Négy rendőr sérült meg egy ámokfutó sofőr elfogásakor a Balatonnál

Négy rendőr könnyebben megsérült, amikor augusztus 20-án egy menekülő autóst próbáltak elfogni a Balaton-felvidéken.


Négy rendőr könnyebben megsérült, amikor augusztus 20-án egy menekülő autóst próbáltak elfogni a Balaton-felvidéken.



Augusztus 19. és 22. között ismét a zene, a Balaton és a kulturális programok kerülnek a középpontba Zamárdiban, ahol idén is tízezreket várnak a STRAND Fesztiválra.


Most már oda jutottunk, hogy Vitézy Dávid mellettem Bóka Istvánt, Balatonfüred polgármesterét is azzal vádolja, hogy valótlanságot állít.


Kikerült az uniós fejlesztési programból a Balaton vasúti körüljárhatóságát biztosító deltavágány, valamint az északi parti vasútvonal további villamosítása. Balatonfüred polgármestere magyarázatot követel, Vitézy Dávid szerint azonban a változtatások szakmailag megalapozottak.


Idén is összeáll egy közel kétórás koncertre az a több száz zenészt felvonultató formáció, melynek repertoárjában a rockballadák mellett helyet kapnak a keményebb dallamok is.


Ígéretet tettek a vezetők.


A Velencei-tó valóban nincs a legjobb állapotban, azonban a helyieknek kezd elegük lenni a negatív kampányból: elriasztja a vendégeket, sok kárt okoz a helyi gazdaságnak, és egyes állítások egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak.


Vészesen apad legnagyobb tavunk, és nem csak az alacsony vízállás fenyegeti a jövőjét: a túlzott beépítés és a klímaváltozás együtt sodorja válságba. Szakértők szerint ha nem változik a szemlélet, a Balaton idővel a Velencei-tó sorsára juthat.


Elindul a balatoni vasútvonal fejlesztésének tervezése, 160 km/h-s sebesség a cél.


Fő-, avagy fizetőpincér voltam. Gyors, pontos munka és pontos számolás volt az elvárás.


A déli-balatoni vonalon egy nagyméretű fa dőlt a felsővezetékre.


Somogyi Győzővel nagy formátumú, pótolhatatlan alkotót, mestert és példaképet veszített el a magyar nyilvánosság és kulturális élet.


A Balaton körül minden strand kiváló vagy jó minősítést kapott.


Rendkívül kritikus szintre süllyedt a Velencei-tó vízállása.


Baleset történt Pákozdnál, sávlezárás nehezíti a közlekedést.


A Balaton, térségének széles programkínálat miatt Európa legkomplexebb és legélhetőbb családbarát turisztikai desztinációjává vált.


Somogy vármegye rendőrfőkapitánya elmondta, hogy fontos a koordináció és az információáramlás, mert a bűnözés nem ismeri sem az ország-, sem a vármegyehatárokat.


Nemcsak közösség, hit nélkül sem lehet teljes semmi – mondja Kárpáti Zsolt. Panaszkultúra helyett szívvel és alázattal dolgozni a magunk és a köz javára: ebben hisz az alsóörsi Carpaccio étterem tulajdonosa.


A Magyar Fürdőszövetség főtitkára drágulást a jelentős élőmunkaigény és az energiaár-emelkedéssel indokolta. A belépők ára országosan eltérően emelkedik.
