Nem supermanek, de minden helyzetre képesek reagálni – bemutatkoznak a magyar űrhajósok

Az idevezető útról, a HUNOR-programról és az előttük álló feladatokról kérdeztük őket. Interjúnk.

Fiatal kutatóűrhajósunk üzeneteinek köszönhetően hosszú idő óta először éreztem magam igazán büszke magyarnak úgy, hogy ebben az érzésben nem volt jelen semmiféle politikai töltet.
Történelmi pillanatok szemtanúi lehettünk az elmúlt napokban. Szerdán, magyar idő szerint 8 óra 31 perckor, 45 év után ismét magyar űrhajós indult el a világűrbe.
Kapu Tibor nemcsak a saját álmát, hanem egy kis nemzetét is valóra váltotta azzal, hogy az Axiom-4 küldetés legénységének a tagja lett.
Talán nem véletlenül mondják, hogy nevünkben a sorsunk, hiszen Kapu tulajdonképpen még nagyobbra tárta a kapukat Magyarország előtt a 21. században egyre nagyobb teret nyerő űriparban. De az sem kizárt, hogy olyan eredményekkel térnek majd vissza a kutatóűrhajósok kéthetes küldetésük után, ami bizonyos tudományágakban áttörő erejű lehet.
Tibi szerdai üzenetét, melyben úgy fogalmazott, „15 millió magyar ember emelt ma idáig. Támogatásotok olyan, mint a szürke hamu alatt nyugvó parázs. Belül csendben izzik, de ha fát dobnak rá, egyként lángol. A ti hangotok hangosabb, mint a rakétánk, erőtök nagyobb, mint a gravitáció”, jó darabig emlegetni fogjuk. Hiszen
nemcsak az anyaországbeli magyarokhoz, hanem a világ magyarságához szólt, és könnyeket csalt sokak szemébe.
„Egynek minden nehéz, soknak semmi se lehetetlen” – idézte fiatal asztronautánk a legnagyobb magyart, Széchenyi Istvánt a Dragon űrkapszulában ülve.
Ez a gondolat számomra azt üzeni, hogy igenis van kiút „a merjünk kicsik lenni” dobozból.
Az utóbbi időben mintha azt is elfelejtettük volna, hogy milyen adottságaink vannak nekünk, magyaroknak. Ez valahol talán nem is meglepő, hiszen az elmúlt években egyik sorscsapás érte a másikat. Alig másztunk ki a Covid-világjárványból, a szomszédban kitört egy háború, majd a Közel-Kelet kezdett ismét háborogni.
Közben idehaza a közbeszéd állapota néha alig éri el az ásóbéka fenekét. Ezt Kapu Tibi esetében is láthattuk: sorra jelentek meg a mémek, amelyeken
a rakétán a MÁV-logója jelent meg, utalva arra, hogy a magyar vonatok is késnek.
Míg mások mesterséges intelligenciával öregítettek a fiatal űrhajóson, és azon poénkodtak, hogy öregember lesz, mire eljut a csillagok közzé.
Aztán egyszer csak felgyorsultak az események, a NASA és az illetékesek bejelentették a start időpontját. A többszöri huzavona után, mi, újságírók is úgy voltunk vele, hogy nyugtával dicsérjük a napot: ha szerdán hajnalban a hivatalos oldalakon továbbra is azt látjuk, hogy nem változott a dátum, akkor átadjuk magunkat a flownak.
S valóban így történt:
Peggy Whitson amerikai űrhajós, a küldetés parancsnoka, Shubhanshu Shukla indiai pilóta, Sławosz Uzanański-Wiśniewski lengyel, valamint Kapu Tibor magyar űrhajós végre kijöhettek a karanténból, és június 25-én ott álltak Floridában, az űrkutatás fellegvárában, a rajtra várva. A többi pedig azóta már történelem. Aki élőben nézte a visszaszámlálást és a felbocsátás pillanatait, talán sosem feledi el.
Jómagam
a szoba közepén álltam, csak bámultam a tévé képernyőjére, miközben kezem imára kulcsoltam: imádkoztam mind Tibiért, mind az Ax-4 legénységért, hogy ne érje őket semmi baj,
és biztonságban elinduljanak a Nemzetközi Űrállomás felé.
Tibi azóta már két újabb üzenetet küldött haza, a Földre. „Rettenetesen hálás és büszke vagyok, hogy magyarként itt lehetek, és tényleg egy különleges érzés volt percekkel ezelőtt látni a kis országunkat a világűrből. Remélem, hogy ti is ennyire büszkék lesztek erre a küldetésre, mint én” – mondta még útban az ISS felé.
Majd a dokkolást követően arról beszélt, immár az űrállomás fedélzetén, hogy 2009 óta először hangzanak el ott magyar szavak. Az előtte álló két hétről pedig elmondta: nemcsak tudományos küldetésen veszünk részt, „hanem inspirációs jelleggel is vagyunk itt. Szeretném megmutatni, hogy még egy ilyen kis nemzetnek is sikerülhet egy ekkora, hatalmas dolgot végrehajtania.
Én vallom azt, hogy a kis nemzetek tudnak a legnagyobbat álmodni”
– hangsúlyozta Kapu Tibor.
S a kaland talán csak most kezdődik igazán, hiszen a munka java, a kísérletek elvégzése a következő napok feladata lesz az űrhajósok számára. Tibi pedig nagy igazságot mondott azzal, hogy inspirál bennünket a magasból.
Hosszú idő óta először éreztem magam igazán büszke magyarnak úgy, hogy ebben az érzésben nem volt jelen semmiféle politikai töltet.
Az sem véletlen, hogy míg a Földön háborúk dúlnak, addig az űrállomás fedélzetén béke honol, és egy a cél: egymás segítése és az emberiség jövőjének jobbá tétele a kutatások által.
Amit pedig még szeretnék megjegyezni, hogy nekem, aki fontosnak tartom a lengyel gyökereimet is, külön öröm, hogy a magyar űrhajósunk egy lengyel hazafival szolgálhat együtt. Immár tehát
a lengyel-magyar barátság túlmutat a Földön is!
Magam is hálás vagyok a sorsnak, hogy annak idején belevághattam a HUNOR Magyar Űrhajós Program munkatársaival ebbe a közös munkába, és nyomon követhettem a Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula útját Amerikába, majd a csillagokba. S be kell látnom, semmi túlzó nincs abban, amit Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztosa mondott nekem egy interjúban:
az űrhajósok valóban superman-ek, és nemcsak az eszük, hanem a szívük is a helyén van.
Köszönünk neked mindent, Tibi! Várunk haza!
Nyitókép: HUNOR Magyar Űrhajós Program Facebook-oldala
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az idevezető útról, a HUNOR-programról és az előttük álló feladatokról kérdeztük őket. Interjúnk.
Ezt is ajánljuk a témában
„Én vallom azt, hogy a kis nemzetek tudnak a legnagyobbat álmodni” – mondta a kutatóűrhajós.
Ezt is ajánljuk a témában
Az űrhajós szerda reggel indult el a Nemzetközi Űrállomásra.
Ezt is ajánljuk a témában
A felbocsátást követően izgalmas 14 nap következik, amely mind a világ, mind a magyar tudományos életben áttöréseket hozhat.
***