Már kutatás is bizonyítja: ennyire népszerű a magyaroknál a védett ár bevezetése

A kormány családokat és gazdaságot is védő intézkedésével a lakosság kétharmada ért egyet.


A kormány családokat és gazdaságot is védő intézkedésével a lakosság kétharmada ért egyet.


Előre menekül Hann, miután kikutatta a Medián, hogy Magyar Péter húsz százalékponttal vezet.


Fontos kutatás eredményeit ismertette a Századvég, amelyből kiderül, hogy a magyarok összezártak.


Nagy László, az eltűnt személyeket kereső civil segítő szerint a tragédiában az a legszörnyűbb, hogy az eltűnés pillanatától számítva 28 órájuk lett volna a fiatalembert megmenteni, mégsem sikerült.


„Voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek” – a Medián ügyvezetője így magyarázta a bizonyítványát a 2022-es választási vereséget követően.


Zseniális megjegyzést tett a kormányfő.


A kormány szerződésének köszönhetően biztosítottak a magyar emberek jólétének garanciái.


Másrészt mintha elengedték volna a Kutyapárt nyomasztását.


A drogfutárok és dílerek szerepe nemcsak egyéni döntések sorozata, hanem társadalmi tünet.


A négylábú kedvencek érzelmi intelligenciája kiemelkedően magas. Éreznek szomorúságot és örömöt, sőt, bizonyos esetekben még könnyezhetnek is.


A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra 42 százalékuk voksolna – derül ki a legújabb közvélemény-kutatásból.


A kormányellenes választók körében elbizonytalanodást eredményezhet a Tisza Párt megszorító csomagja.


A hagyományteremtő szándékkal megrendezett HUN-REN Space Summiton bejelentették a kutatási hálózat átfogó űrkutatási programjának elindítását. De azt is hangsúlyozták, hogy mekkora fordulópont előtt áll az emberiség.


Az előfeltételezésekkel ellentétben nem feltétlen fiatal vezetőkre vágynak.


Ahogy meghatóan mondta egy interjúban: „Addig akarok élni, amíg libidóm van: érdeklődésem, vágyam, ambícióm.”


A kutatóintézetek számára még mindig nem tiszta, hogy a közösségi média és a valóság két külön dolog.


A felmérés szerint négypárti Országgyűlés alakulna.


Ha már egy fullbalos elemző is lehűti a támogatói kedélyeket azzal, hogy unja már az ilyen elemzéseket, mert egyszerűen nem igazak, akkor legalább engedtessék meg a kételkedés joga.


Már a mesterséges intelligenciát is bevetik.


Az ellenzék a jelek szerint már készül Magyar Péter csúfos vereségére.
