A százhúsz éves Szépművészeti Múzeum a százhúsz éve született Victor Vasarelyt ünnepli

„Szülőhazámban, Magyarországon a tél elég kemény, ezért a házakat dupla ablakkal látják el. Mint a többi gyerek, én is szerettem különféle alakokat vagy emberi figurákat rajzolni a rájuk rakódott vízpárába. Egy napon azt tapasztaltam, hogy az egymástól húsz centire lévő két üvegre ugyanazt a figurát rajzolva olyan mozgásérzetet idézek elő, amelyet ma kinetikusnak neveznék” – mondta Victor Vasarely Jean-Louis Ferrier francia újságírónak, aki kettejük beszélgetéseit karcsú, de annál érdekesebb kötetben dolgozta fel a múlt század utolsó harmadában. És ez az idézet szerepel sok más mellett a Szépművészeti Múzeum legújabb időszaki tárlata A kinetizmus születése című szekciójának falán is, emlékeztetve a Vasarely-­művek címeiben gyakran ott bujkáló magyar utalásokra is. 

A nagyszabású, retrospektív kiállítással az intézmény nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy Victor Vasarely születésének 120. évfordulója alkalmából megpróbálja a lehető legizgalmasabb keresztmetszetét nyújtani az egyik, ha nem a leghíresebb magyar származású képzőművész nem csupán korszakokban, de jelentőségében és gondolatiságában is szélesre nyúló munkásságának. Ennek egy szeletével egyébként a mindennapokban is bárki találkozhat, hiszen a Renault emblémája szintén Vasarelynek köszönhető. A gyár megrendelésére készült, 1972-ben bevezetett változatot ugyan fia, Yvaral jegyzi, a megnyitóra Magyarországra érkező unoka, Pierre szerint egyértelműen a nagyapja geometrikus világából merítkezik. 

Bár Renault-logót nem, sok mást láthatunk ebben az izgalmasan csoportosított válogatásban, amely elsősorban a művész által alapított budapesti Vasarely-gyűjteményre épít, kiegészítve a pécsi JPM Vasarely Múzeumból, magángyűjtőktől és az aix-en-provence-i Fondation Vasarelytől kapott munkákkal. Az öt szekció nem pusztán a kronológiára épít, hanem hangsúlyosabban a bejárt alkotói ívre a korai művektől az op-art megszületésén át „a művészet mindenkié” gondolat szilárd belső meggyőződéssé válásáig. A két kurátor, Pócs Veronika, a Vasarely Múzeum Budapest és Zombori Mónika, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni nemzetközi gyűjteményének muzeológusa igazán kiváló munkát végzett a figyelem fenntartásában. Különösen érdekes az utolsó, Művészet mindenkinek című egység, benne a Vasarely számára oly fontos multiplikák és a színes város ideájának megvalósított példáival. Utóbbiról maga Vasarely így írt itthon először 1983-ban megjelent kötetében: „Boldogító színes városok fölépítésénél nincs a szememben előbbre való dolog”. 

És ha valakinek nem lenne elég a 140 műalkotást, dokumentumokat, fotókat felvonultató szépművészetibeli életmű-kiállítás, bátran árnyalhatja a látottakat a Magyar Nemzeti Galéria kapcsolódó kamaratárlatán (Kinetikus víziók – Nicolas Schöffer és Victor Vasarely dialógusban) vagy a városligeti Neo Kortárs Művészeti Térben (Vasarely Don’t Go Home), ahol Petrányi Zsolt kurátor annak vizsgálatára tett kísérletet, hogy miként hatott Vasarely a magyar művészetre. A három esemény ráadásul kedvezményes árú közös belépővel is látogatható. 

Vasarely 120. Szépművészeti Múzeum, megtekinthető augusztus 16-áig.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi