Örülnek, hogy vége a „felesleges és fojtogató gyámságnak” – de mi lesz az Iparművészeti Múzeum főépületének a sorsa?

Ritkán kap az ember olyan meghívót, amelyikben „különleges helyzetben, egy hirtelen és váratlan kiállítás megnyitójára” invitálják – mindössze egy nappal az esemény előtt. De nem csupán ezért érdekes az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villájának emeletén a múlt héten megnyitott minitárlat. Hanem mert annak az új korszaknak a nyitányát jelenti, aminek az Iparművészeti Múzeum „ügyének”, kiemelten a főépülete, azaz a Lechner-palota régóta hányattatott sorsának a rendezése lesz a végállomása – legalábbis a helyszínen elhangzott államtitkári ígéretek szerint. 

Ebben a reményben került most sor az Iparkodjunk! című kiállítássorozat következő, Lechner alcímű etapjának sebtében való megrendezésére is, amelyen Lechner Ödön rajzai, az Üllői úti palota díszei, relikviái, építéskori felvételek és a vágyott újkori rekonstrukció a Vikár és Lukács Építész Stúdió által tíz éven át készített tervei láthatók, illetve egy, a palotában idén tavasszal készült fotóanyag végtelenített vetítése. Mindezt sajátos, a jelen a felvételeken is látható méltatlan állapotait tükröző, „kopott” környezetben tárják a közönség elé, aminek a szimbolikus voltán túl praktikus oka van. Megint csak Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója levelét idézve, sokáig úgy tűnt, 2026-ban egyáltalán nem lesz alkalmuk új tárlat létrehozására, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) ez évi 33 milliárd forintos költségvetéséből 

„Számos körben, számos módon küzdöttünk azért, hogy Kerámia- és Üveggyűjteményünk parfümös üvegeihez méltó installációt építhessünk. Az előkészületek előrehaladtával lebontottuk előző kiállításunkat, az új kiállítás szerződéseire azonban a mai napig nem kaptunk aláírást a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ felesleges és fojtogató gyámsága alatt” – fogalmazott az intézmény vezetője.

Ezért döntöttek úgy, hogy most magad, uram, ha szolgád nincs alapon valóban nulla forintból, a múzeumi kollégák, az Anagraphic grafikai stúdió és a Vikár és Lukács építészstúdió önkéntes munkájának köszönhetően tető alá hozzák ezt a szecesszió világnapja (június 10.) apropóján megnyitott „kézműves, sufnituning varázslást” a Ráth-villában. Ahol Cselovszki Zoltán erős szavakkal kezdte ünnepi beszédét, mondván, minimum 2017. szeptember 3., a Lechner-villa a nagyközönség előtt való bezárása óta erősen várják ezt a pillanatot. Vagyis azt – fejtette ki –, hogy végre legyen egy kormány, mint a mostani, amelyik nyíltan bevallotta, hogy szeretné megcsinálni a főépület teljes rekonstrukcióját. És végre legyen egy minisztérium is, amelyik fenntartó szeretne lenni, és nem központilag elvenni az egyes intézmények önállóságát. 

Ezt az örömteli, de még óvatos reménykedést, egy más lét kezdetét tükrözi szerinte az Iparkodjunk! Lechner kiállítás is. A múlt felvillantása után rögtön átlépünk a jelenbe, illetve a jövőbe, a második szobában a falakat padlótól plafonig elborító tervrajzok és egy félbevágott makett ugyanis azt hivatottak láttatni, hogy „a Vikár és Lukács építészstúdió hogyan adott új arcot az Iparművészeti Múzeumnak, amelyik nemcsak történelmi, de kortárs dizájngyűjteménnyel is rendelkezik”.

A megnyitón első nyilvános szereplései egyikeként részt vett Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkára, országos főépítész is. Megerősítve a múzeumigazgató szavait, miszerint a tárca és személy szerint ő is mindent el fog követni azért, hogy az Iparművészeti – épületként és intézményként egyaránt – 

Annál inkább – folytatta –, mert az Iparművészeti Múzeum nem csupán a magyar iparművészet történetének és tárgyi emlékeinek őrzője és gondozója, a magyar design jelenének és jövőjének letéteményese is. 

