Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

Hantavírus: fontos a tájékozottság, de nincs ok pánikra.

Hantavírus: fontos a tájékozottság, de nincs ok pánikra – írja közösségi oldalán Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter szerint érthető, ha a történések aggodalmat keltenek, de fontos különválasztani a tényeket a félelmektől. Posztjában kiemelte, hogy a hantavírusok rágcsálók által terjesztett vírusok, amelyek világszerte előfordulnak és két fő csoportjuk van, az óvilági (Európában és Ázsiában előforduló), és az újvilági (az amerikai kontinensen előforduló).
Hangsúlyozta azt is, hogy

a legtöbb hantavírus nem terjed emberről emberre,
a fertőzés általában fertőzött rágcsálók vizeletével, ürülékével vagy nyálával szennyezett por belélegzésével alakul ki.
Rögzítette azt is, hogy
a hantavírus nem Covid 2.0.
Ezt azzal magyarázta, hogy a míg a Covid-19 könnyen terjedhet emberről emberre cseppfertőzéssel vagy légúti aeroszol útján, akár tünetmentes személyről is, addig a hantavírusok többsége ezzel szemben nem emberről emberre, hanem elsődlegesen rágcsálóeredetű, azaz állatról emberre terjedő fertőzésként jelenik meg.
Az emberről emberre terjedni képes Andok-vírus is jellemzően csak szoros kontaktus során terjed. Ez alapvetően eltérő járványdinamikát jelent a Covid-19-től.
„A jelenlegi tudományos ismeretek alapján rendkívül valószínűtlen, hogy ebből újabb világjárvány vagy „Covid 2.0” alakuljon ki”
– emelte ki.
Azt is írta, hogy Magyarországon jelenleg nincs ok pánikra, a hazánkban előforduló hantavírus-fertőzések ritkák: 2015–2024 között évente 2-16 esetet regisztráltak. Magyarországon elsősorban európai hantavírus-típusok fordulnak elő, amelyek többnyire vesét érintő megbetegedéseket okoznak. Hazánkban a Puumala és a Dobrava–Belgrade hantavírus fordul elő. Az újvilági, amerikai típusok természetes környezetben nem találhatók meg Magyarországon.
Azt is hangsúlyozta, hogy
hazánkban jelenleg nincs ismert magyar fertőzött, és nem ismert olyan magyar ember, aki kontaktusba kerülhetett a járványban érintett bármelyik személlyel, tehát nincs közvetlen hazai járványügyi fenyegetés.
Az újvilági Andok-vírus természetes környezetben nincs jelen Magyarországon.
A nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja szerint a helyzet komoly figyelmet igényel, ugyanakkor nem indokol pánikot, és nem tekinthető Covid-szerű pandémiás fenyegetésnek.
Azt is kiemelte, hogy a magas, 30–50 százalék körüli halálozási arány elsősorban az amerikai kontinensen előforduló, Andok-vírushoz és más újvilági hantavírusokhoz kapcsolódó súlyos megbetegedésekre vonatkozik.
A Magyarországon előforduló hantavírusok jellemzően enyhébb vagy középsúlyos, vesét érintő betegségeket okoznak.
Mint kiemelte,
nem várható ellene kötelező védőoltás,
jelenleg nem áll rendelkezésre széles körben alkalmazott, nemzetközileg elfogadott hantavírus-elleni vakcina és nincs olyan járványügyi helyzet, amely tömeges oltási programot indokolna, továbbá nem várható széles körű közösségi terjedés.
A fő megelőzés a rágcsálók távoltartása és a biztonságos takarítás. A rágcsálóürüléket nem szabad szárazon söpörni vagy porszívózni, mert ez növelheti a vírussal teli részecskék belégzésének kockázatát. Ilyen esetekben először nedves fertőtlenítést kell alkalmazni.
Akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha valaki rágcsálókkal vagy rágcsálóürülékkel szennyezett környezetben tartózkodott, és ezt követően láz, erős levertség, izomfájdalom, fejfájás, hányinger, hasi panaszok vagy egyéb szokatlan tünet jelentkezik, érdemes háziorvoshoz fordulni, és jelezni az esetleges rágcsálóexpozíciót.
Nyitókép: Facebook