és kulturálisan megosztott Amerika a valóság.

Magyarországon azonban az alkotmány nem tölti be sem a nemzet politikai, sem kulturális egyesítését, mert nincs morális tekintélye. A kulcs az 1989-es rendszerváltás természetében rejlik. A kommunista első írott magyar alkotmányt alkotmányos forradalommal, azaz átírással gondolták kezelni. Ennek következményeit szenvedjük a mai napig. Először is, a régi rendszer képviselői legálisan részt vehettek az új alkotmányos berendezkedés alakításában. Semmilyen politikai szankció nem érte a régi rend képviselőit.

A magyar nemzetet mesterségesen megosztó trianoni diktátum és következményei mellé felkerült a világtörténelem legnagyobb lopását végrehajtó kommunista rendszer és az új, demokratikus rendszer közti konfliktus. A kommunizmus mint intézményrendszer megszűnt, de mint kulturális tényező a mai napig zavartalanul kifejti hatását, a morál területén különösen. Ez a nemzetet megosztó második konfliktus. A harmadik a liberális és a konzervatív morál között feszül. A liberális az egyént tekinti szuverénnek, a közösség első számú feladata az egyént támogatni. Ezzel szemben a nem liberális felfogás a közösséget, végső soron a (nemzet-)államot tekinti szuverénnek. Az egyén nincs alávetve az államnak, de az államot fenntartó közösséggel szemben kötelességei vannak (adózás, hon­védelem, politikai lojalitás stb.). Ezt a dimenziót bújtatva megtaláljuk a gazda­sági-elosztási kérdésekben, jelesül a tulajdonviszonyokban, a bértáblákban, a költségvetések alapjaiban. 

immorálisnak tekinti a szándékait, démonizálja a politikusait, a baloldaliak által vallott morális és politikai mércéket kéri számon a jobboldalon, rosszabb esetben kriminalizálja a jobboldali kormányok döntéseit és cselekedeteit. 

Adam Smith szerint eleve kétféle morál létezik egy állami közösségben. Az egyiket, a szigorú, merev morált a közönséges emberek gyakorolják, a gazdagok, az elitet alkotók pedig sokkal szabadosabban fogják fel a morális kérdéseket. Erre szokták az angolszász világban visszavezetni a mai napig élő „egy nemzet, két kultúra” elgondolást.

Ami nálunk történt az előző másfél évtizedben, az egy kísérlet volt megingatni a posztkommunista morális rendet a nemzet fogalmából kiindulva. Ez a közösségelvűség a lojalitást, az érdemelismerést, az identitást, a kölcsönös igazságosságot hangoztatta, és nem vonta kétségbe a sokféleséget. A romantikus elemek még mindig uralják nemzetfelfogásunkat, de egyre több önbecsülésből és nem álmodozásból táplálkozó hazaszeretet-összetevője van a lelkiségünknek. A kormányzatnak a rendszerváltás valójában res­taurációt jelent, a baloldali-liberális morális rend helyreállítását. Ezt jogi-­alkotmányos fogalomba csomagolják. 

A szigorú erkölcsöt valló nép az örök hiszékenysége miatt vakhittel omlott az elit képmutatóbb részének a karjaiba. Képmutatásból, dühből, arroganciából, kollektív bűnösségből soha nem lesz egy kultúra, ezért nemzeti egység sem.

A szerző filozófus

(Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton)