Kiderült: elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője

A baloldali fellegvárként ismert Modena nem tett semmit polgárai védelmében.

Nemcsak közösség, hit nélkül sem lehet teljes semmi – mondja Kárpáti Zsolt. Panaszkultúra helyett szívvel és alázattal dolgozni a magunk és a köz javára: ebben hisz az alsóörsi Carpaccio étterem tulajdonosa.

Lángos, hekk, hamburger, pizza, rántott sajt és sült krumpli olcsó alapanyagokból, de jó drágán – sztereotípiák a balatoni vendéglátásról. Vannak helyek, amelyek megerősítik mindezt, és vannak olyanok is – jóval kevesebben –, amelyek éppenséggel rácáfolnak az esetleges előítéleteinkre.
Azok száma pedig elenyésző, ahol a divathullámok maximum messziről visszhangoznak.
Akárcsak a Balaton hangja az alsóörsi Carpaccio étterem virágos teraszán ülve – hogy ilyen, kissé a hajánál fogva előrángatott hasonlattal éljek. Ami ráadásul nem is fedi a valóságot, mert az talán csak éjszaka hallatszik el idáig, ha ugyan nem nyeli el teljesen a puha macskatalpak folytonos neszezése. Jó egy kilométerre vagyunk a parttól, a település talán leghátsó utcájának egyik leghátsó szegletében;

kissé meg is lep, hogy éppen ezen a szokatlan helyszínen futunk bele a dolce vitába.

Ez viszont már szó szerint értendő, hiszen Kárpáti Zsolt ide, a nagyszülői szőlőskert helyébe álmodta meg harmincöt évvel ezelőtt azt a vendéglőt, amelynek előképeit – ételben, italban, hangulatban – még Itáliában látta. És ide vagyunk hivatalosak most mi is, hogy ne csak azt tudjuk meg, hogyan készül a névadó carpaccio, mitől lesz feledhetetlen az egyszerű paradicsomos tészta, vagy hogy ki volt Szent László király a környéken ma is sűrűn emlegetett paloznaki lovagja, hanem azt is, hogy egyáltalán nem olyan bonyolult évtizedeken át elégedetten, sőt mi több, boldogan élni.
A Carpaccio étterem az északolasz vonalat hangsúlyozza egy csipetnyi francia és német hatással fűszerezve. Kínálatában a pizza csak időszakosan, a fekete kagyló fokhagymás, fehérboros paradicsommártásban, a kemencében sült bárány polentával vagy a spagettik és tagliatellék széles választéka mindig megtalálható. Az ossobuco sáfrányos rizottóval készül, a tiramisu pedig alap a klasszikus vagy most éppen málnás formában.
A carpaccio itthon talán kevéssé ismert, a hazájában viszont igen kedvelt étel; eredete – bár már korábban is készítettek hasonlót – a múlt század ötvenes éveire nyúlik vissza. A világ első carpaccióját a velencei Harry’s Bar tulajdonosa, Giuseppe Cipriani készítette el az egyik legtekintélyesebb velencei nemesi család tagja, Amalia Nani Mocenigo számára. A grófnő törzs- vendég volt, és amikor az orvosa vérszegénység miatt sok nyers húst tartalmazó diétára fogta, állandó vendéglátója így próbált könnyíteni a helyzetén. És mivel a 16. századi velencei reneszánsz festő Vittore Carpacciónak, aki a festményei élénk hús-, azaz sárgás-bordós színeiről volt híres, éppen kiállítása volt a városban, ő lett a keresztapja a majonézzel, citrommal, Worcester-szósszal, tejjel, sóval és fehér borssal pácolt, hajszálvékony bélszínszeletekből álló fogásnak. A carpaccio ma már számos ízesítéssel ismert, a Harry’sben még mindig az eredeti alakjában kínálják. Amikor Kárpáti Zsolt kutatni kezdte a festő nevének eredetét – valószínűleg ez egy felvett, és nem hivatalos név volt –, meglepődve olvasta, hogy egyes források szerint a „kárpáti” lehetett a forrás.