Akkor fussunk neki még egyszer

2026. augusztus 16. 12:01

Most már oda jutottunk, hogy Vitézy Dávid mellettem Bóka Istvánt, Balatonfüred polgármesterét is azzal vádolja, hogy valótlanságot állít.

2026. augusztus 16. 12:01
null

„Akkor fussunk neki még egyszer.

Most már oda jutottunk, hogy Vitézy Dávid mellettem Bóka Istvánt, Balatonfüred polgármesterét is azzal vádolja, hogy valótlanságot állít, mert meg merte írni, hogy a Magyar Közlöny augusztus 7-i számában megjelent az a kormányhatározat – egészen pontosan az 1253/2026 (VIII.7.) Korm. határozat –, amely törölte a Balaton vasúti körüljárhatóságát biztosító deltavágány létesítését Balatonaliga és Lepsény között. Ugyancsak törölték a Balaton északi-parti vasútvonalának villamosításának további ütemeinek megvalósítását, azaz eltűnt a tervezésre szánt 7,5 milliárd forint feltüntetése is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Én készséggel elhiszem Vitézy Dávid miniszter úrnak, hogy szerepel viszont a Székesfehérvár-Lepsény szakasz bővítése, valamint az átkötés előkészítése is, de azt kérem tőle, hogy értse meg, ez csak Budapestről néz ki egyenértékű fejlesztésnek.

A balatoni körvasút a Balaton térségében élők számára fontos elsődlegesen. Persze, nyilván élveznék a turisták is. Ahhoz azonban, hogy a Balaton keleti medencéje legalább részben meg tudja állítani a Budapest elővárossá válását, a nyugati medence pedig gazdaságilag magához térjen, alapvető fontosságú a körvasút.

Remélem, ezt az érvet elmondta kormányülésen a vidék- és területfejlesztési miniszter. Amennyiben nem, akkor hallgatása is sokatmondó.

A lényeg tehát: Bóka István igazat mondott. Vitézy Dávid miniszter úr levette a balatoni körvasutat a napirendről – ha valaki nem hiszi, olvassa el a nevezett kormányhatározatot –, mint ahogyan levette a napirendről az északi part villamosítását is. Lesz helyette viszont jó sok – egyébként szintén fontos – budapesti beruházás. Ilyen az, amikor Budapestről tervezik az ország fejlesztéspolitikáját.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vezker
2026. augusztus 18. 13:04
A tramtraint is fikázták. Most meg kuss van, mert jó.
Válasz erre
0
0
tintapaca
2026. augusztus 17. 11:02
Nevetnem kell, amikor NAvracsics vsaútfejlesztőként lép fel. Mindenki - aki a balatoni turizmussal elmélyültebben foglalkozik, hogy a Balaton környezetére a legkárosabb hatást az északi és a déli parti vasút építése fejtette ki. A vasúti töltés - azonkivül, hogy túl közel van a parthoz, elvágta a természetes vízáramlást a tó és környezete között. Nem fejleszteni kellene a vasutat, hanem felszedni! Meg kell akadályozni a Balaton urbanizációját - szakítni kell azzal a felfogással, hogy a Balaton mindenkié. Ahhoz nem elég nagy. De hozzá nem értőkel, csak a szebüket nézőkkel nem érdemes vitatkozni.
Válasz erre
2
6
H3NY3_B-Oroszlan
2026. augusztus 16. 20:41 Szerkesztve
Mondom, hogy ezzel a túlméretezett aranyhörcsöggel az a fő baj, hogy miniszterként is csak a fővárosban tud gondolkodni.
Válasz erre
12
1
states3
2026. augusztus 16. 16:36
Aki miniszterséget vállal ez mellette a pszichopata ávós mellett, az maga is az lesz. Pszichopata ávós.
Válasz erre
18
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!