„NATO-eredetű” akna került elő egy gázszállító hajón – állítják az oroszok

2026. május 25. 16:37

Az FSZB által kiadott tájékoztatás értelmében a szakértők megállapították, hogy a mágneses aknákat a hajótesten nem helyezhették el orosz területi vizeken.

2026. május 25. 16:37
null

Terrortámadást akadályoztak meg az orosz hatóságok az Arrhenius gázszállító hajó ellen, amelyen mágneses aknákat találtak – közölte kétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.

A hajó Antwerpen kikötőből érkezett Uszty-Lugába, és a rakomány felvétele után a törökországi Samsun kikötőbe indult volna tovább. A hajótesten, a gépház közelében búvárok és víz alatti drónok „feltehetően NATO-gyártmányú” mágneses aknákat találtak, amelyek egyenként mintegy hét kilogramm plasztik robbanóanyagot tartalmaztak.

A hajó május 20-án futott be a tengeri kikötőbe. A kapitány a kihallgatása során elmondta, hogy „az antwerpeni belga kikötőben történő kirakodás előtt a hajót a hajóügynök horgonyzóhelyre küldte, ahol körülbelül másfél napig tartózkodott, állítólag a kikötői dolgozók sztrájkja miatt” .

Az FSZB által kiadott tájékoztatás értelmében a szakértők megállapították, hogy a mágneses aknákat a hajótesten nem helyezhették el orosz területi vizeken.

(MTI)

Nyitókép: Miguela XUEREB / AFP

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2026. május 26. 07:50
Ukrán doktrína szerint bárhol és bármikor támadást indíthatnak orosz olaj- vagy földgáz szállítmányok, vagy azt használó létesítmények ellen. Ilyen volt ugye a Nordstream, vagy a Málta partjainál felrobbantott orosz LNG szállító hajó. A támadás másnapján futott partra egy eltévedt ukrán tengeri drón Lefkada szigetén 100 kiló robbanóanyaggal megrakva, ennyit a NATO területen belül is alkalmazott módszerekről. A magyar kőolajipari létesítményekben történt robbanásoknak természetesen semmi köze ehhez, hiszen az ukránok nem adtak ki erről hivatalos tájékoztatást. Természetesen az is véletlen, hogy ugyanazon a napon történt robbanás a romániai Jukosz feldolgozóban és Százhalombattán, hiszen a hivatalos közlemény azt tudatta hogy bár nem tudják egyiknek sem az okát, a kettő között nem lehet összefüggés.
Válasz erre
0
0
europész
2026. május 26. 00:30
El tudom képzelni,hogy valós eseményt mondtak az oroszok.Remélem a teljes körű kivizsgálás után is megtudhatunk valamit
Válasz erre
1
0
Agricola
2026. május 25. 17:46
Miért hallgatnak a klímaaktivisták? A Föld légkörében a legfontosabb üvegházhatású gázok a vízgőz, a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid és az ózon. A metán hatása 20-szor erősebb a széndioxidnál. Az Északi Áramlat vezetékek elleni terrorista akció során a nagy átmérőjű/hosszúságú/nagynyomású vezetékből csaknem egymilliárd normál köbméter metángáz jutott az atmoszférába! A Földközi tengeren kiégettek egy folyékony földgázt szállító tartályhajót. Most „NATO-eredetű” akna került elő egy gázszállító hajón.
Válasz erre
11
0
sarzal
2026. május 25. 17:29
"jamesbond" mindig is aktív volt....
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!