A Fidesz-tábor az emmauszi úton

2026. június 06. 08:27

A keresztény alapokra, patriotizmusra épülő, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartó Európa feléledése lesz számunkra az a „niceai zsinat”, ami értelmet ad az eddigi küzdelemnek.

2026. június 06. 08:27
null
Jeszenszky Zsolt
Magyar Nemzet

„Nekünk is Istenhez kell kapcsolódnunk, egy hullámhosszra kerülnünk vele, és mindazokkal, akik hasonlóan éreznek, vélekednek, gondolkodnak. A Fidesz politikai megújulása gyakorlati, szervezeti, kommunikációs stb. kérdés, persze. De a valódi újjászületésnek, újjáépítésnek mélyebbről, Istentől kell jönnie. Csak így lehet sikeres.

És itt a bibliai-történelmi párhuzam bizakodásra adhat okot, hiába az általános néplélek örökös »Barabbás-pártisága«. A korai keresztények (még nem is nevezték így magukat) Krisztus-követő zsidóként szerették volna legyőzni Rómát. Jézus kereszthalálával úgy érezték, a harcuk elbukott. Egy darabig utána sem volt könnyű. Péter ugyan megalapította a katolikus egyházat, és annak első pápája lett, de Néró fejjel lefelé keresztre feszítette. Sőt, János kivételével az összes apostol mártírhalált halt. (Ő is többször majdnem.) Ám 300 év sem telt el, és egész Róma keresztény lett. 325-ben a niceai zsinaton Nagy Konstantin császár államvallássá tette. Az apostolok munkája szárba szökkent. Nem az ember számít, hanem az ügy.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Nyugi, most nem lesz szükség 300 évre. Talán ha háromra. Már 2027-ben jönnek az osztrák parlamenti választások, 2029-ben pedig zsinórban a német, a francia és a brit.

A keresztény alapokra, patriotizmusra épülő, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartó Európa feléledése lesz számunkra az a »niceai zsinat«, ami értelmet ad az eddigi küzdelemnek. Izrael nem tudta legyőzni Rómát Jézus által, Magyarország sem tudta legyőzni az európai birodalmat. De nem is ez volt a cél. Hanem egész Európában szökken szárba az a szellemiség, amit mi képviselünk. Ez viszont nagyon is cél. És érdemes nem csak hinni benne, de dolgozni is érte.”

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mlotta
2026. június 06. 16:44
Ámen!
Válasz erre
1
1
Vata Aripeit
2026. június 06. 11:15
Ha hiszed is azt, amit írsz, akkor az, hogy most bütyök a minelnök, hogy a fidesz elvesztett egy választást az is Isten döntése. Ne hivatkozz már minden hülyeséggel Rá.
Válasz erre
1
4
svejk recidivus
2026. június 06. 10:34
"A keresztény alapokra, patriotizmusra épülő, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartó Európa feléledése" Ilyen nem lesz,legalábbis nyugat Európában semmi esélye. A nemzetek,nemzeti államok szétesése,az azonos világnézetű törzsek,törzsi területek felemelkedése jön. Egy kontinentális méretű Libanon. A nagyvárosok valószínüleg arab,afrikai területek lesznek(majd elosztják egymás közt).Vidéken van esély hagyományos keretény területre is.A progresszivek is szakíthatnak ki területet,ha harcolnak és akár meghalnak érte.
Válasz erre
6
1
google-2
2026. június 06. 09:49
Hát ez nagyon igaz, rajtunk csak a Jóisten segíthet - és az ő útjai-módjai kifürkészhetetlenek.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!