Ezután arról beszélt, hogy Lechner Ödön tevékenységének, életművének mai megközelítése több irányból is történhet. 

„Gondolhatunk rá egy formanyelv megalkotójaként, a magyar szecesszió egy igen jelentős képviselőjeként, akit bár sokan próbálták követni, de csak keveseknek sikerült. Vagy tekinthetjük egy lázadónak, aki gyakorlatilag kivonult az akkorra már eléggé áporodott, kisebb krízisben levő historizmus világából, hogy valami radikálisan újat próbáljon meg létrehozni a kor szellemének megfelelően, és így a nemzeti identitást a kor európai közös identitáskeresésébe beillesztve megszilárdítani. Számomra mint a Kortárs Építészeti Központ alapítója számára nyilván ez utóbbi a hangsúlyosabb.” 

Szemerey Samut követően Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, valamint az ő tárcája, azaz a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium létrejöttekor a két testület közötti első közös pont az Iparművészeti Múzeum helyzetének rendezésére vonatkozott, 

Azt is kiemelte, hogy egyik minisztérium sem akar házmester lenni, helyette támogató szervezetként kívánnak állni az önálló és független Iparművészeti Múzeum mögött.

„Nemcsak az intézmény múltja követeli meg ezt, hanem a jövőbeli kihívások is. A magyar iparművészet, élén a múzeummal azért tudott megerősödni, mert az a nagy nemzetközi intézményekkel egy időben jött létre, a magyar design pedig ugyancsak méltó rá, hogy ezen historikus alapokon állva sokkal fontosabb helyet foglaljon el a magyar kultúrában, mint amilyenbe belekényszerítettek az utóbbi időszakokban” – mondta Sári Zsolt. 

Szemléletes példát is mellékelt: hogy a főváros utcáin a jövőben ne vizuális környezetszennyezés részesei legyünk, 

a kezdetektől a felsőoktatásig hasonlóan erős designoktatás egyik zászlóshajójaként. Ennek pedig első állomása, hogy a két minisztérium kiemelt szerepet szán és közösen dolgozik is a viharvert sorsú Lechner-palota újraélesztéséért, folyamatosan egyeztetve a különböző, az ebben és a későbbi működtetésben, tudományos munkában részt vevő szakmai szereplőkkel.

Kovács Csaba a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) megbízott rektora úgyszintén az Iparművészeti önmagán túlmutató jelentőségéről beszélt, felidézve többek között, hogy amikor az 1890-ben, a múzeum építésére kiírt tervpályázaton nyertes Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján felépült az Üllői úti főépület, az 1896-os megnyitóünnepségen maga Ferenc József is részt vett. Magyarország ebben az időben gazdasági-kulturális szempontból is fantasztikus szárnyalást produkált, aminek szerves része volt a Képzőművészeti és az Iparművészeti Egyetemek elődintézményeinek megalakulása is. 

„Az építészet, az iparművészet és a tárgykultúra akkoriban évtizedeken át kéz a kézben járt, a cél az lenne, hogy újra hasonló szimbiózis legyen a három terület között. Ebben a MOME minden segítséget meg fog adni” – jelezte Kovács Csaba.

Arról egyik beszédben sem esett szó, van-e, és ha igen, mi a terv a hiányzó épületrésszel kapcsolatban – a Lechner-palota hátsó, eredetileg iskolai célra szánt szárnya csak félig készült el a maga idejében. A néhány éve engedélyezett rekonstrukciós terv az eredeti lechneri homlokzati elképzelések nyomán haladna, 

Nyitókép: Az Iparművészeti Múzeum 1-es számú műtárgya, az Üllői úti főépület (makett), Lechner Ödön, 1896. (Forrás: MNMKK – Iparművészeti Múzeum/Facebook)