Riporterként is kipróbálhatta magát
Kapu Tibor azonban nemcsak férfi példakép lett novemberben, hanem Mandiner-díjat is átvehetett. Az olvasók őt választották a 2025-ös év közéleti személyiségévé.
A gála estjén pedig egy olyan megtisztelő feladatot is kapott, hogy interjút készíthetett Orbán Viktor miniszterelnökkel. Kutatóűrhajósunk többek között arról kérdezte a magyar kormányfőt, – akit egy különleges ajándékkal is meglepett – mi lesz a HUNOR Magyar Űrhajós Program jövője. Erre Orbán Viktor azt felelte,
„nekünk ebből a vesztes mentalitású nemzetből győztes nemzetet kell csinálnunk!”.
Kissé előre tekintve Orbán hozzátette, hogy a történelmi viszontagságok ellenére győztes mentalitásúvá kell tenni a magyar nemzetet. A miniszterelnök elmondta, az űrutazás, a földön túli világ megismerésén keresztül a magyarok sikeresnek érezhetik magukat, és az ilyen területeket támogatni kell.
De a rendhagyó interjú során az is kiderült, mit vinne fel a miniszterelnök a világűrbe magával.
Attól függ, hogy menekülünk vagy utazunk”
– jegyezte meg, majd némileg komolyabbra fordítva a szót, elhangzott, hogy az unokái fényképét, futball labdát és bicskát vinne magával.
Nyitókép: HUNOR-program Facebook-oldala