A politika a hithez való kapcsolódással nem veszít, hanem nyer!

Régóta, talán a felvilágosodás óta elterjedt, téves közhely, hogy a tudomány és a vallás – esetünkben a kereszténység – ellentétben áll egymással. Ez a ráció és a vallás állítólagos ellentétének egyik kivetülése lenne. Korunk egyik valláspótléka a szcientizmus, a túlhajtott tudományhit, amely szerint a vallás csak az ismeretlenség lyukait töltötte ki korábban, és a természet­tudomány idővel mindent megmagyaráz. 

A sok neves szerző által kritizált szcientizmus egyik fő képviselője volt az egyébiránt nagyszerű fizikus Stephen Hawking, aki szerint a fizika lép a filozófia és a teológia helyére. Tévedett. Az egyistenhit, a kereszténység megalapozható racionálisan (természetes teológia – lásd Edward Feser, Richard Swinburne, Alvin Plantinga és mások műveit), egyáltalán nem csak neveltetés és érzés, nem csak szubjektív vélemény kérdése. II. János Pál egyik híres enciklikájának is a Fides et ratio (hit és ész) volt a címe, és kinyilvánította, hogy az evolúcióelmélet nem áll ellentétben a teremtéstannal, hiszen az első a „hogyan?”, a másik pedig a „honnan?” kérdésre ad választ. 

A tudomány és a kereszténység ellentétének egyik sarokpontja a tudományos forradalom és Galileo Galilei, aki amúgy részben egyházi nyugdíjból élt élete végéig egy számára kiutalt palotában. Az egyház évszázadokig a tudományos kutatás fő mecénása volt, és ma sem tudományellenes; a középkor ezer éve pedig sokkal járult hozzá mai tudásunkhoz. Sőt, a kora újkorban a bűnbeesés dogmája és az annak következtében előálló intellektuális esendőségünk, tökéletlenségünk megfontolása volt az empirikus kutatások egyik fő hajtóereje a protestáns Angliában. 

Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora 2026 elején megjelent könyvecskéjében átfogóan mutatja be a tudománypolitika, a kutatás és a keresztény szemlélet viszonyát és helyes útját. A szerző a tudomány fogalmával indít, majd tárgyalja tudomány és világnézet kapcsolatát, rámutatva, hogy a teológia és a filozófia is tudomány. Sőt, leszögezi, hogy az „ép világnézet (igaz vallás) a tudomány valódi lehetőségi feltétele”. Hangsúlyozza, hogy talán a tudomány objektív, de a tudósok nem. 

Ezután a közélet és a politika fogalma következik, s szerzőnk rátér „a tudomány és művelésének egyedülálló intézményére, az egyetemre”, illetve annak helyére a társadalomban. Bemutatja az egyetem eszméjét, különös tekintettel Karl Jaspers és Kornis Gyula elképzelésére. Majd következik korunk egyik nagy témája, az oktatás és kutatás szabadsága. Terítékre kerülnek az alapvető jogok, a lelkiismereti és a vallásszabadság, valamint ezek mint az egyház és a politikai közösségek kapcsolatának alapjai. Kuminetz Géza szerint 

a politikai élet céljai pedig nem ellenkezhetnek a hit céljaival, és nem is akadályozhatják őket. Már csak azért sem, mert a tudománynak és a társadalomnak is sarokköve az erkölcs, a jog és az illendőség. Leszögezi, hogy a keresztény hitnek nincsenek politikai céljai, de minden nemzettől és államtól egyformán követeli, hogy sajátos történelmi-földrajzi helyzetükkel együtt „ne feledkezzenek meg a szeretet és igazságosság követelményeiről és az örök Bíró előtt adandó számadásukról”. Sőt, szerinte még nagyobb az a tévedés, amely száműzi Istent a közéletből, és helyére kizárólag a népet vagy az államot helyezi. Holisztikus szemléletre van szükség – vallja –, amelyben az alapot a tudománynak is a végső értékek és a szent tudomány, azaz a teológia és a filozófia adja. 

Kuminetz Géza: Tudomány, tudományos közélet és tudománypolitika – keresztény szemmel. Szent István Társulat, 2026