Miért lesz valaki drogfutár és miért nem elrettentő a szigorú büntetés sem?

„A kábítószer-kereskedelembe sodródó emberek történetei ritkán fekete-fehérek: sokszor a társadalmi egyenlőtlenségek, a kilátástalanság vagy a gyors pénz illúziója áll a háttérben. Vannak, akiket a szegénység, másokat a környezetük vagy a kapcsolati hálójuk húz be ebbe a világba, és gyakran már fiatalon olyan mintákat látnak, amelyek normalizálják a bűnözést. 

A szigorú törvények és a komoly büntetési tételek sokak számára mégsem jelentenek valódi elrettentést, mert a mindennapi túlélés vagy a gyors meggazdagodás reménye erősebbnek bizonyul. Egyes esetekben pedig a kényszerítés vagy az információ hiány állhat a háttérben. A drogfutárok és dílerek szerepe így nemcsak egyéni döntések sorozata, hanem társadalmi tünet is, amely mögött összetett gazdasági, pszichológiai és közösségi tényezők húzódnak.

Egy 2025-ben publikált kutatásban többek között a drogfutárok nemi megoszlását is vizsgálták, és azt olvashatjuk, hogy a világon annak ellenére, hogy sokan kábítószertermelő országokból származó nőkre gondolnának – akiket a szegénység motivál – a kábítószer-csempészet miatt letartóztatott emberek többsége férfi.

Az emberek motivációi a drogcsempészetben való részvételre rendkívül sokfélék. A kutatás során találkoztak olyanokkal, akiket mélyszegénység, adósságok vagy az életük megváltoztatásának reménye hajtott. Az ígért összegek pedig 5 000 és 10 000 font között mozogtak. Emellett akadtak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem számítottak fizetségre. Ők saját vagy családtagjuk adóssága miatt keveredtek bele, és a drogszállítás lehetőségként merült fel az adósság törlesztésére. Ritkább esetekben pedig fenyegetések vagy kényszerítés útján vonták be az embereket.

A határoknál kábítószerrel elfogott embereknek nagyjából két fő típusa van. Az első csoportba azok tartoznak, akik saját maguk vásárolták (és csomagolták) a drogot, és valószínűleg csak kis mennyiséget visznek magukkal, amelyet vagy felhasználnának, vagy kevés haszonnal, de továbbadnának. Ők általában maguk finanszírozzák az utazási költségeiket. A második típusba azok tartoznak, akik olyan drogot visznek magukkal, amelynek költségeit valaki más fizette ki – ők a klasszikus drogfutárok. Ebben az esetben a drogot finanszírozó személy (nevezhetjük akár befektetőnek is) dönti el, mit csempésznek, hová és milyen módon rejtik el – nem pedig a futár. A »befektetőket« természetesen a profit motiválja: öt kiló jóval nagyobb hasznot hoz, mint egyetlen. Éppen ezért a futárok általában sokkal nagyobb mennyiséget szállítanak, mint azok, akik a saját drogjukat viszik.

A drogfutárok jellemzően nincsenek tisztában azzal, mit vagy mennyit cipelnek. Amikor megkapják a szállítmányt, az már eleve úgy van előkészítve, hogy átjusson a vámon. Egyes, professzionálisabban működő csoportok még szakembert is fizethetnek azért, hogy a drogokat minél hatékonyabban rejtsék el. Sok drogfutárt pedig félrevezetnek azzal kapcsolatban, hová utaznak, vagy azzal sincsenek tisztában, hogy egyáltalán drogot szállítanak.

Tekintsük át, hogyan hat a büntetések súlya a drogfutárokra.

A drogfutárok szerepének megértése rávilágít arra, milyen súlyos büntetésekkel néznek szembe azok, akiket kábítószer-behozatal vádjával tartóztatnak le. A lehetséges ítéletek börtönbüntetéstől akár halálbüntetésig terjedhetnek, ugyanis egyes országok rendkívül szigorú kábítószer-törvényekkel rendelkeznek.

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények büntetésének megállapításakor a drogmennyiséget (vagy egyes országokban az anyag pénzbeli értékét) régóta a károkozás mértékének mutatójaként alkalmazzák.

Egyes országokban a kábítószer-kereskedelemért akár halálbüntetés is kiszabható – 2024-ben világszerte több mint 600 embert végeztek ki emiatt. Sok esetben olyanokat is kivégeztek, akik viszonylag kis mennyiségű illegális drogot birtokoltak – gyakran kevesebb mint 100 grammot. 

Minden ország maga alkotja meg a törvényeit, de általánosságban igaz, hogy minél több drogot találnak valakinél, annál súlyosabb büntetésre számíthat. Ez logikusnak és arányosnak tűnhet – kivéve, ha valójában nem a kábítószer-csempészettel vádolt személy hozta meg ezeket a döntéseket. A fent említett kutatás szerint pedig a drogfutárok jellemzően nagyobb mennyiséget szállítanak, amelyet befektetők vagy akár befektetői csoportok finanszíroztak.

A drogfutár szerepét sokkal inkább a kizsákmányolás, mintsem a valódi választás jellemzi. Ha nem ők döntik el, hová utaznak vagy mit visznek magukkal, akkor az elrettentő célú büntetések nem feltétlenül fogják elérni céljukat. Ehelyett azokat sújtják a leginkább, akik a legkiszolgáltatottabbak és leginkább kihasználtak a nemzetközi drogkereskedelemben.

A drogfutárok büntetésének megállapításakor fontos lenne nemcsak a kényszerítő körülményeket mérlegelni, hanem azt is, hogy a futárok döntései – még ha korlátozottak is – hozzájárulnak a kábítószer-kereskedelem működéséhez. A felelősség tehát nem hárítható teljes egészében másokra, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy sok esetben a futárok csupán végrehajtói egy jól szervezett, anyagi haszonra épülő rendszernek. Éppen ezért a hatékony és igazságos fellépéshez elengedhetetlen a háttérben álló befektetők és irányítók azonosítása is, akik a hálózat valódi haszonélvezői és mozgatói. A büntetőpolitika tehát akkor lehet még eredményesebb, ha egyszerre kezeli a futárok egyéni felelősségét és a struktúrákat, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi drogkereskedelem fennmaradását.”

Nyitókép forrása: MTI/Purger Tamás